Hollandia: Németh Krisztián - két gól és egy kihagyott büntető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.28. 21:41
null
Németh Krisztián eseménydús mérkőzésen van túl (Fotó: rodajc.nl)
Igencsak eseménydús mérkőzése volt Németh Krisztiánnak a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 8. fordulójában, hiszen két gólt szerzett, de emellett egy tizenegyest is kihagyott az Utrecht ellen 3–3-at játszó Rodában.

Az alsóházi csapatok csatáján a házigazda az első negyedóra végén szerzett vezetést, de a 27. percben a magyar támadó egyenlített (1–1), sőt, a 40. percben büntetőt is lőhetett. Ezt azonban kihagyta, sőt egy perccel később már a hazaiak vezettek: 35 méteres szabadrúgás után a labda a vendégek kapusáról, Kurtóról a saját kapujába pattant (2–1).

A Roda játékosai nem adták fel, és a 62. percben egyenlítettek, sőt, a 74. percben már a vezetést is megszerezték, Hupperts passza után ismét csak Németh Krisztián volt eredményes (2–3).

A magyar támadót a 82. percben lecserélték, így ő már nem volt pályán, amikor a hajrában az Utrecht egalizált és megmentett egy pontot.



A forduló rangadóján az AZ hazai pályán 2–1-re legyőzte az éllovas PSV-t.

Az Ajax hazai pályán 6–0-ra kiütötte a Go Ahead Eaglest, s sikerével feljött a második helyre.

A vendégek egészen a 48. percig tartották magukat, akkor azonban egy öngól után összeestek, és az 53. percben már 4–0-t mutatott az eredményjelző, a végeredmény pedig a 69. percre alakult ki.

A meccset a második helyen kezdő PEC Zwolle gól nélküli döntetlent játszott a Babos Gábort végig a kispadon tudó, a sérült Bodor Boldizsárt nélkülöző NAC Bredával.

EREDIVISIE
8. FORDULÓ

AZ–PSV 2–1
RKC Waalwijk–Heracles 1–4
Utrecht–Roda 3–3
PEC Zwolle–NAC Breda 0–0
Ajax–Go Ahaed Eagles 6–0

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. PSV 8 4 3 1 19– 7 +12 15
2. Ajax 8 4 2 2 19–13 +6 14
3. Zwolle 8 4 2 2 14– 9 +5 14
4. AZ 8 4 1 3 13–14 –1 13
5. Twente 7 3 3 1 16– 5 +11 12
6. Heerenveen 7 3 3 1 19–15 +4 12
7. Vitesse 6 3 2 1 11– 7 +4 11
8. Groningen 7 3 2 2 17–14 +3 11
9. Feyenoord 7 3 1 3 14–12 +2 10
10. Heracles 8 3 1 4 12–15 –3 10
11. NAC Breda 8 2 3 3 11– 9 +2 9
12. Cambuur 7 2 3 2 6– 5 +1 9
13. Roda 8 2 3 3 14–19 –5 9
14. Utrecht 8 2 3 3 9–15 –6 9
15. Go Ahead Eagles 8 2 3 3 10–18 –8 9
16. Waalwijk 8 1 2 5 11–20 –9 5
17. Den Haag 6 1 1 4 6–12 –6 4
18. NEC 7 4 3 9–21 –12 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik