Újabb DAC-blama: a dunaszerdahelyiek hazai pályán kiestek a Szlovák Kupából

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Dunaszerdahely
2024.11.06. 20:51
Fotók: DAC
A labdarúgó Szlovák Kupa nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján a DAC meglepetésre 2–0-s vereséget szenvedett a MOL Arénában a Besztercebányától, és kiesett. Az FC Kassa 3–1-re győzött Miaván, és ott van a legjobb nyolc között.

A dunaszerdahelyi klub számára a Szlovák Kupa a legfőbb prioritás, így Xisco Munoz mester a legerősebb összeállításban küldte pályára a csapatot. A vendégek, akik a Niké Ligában a mezőny második felében foglalnak helyet, több alapemberüket pihentették. Az első félidőben enyhe hazai fölény jellemezte a küzdelmes találkozót, azonban hiányoztak a helyzetek. Csupán egy-két lövést eresztettek meg a dunaszerdahelyiek, mind célt tévesztettek. Amikor a besztercebányaiak látták, hogy a sárga-kékek „ma sincsenek a bőrükben”, előremerészkedtek. A 33. percben Adam Hanes lerázta Mateus Brunettit, majd észrevette, hogy a hazai kapus a 16-oson kívül tartózkodik, és több mint harminc méterről a hálóba emelt.

A szünetben hármat is cserélt a hazai stáb, de továbbra is szenvedett a DAC. Sőt az 53. percben Alekszandar Popovicsnak nagyot kellett védenie, hogy ne kettővel vezessenek a vendégek. Meddő volt a hazaiak fölénye, csak Ammar Ramadan pontatlan lövései okoztak ilyen – olyan izgalmat az 1917 nézőnek. Az utolsó negyedóra elején végképp a csend lett az úr a MOL Arénában: Csinger Márk lyukat rúgott a tizenegyesponton, Martin Rimarenko köszönte, és kétgólos előnyhöz juttatta a vendégeket. További találat nem született, a DAC, amely a meccs alatt csak egyszer találta el a kaput, kiesett a Szlovák Kupából. Ezt az újabb blamát is túléli Xisco Munoz? 0–2

Az FC Kassa a szünetben még vesztésre állt, végül simán továbbjutott a harmadosztályú Miava otthonában aratott 3–1-es győzelemmel. A 6. perc Dávid Copko talált a kassai kapuba, a szünetben Roman Skuhravy kettőt cserélt, Rastislav Korba és Zyen Jones góljai után három perc alatt fordított a Kassa, majd a 84. percben Tomás Handlovic is betalált, beállítva az 1–3-as végeredményt.

SZLOVÁKIA
Szlovák Kupa, nyolcaddöntő
Dunaszerdahelyi AC–Besztercebánya 0–2
DAC: Csinger Márk és Tuboly Máté végigjátszotta a mérkőzést, Vitális Milánt a szünetben lecserélték, Redzic Damir a második félidőt töltötte a pályán, Bősze Levente és Szendrei Ákos kispados volt.
Spartak Myjava (III.)–Kassa 1–3
Kassa: Bokros Szilárd nem volt kerettag.


Bíró Tamásra emlékezett a DAC-család

Egy órával a szerdai kupamérkőzés előtt a Sport utcán található régi DAC-stadion kapujánál találkoztak a dunaszerdahelyi játékosok, szurkolók, vezetők. Természetesen jelen volt Világi Oszkár klubtulajdonos is. A DAC-család csendes megemlékezést tartott a múlt csütörtökön tragikus autóbalesetben elhunyt bemondó, Bíró Tamás tiszteletére.

A mérkőzés felvezetése során szintén a „DAC hangjára” emlékeztek a sárga-kékek. A hangszórókból a legendás dunaszerdahelyi bemondó üdvözölte a jelenlévőket, majd az egyperces gyászszünet alatt az eredményjelzőn jelent meg. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Nyugodj békében” – állt a kifeszített molinón a B-közép előtt.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Biró Tamás: Elhivatottság és szenvedély nélkül nem érdemes edzősködni

Utánpótlássport
2026.07.31. 19:18

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53