Galata: „Én legalább futok” - Sneijder balhéja a „királlyal”

2013.10.10. 08:21
Sajtóhírek szerint egyre nagyobb a feszültség a török bajnok Galatasaray labdarúgócsapatának öltözőjében. Az eddigi hat bajnokijából csupán egyet megnyerő isztambuli együttes 13. a tabellán, a játékosok pedig nehezen élik meg a sikertelen időszakot.

Az AMK Spor információi szerint az Akhisar Belediyesportól elszenvedett vereség (2–1) után Wesley Sneijder és Burak Yilmaz összeszólalkozott az öltözőben. A holland középpályás azzal támadt a királynak becézett csatárra, hogy tanuljon a lestaktikáról valamit, mire a török válogatott támadó azt felelte: „Én legalább futok, te mit csinálsz?”

Az öltözői rivalizálás után a pályán is „egymásnak eshet” a két futballista, ugyanis kedden Hollandia Törökországban játszik vb-selejtezőt. Kíváncsian várjuk a mérkőzést, és nem csak az eredmény miatt.

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő mérkőzéseit

Bajnokok Ligája
2026.02.27. 16:27

BL-sorsolás: Sallaiék a Liverpoollal kerültek össze, a Real Madrid ismét összecsap a Manchester Cityvel

Bajnokok Ligája
2026.02.27. 12:19

„Szükségünk volt erre, de őszintén, még sok mindenben kell fejlődnünk” – Victor Osimhen a Juventus kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:06

Elmaradt az újabb olasz csoda: a Juve hiába állt fel 10 emberrel a padlóról, a Galata jutott tovább!

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 23:38

Juhász Dorkáék kikaptak, még meg kell harcolniuk az elődöntőért a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 21:54

Sallai Roland sokat tehet a Galatasaray továbbjutásáért

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:22

Dupla Tízes: lehet „sötét ló” Sallai csapata a Bajnokok Ligájában?

Bajnokok Ligája
2026.02.18. 21:39

„Három lépést léptünk hátra” – Luciano Spalletti a Juventus Galatasaray elleni veresége után

Bajnokok Ligája
2026.02.18. 07:14
Ezek is érdekelhetik