Futballélet a Balaton partján – háttérbeszélgetés Tihanyban
Rózsa Éva, a művelődési ház igazgatója felvezetőjében hangsúlyozta a futball kistelepüléseken különösen erős közösségmegtartó szerepét. Utalt a változásokra, a hosszú ideje megfigyelheő leépülési tendenciára, hivatkozva a Hátsó füves nemrég közölt statisztikájára, amely szerint Magyarországon 2000 óta a felnőtt férfi nagypályás csapatok 32 százaléka megszűnt.
„Figyelve az országjáró sorozat elmúlt tíz évének riportjait, azt veszem észre, hogy mifelénk, a Balaton környékén azért jobb a helyzet, mint például némely kelet-magyarországi vidéken. Vagy inkább úgy mondom, máshogy nehéz – mondta Törő Balázs néprajzkutató, a 2026-ban nyíló Hátsó füves-kiállításnak otthont adó veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársa, a Balatonakali csapatkapitánya. – Itt is van elvándorlás, a fiatalokat itt sem érdekli annyira a foci, mint régebben. Viszont ide jönnek olyan potenciális »fuballista korú« új lakosok, akikből tudunk meríteni. A környék nagy települései, mint Ajka vagy Várpalota, kispriccelő gócpontként működnek, ahonnan a kiöregedett, ötven körüli labdarúgók szívesen mennek el még játszani egyik-másik megyehármas csapatba. Ez az a korosztály, amelynek még igazán számít az amatőr futball. Tartok attól, hogy amikor az én harmincas generációm vagy a fiatalabbak eljutnak ötven környékére, erről már nem tudunk így beszélni.”
Horváth Béla, a Tihanyi FC elnöke, a helyi futballélet elkötelezett szervezője az amatőr futball szintjei közötti szemléletbeli különbségre hívta fel a figyelmet. „A megyehármas futball jellemzően még mindig tiszta közösségépítő tevékenység. A megyei másodosztályban már rugalmasabbnak kell lenni, mert kötelező utánpótlást indítani. A Tihany a megyei első osztályban szerepel, a közösség nálunk inkább az öltözőben alakul ki. Kétségtelenül magasabb a nívó, de lehet, hogy kevesebben járnak ki, mint egy megyehármas meccsre. Itt már az eredmény számít. Ami az utánpótlást illeti, a Veszprém megyei igazgatóság országos viszonylatban is a legszigorúbbak közé tartozik: nálunk kötelező felállítani U19-et, U16-ot, az U13 és az U14 közül legalább az egyiket, az U7, U9, U11 pedig eleve előírás. Tihanyban egy általános iskola van, 186 tanulóval, akik közül sokan nem is helybeliek, hanem a környék településeiről járnak ide. Nagyon nehéz csapatot építeni. Engem mégis az ösztönöz, és ezért is tartom fontosnak a megyei első osztályt, hogy már az U7-es korosztályban játszó gyermek is lásson maga előtt példát, perspektívát.”
Radó László, a Tihanyi Bencés Iskola igazgatója a „sok az eszkimó, kevés a fóka” hasonlattal világított rá arra, hogy a gyerekek korábbiaknál szűkebb köréért egymással is versenyeznek a különböző sportágak, igyekezve a maguk terepére vonzani őket. Ráadásul nehezítő tényező a szemléletbeli fordulat: „Azt látjuk, hogy a mostani gyerekek már nem fociznak úgy, ahogyan az előző korosztályok fociztak. Ajkai utánpótlásedző barátom mondja, hogy az egyesületben sportoló gyerekek addig futballoznak, amíg edzés van. Az a korábbi gyakorlat, hogy a gyerekek akár edzés után még kimentek focizni valahova, a maguk örömére, mára eltűnt.”
A beszélgetésen szó esett az elvileg amatőr futball és a pénz álságos viszonyáról, a már utánpótlás szinten is jelentkező fizetési igények kártékony hatásáról és a játék eltűnő hagyományos világának dokumentációs felelősségéről. Részt vett programon és kérdésekkel, hozzászólásokkal bekapcsolódott az eszmecserébe Deák Zsigmond, a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese és Moncz Attila, a Nemzeti Sport publicistája is.
