nemzetisport.hu
2013.08.28 17:42 Frissítve: 2015.02.20 01:13

Dia Euro 2013: Magyarország az elődöntőbe jutott!

Az elődöntőbe jutott a magyar válogatott a zadari Dia Euro 2013 futsaltornán, amit a cukorbetegséggel küzdők számára rendeznek meg. A Hevesi Tamás vezette csapat a negyeddöntőben átgázolt a szerbeken (6–1), így bejutott az elődöntőbe, ahol a címvédő Horvátország lesz az ellenfél.

A magyar csapat a helyszínen tekintette meg a D-csoportból még hátra levő sorsdöntő lengyel–olasz mérkőzést szerda délelőtt. A helyzet adott volt: döntetlen vagy lengyel győzelem esetén mi örülhetünk, olasz siker esetén a gólkülönbség határoz a továbbjutókról.



A lengyelek közepes kezdés után belelendültek, és végül magabiztosan, 9–4-re megnyerték a találkozót. A magyarok tehát a második helyen kvalifikálták magukat a negyeddöntőbe, ahol Szerbia legjobbjai következtek.

A délutáni mérkőzésen rögtön az első percben megszereztük a vezetést, egy remek támadás végén Tordai Vince lőtt a kapuba. Öt perccel később Sándor Balázs duplázta meg a fórt, majd a 15. percben Czernai Gábor remek labdakihozatala után Tordai második gólját is megszerezte. A szerbeknek csak egy-két kapura lövésre jutotta a tudásukból, így a Hevesi-csapat sima 3–0-val zárta az első félidőt.

Mindössze négy perc telt el a második 20 percből, amikor Czernai kihasználta az ellenfél súlyos védelmi hibáját, és négyre növelte az előnyt. A szerbek támadójátékából továbbra is hiányzott az erő. Amikor mégis a kapunk közelébe kerültek, a remekül védő Nagy János hárított.

A 34. percben végképp eldőlt a csata, Tordai megszerezte harmadik gólját, majd öt perccel később a negyediket is. A végére azért megszületett a szerbek becsületgólja tízméteresből. A lényeg, hogy Magyarország a legjobb négy közé jutott!



A csütörtök reggel 10-kor kezdődő elődöntőben Magyarország a címvédő és esélyesebbnek tartott horvátokkal találkozik.

További képeket ide kattintva tekinthet meg!

DIA EURO 2013, ZADAR
2. nap. Eredmények. D-csoport

Olaszország–Lengyelország 4–9
Végeredmény: 1. Lengyelország 6 pont, 2. Magyarország 3, 3. Olaszország 0
A-csoport
Ukrajna–Portugália 4–4
Végeredmény: 1. Horvátország 6, 2. Portugália 1 (5–6), 3. Ukrajna 1 (4–12)
B-csoport
Bulgária–Szlovákia 0–14
Végeredmény: 1. Szlovákia 6, 2. Románia 3, 3. Bulgária 0
D-csoport (már kedden lejátszották)*
Végeredmény: 1. Szerbia 3, 2. Belgium 0
Negyeddöntők:
Szerbia–Magyarország 1–6 (0–3)
G: Vasziljevics (40.) ill. Tordai (1., 15., 34. 39.), Sándor (6.), Czernai (24.)
Horvátország–Románia 7–1
Szlovákia–Portugália 1–2
Lengyelország–Belgium 2–1
*Üzbegisztán nem érkezett meg, így kizárták.

 

2022.09.29 22:11:04

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A teljesítménysportban persze előbb-utóbb az eredmény kerül előtérbe, de ez így is van jól, mint ahogy az is, hogy egyelőre jár a már-már életszerűtlenül józan szurkolói türelem egy valóban sokra érdemes csapatnak. A folyamatos sikerközeliséghez szokott nagy futballhatalmak esetében persze korántsem ennyire megengedő a közeg.

2022.09.28 22:40:17

Minden más foci nemzetisport.hu

A Marco Rossi vezette magyar válogatott szerezte a legnagyobb meglepetést.

2022.09.28 23:55:21

Minden más foci nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Ott a zászló, adják át, utána egy jatt, esetleg némi mosoly.