Schmidt Ádám: Az európai sportmodell ügyéről vitáznak a szakminiszterek Brüsszelben

MTI  MTI
2024.11.26. 11:18
Schmidt Ádám (Fotó: Árvai Károly)
A régóta vitatott európai sportmodell is napirenden van az oktatási, ifjúsági, kulturális és sportügyi EU-tanács keddi ülésén Brüsszelben – jelentette ki Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az ülés előtti sajtónyilatkozatában.

Schmidt Ádám elmondta, hogy az európai uniós tagországok illetékes miniszterei több napirendi pontot is megvitatnak, ezek egyike az európai sportmodell, amely, mint mondta, régóta vitás pont az országok között, mert „szembeállítja egymással a nagyobb, tehetősebb államok érdekeit a kisebb, kevésbé gazdagokéival”.

Mint mondta, „a versenyeztetés lényege, hogy mindenkinek joga és lehetősége legyen részt venni mindenfajta nemzetközi sporteseményen”, aláhúzva: a kisebb államoknak is meg kell adni a jogot, hogy akár a legmagasabb szintű nemzetközi megméretésre is kvalifikálják magukat.

Hangsúlyozta: ez azzal is együtt jár, hogy nekik sem szabad kimaradni a nemzetközi sportszövetségek bevételeiből, amelyeket ezen szövetségek a tagállamoknak visszaosztanak.

Schmidt Ádám reményét fejezte ki továbbá, hogy az ülésen elfogadják a nagy nemzetközi sportesemények előkészítéséről szóló tanácsi következtetéseket.

Hozzátette, hogy az ülésen – amelyen részt vesz Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke is – a lengyel sportminiszter, Slawomir Nitras ismertetni fogja az EU-tanács soros elnökségét következőként betöltő hazájának ide vonatkozó programját.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Schmidt Ádám és Kovács Katalin reagált Kálnoki-Kiss Attila sukorói akadémiáról szóló bejegyzésére

Egyéb egyéni
2026.07.29. 10:47

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44