Görögország: Meg kell találnunk a betegséget, amelyben a páciens szenved – Bölöni

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.20. 18:06
null
Bölöni László újra sikeressé tenné a Panathinaikoszt (Fotó: AFP)
A görög labdarúgó-élvonalban szereplő Panathinaikosz hétfőn jelentette be új vezetőedzőjét: Bölöni Lászlót. A korábban Puskás Ferenc által is irányított klub kedden sajtótájékoztatót tartott, s az erdélyi szakember az újságírók kérdéseire válaszolt.

Sok éve ismerem a Panathinaikoszt, és nagyon tisztelem a klubot. Elég, ha csak Puskás Ferenc munkásságára és az 1971-es BEK-ezüstéremre gondolok. Három szóban fogalmaznám meg, amit számomra a csapat jelent: kultúra, szenvedély és történelem. Nagy megtiszteltetés itt dolgozni – fogalmazott Bölöni László.

Az athéni csapat rosszul kezdte az új idényt, négy forduló alatt csupán két pontot szerzett a görög élvonalban. Amikor az újságírók arról kérdezték, hogyan lábalhat ki az együttes a hullámvölgyből, Bölöni orvosi példával válaszolt.

Muszáj előre elmondanom: nehéz és hosszú napok állnak előttünk. Először is, meg kell találnunk a betegséget, amelyben a páciens szenved. Szeretném minél hamarabb diagnosztizálni, hogy megtalálhassam a legjobb gyógyszert. Lehet, hogy tudják, korábban fogorvosként is dolgoztam. A csapatnál is szükség lehet néhány foghúzásra vagy implantátumra. Két dolgot tudok biztosan: az első az, hogy műtenünk nem kell, illetve azt, hogy az orvosi csapatunk nagy és okos. És amikor róluk beszélek, akkor a játékosokra, a menedzsmentre, a szurkolókra és az edzői stábra egyaránt gondolok.

A Panathinaikosz új vezetőedzőjét a csapat várható játékrendszeréről is faggatták.

„Nem tudom még, hogy melyik rendszerben stabilizálódunk, melyiket választjuk. Két formációval, a négy-négy-kettővel és a négy-három-hárommal kísérletezünk. Ezeken belül is vannak variációs lehetőségek: például, hogy hány védekező középpályást választok. Mindegyik rendszernek megvan a maga előnye és a nehézsége is. A legfontosabb viszont az, hogy egyszerűen visszatérjünk a korábbi sikerekhez.”

Bölöni az edzői filozófiájáról és a klubbal kapcsolatos elsődleges céljairól is mesélt.

„Bárhová mentem, az volt az alapelvem, hogy az adott pillanatban a legjobb formában lévő, legfelkészültebb labdarúgókat küldjem a pályára. Ez elkötelezettséget és megértést igényel a játékosok részéről. Jelenleg az a legfontosabb célunk, hogy minél több pontot szerezzünk. Szeretek három-nullára nyerni, de nem ez a legfontosabb. Tisztelem a sok verejtékezéssel, az utolsó percben egy-nullára megnyert meccseket is. Akkor leszek a munkámmal elégedett, ha hazaérve azt tudom mondani magamnak, ma mindent megtettem a csapatért, azért, hogy a klub olyan sikereket érjen el, amiket a történelme alapján megérdemel.”

Legfrissebb hírek

Gólok, könnyek, emberség – a Bölöni-film ősbemutatója Marosvásárhelyen

Minden más foci
2025.10.20. 22:32

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.10.19. 23:57

Belgrádban hasalt el a Real Madrid, Törökországban hengerelt a Panathinaikosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.17. 23:21

Bölöni László: Jobban, pontosabban, erősebben kell játszani a portugálok ellen

Foci vb 2026
2025.10.13. 21:24

November 6-án mutatják be a magyar mozikban a Bölöni Lászlóról szóló filmet

Minden más foci
2025.10.09. 13:09

Görög dráma: elmaradt az apa–fia ütközet a kispadon, szinte egyszerre menesztették mindkét szakembert

Minden más foci
2025.10.08. 14:17

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Hatalmas siker volt a Bölöni-film Miskolcon

Minden más foci
2025.09.12. 20:45
Ezek is érdekelhetik