DAC: Akkor leszünk igazi nagy csapat – Schäfer

DUDUCZ TIBOR (Aranyosmarót)DUDUCZ TIBOR (Aranyosmarót)
Vágólapra másolva!
2020.09.01. 14:01
null
Schäfer András élete talán legsikeresebb korszakában van (Fotó: Lelkes Ernő)
A DAC sorra írja át a klubtörténelmet: a vasárnapi 2–1-es siker Aranyosmaróton az ötödik győzelme volt a sárga-kékeknek, a dunaszerdahelyi klub az egyetlen pontveszteség nélküli csapat a Fortuna Ligában.

 

„A kapott gól ébresztett fel minket. Addig elég langyosan játszottunk – kezdte lapunk kérdésére a választ Schäfer András, aki szerint a találkozó döntő momentuma volt, amikor a hazai gól után a csapat átállt más felállásba. – Kiegyenlítettünk, és aztán visszajött az igazi csapatunk. Sikerült megszereznünk a második gólt is. Remek dolog Aranyosmaróton fordítani, ott, ahol nemrég kikapott a Slovan. Bevallom, a második félidőben már éreztem, hogy fogytán az erő. A mester mondta is, hogy inkább csak maradjak a védősorunk előtt. Mindenkink megvan a feladata a csapatban, mindenki megcsinálta ezt, és ez győzelmet eredményezett. Mondtam már az előző idegenbeli meccs után, amelyen szinten 2–1-re győztünk, hogy ha megnyerjük ezeket a találkozókat, akkor leszünk igazi nagy csapat. Szerintem nagyon jó úton haladunk.”

Amikor lefújta a bíró a találkozót, a magyar játékos a DAC-tábor felé fordult.

„Apukámnak mutattam, hogy megvan a három pont, vasárnap volt a szülinapja, nagyon örülök, hogy itt volt. Ez a legszebb ajándék, amit kaphatott – folytatta a 21-éves játékos, aki vasárnaptól már a magyar válogatott összetartásán vesz részt. – A nemzeti csapatba a meghívó hat győztes DAC-meccs után hab a tornán. Az augusztus a lehető legszebb hónap volt ezzel a behívóval és mindennel együtt. Nagyon boldog vagyok. Nem akarom elkiabálni, de úgy gondolom, életem talán legsikeresebb időszakában vagyok. Remélem, csak felfelé fog vezetni ez az út” – zárta gondolatait Schäfer András.

A magyar játékosnak a minap járt le a kölcsönszerződése a DAC-cal, de lapunk információja szerint a sárga-kékek kapcsolatban vannak a Genoával. A Dunaszerdahely legközelebb szeptember 12-én lép pályára.

„Az idény legnehezebb meccse volt. Annak ellenére, hogy Aranyosmaróton sorozatban ötödször győztük, sőt az utolsó hármat úgy húztuk be, hogy megfordítottuk a találkozót. Ez a csapat erősségét jelenti. Itt mindig nagyon nehéz játszani, sosem mutatunk szép játékot. A legfontosabb azonban, hogy győztünk, és sikerült kicsit meglógnunk a követőinktől” – mondta Kalmár Zsolt.

Remekül kezdet a DAC, az Európa-liga-meccsel együtt hat találkozóból hatot megnyert, sorra dönti meg a klubrekordokat.

„Storck mester mindenre felkészített minket. Jelentős céljaink vannak, és ezeket el akarjuk érni. Mindenki sikeréhes, és maximálisan odateszi magát. Bízom benne, hogy a szünet után ott folytatjuk, ahol most abbahagytuk.”

Legfrissebb hírek

Redzic Damir ismét villogott – irány a bosnyák válogatott?

Minden más foci
2025.10.20. 11:59

A futballt gólra játsszák: hiába a DAC öt kapufája, a Zsolnáé lett a három pont

Minden más foci
2025.10.19. 20:10

Hiába vezetett két góllal az Újpest, a DAC nyerte meg a felkészülési mérkőzést

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 18:13

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31

Csalódásként élik meg a szakolcai pontszerzést a DAC-nál

Minden más foci
2025.10.06. 12:41

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
2025.10.04. 08:11

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
2025.10.02. 11:41
Ezek is érdekelhetik