Freestyle foci: Szász Kitti első helyen jutott be az elődöntőbe a vb-n

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2012.09.21. 23:42
Címkék
A csoportkör második napjának végén kialakult a fiúknál a legjobb 16, a lányoknál pedig a legjobb négy mezőnye a Red Bull Street Style Leccében zajló világdöntőjében. Utóbbiaknál a vb-címvédő Szász Kitti első helyen kvalifikálta magát a szombati elődöntőbe.

Péntek estére már majdnem megtelt az amfiteátrum az olasz csizma sarkánál, ahol a csoportkör második napjára került sor. Az már csütörtökön eldőlt, hogy Karászi Roland "Rocco" nem kerülhet tovább a piros csoportból, a pénteki utolsó két párbaját szintén elveszítette, pedig igazán megérdemelt volna legalább egy győzelmet.

"A csütörtöki nap után el voltam kenődve, a srácok próbáltak vigasztalni, amikor visszamentünk a szállásra, hogy nem voltam olyan rossz. Ma mindent beleadtam, de ez csak ennyire volt elég. Másmilyen rendszerben a párbajaim nagy részét megnyertem volna" - mondta Rocco a nap végén.

Több kiemelt is búcsúzott a csoportkör után, így a két évvel ezelőtti világbajnok norvég Anders Solum vagy éppen az algériai Wassim Benslimane sem lehet ott a szombati egyenes kieséses szakaszban.

A lányoknál Kitti egyet nyert, egyet veszített pénteken, az utolsó párbajára pedig sérülés miatt nem állt ki az ellenfele. Az egy vereség ellenére a legjobb helyen jutott be az elődöntőbe, ahol a venezuelai Laura Biondo lesz az ellenfele, és ha minden a várakozásoknak megfeleően alakul a másik ágon is, akkor következhet a francia Melody Donchet elleni újabb összecsapás.

A szombati napról hosszabb beszámolót olvashatnak majd vasárnap délelőtt az NSO-n.

SZÁSZ KITTI (FEKETÉBEN) ELŐDÖNTŐJE
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
3 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
3 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
4 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
6 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
6 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája
Ezek is érdekelhetik