Ajax: a három kismadár rejtélye – az UEFA leszedette a szimbólumot

2021.09.13. 13:16
null
Tadic mezéről is elrepültek a kismadarak (Fotó: Getty Images)
Furcsa dologra lehettek figyelmesek a figyelmes nézők a szombaton lejátszott PEC Zwolle–Ajax (0–2) holland bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. A vendégek nem egészen abban a harmadik számú mezükben szerepeltek, amelyet megterveztek és be is mutattak erre az idényre, mert a hátoldalukról hiányzott a három kismadár.

 

A mostani évadra az Ajax Bob Marley előtt tisztelegve, szurkolóinak a zenész iránti szeretetét kifejezve alkotta meg harmadik számú mezét, amelyen a jamaicai énekeshez köthető motívumok láthatók – a három madárka például a Three Little Birds című dalra utal, amelyet a klub drukkerei előszeretettel énekelnek a meccsek alatt.

Csakhogy az UEFA jelezte, ez ellentétes a szabályokkal. Az Ajax hivatalos közleménye választ adott a miértre: „Az UEFA úgy látja, hogy a három kismadár nem klublogó és nem mezszponzor, márpedig más szimbólum nem jeleníthető meg a mezeken.”

Emiatt a PEC elleni mérkőzésen csak a játékosok neve és a számuk jelent meg a mezek hátulján.

Az Ajax azért reménykedik, hogy a későbbiekben mégis engedélyezik majd a madarak megjelenését.

Legfrissebb hírek

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
15 órája

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

Ismerős horvát bíró vezeti az ukrán–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzést

Magyar válogatott
2026.10.03. 10:38

Negreira-ügy: közleményben védte meg magát a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 19:17

Negreira-ügy: az UEFA vizsgálja a Real Madrid 50 ezer oldalas beadványát a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 17:53

NL: 611 klub között több mint 31 millió eurót osztott szét az UEFA

Minden más foci
2026.10.01. 15:29