PSG: kemény büntetés a védőnek, aki „pu.cinak” nevezte Blanc-t

2016.02.17. 09:38
null
Serge Aurier butaságot csinált (Fotó: AFP)
Nincs könnyű helyzetben a Chelsea-t kedden 2–1-re legyőző Paris Saint-Germain, amely súlyosan megbüntette egyik legjobb játékosát annak nehezen felfogható butasága miatt. 

 

 

Mint ismert, Serge Aurier vasárnap élő Twitter-közvetítésen keresztül beszélgetett rajongóival. Keményen beszólt a PSG vezetőedzőjének, Laurent Blanc-nak („pu.cinak” nevezte), de válaszaival odavágott Zlatan Ibrahimovicnak és nagyjából a fél csapatnak is.

Azonnal sejteni lehetett, hogy nagy bajba került, a klub – későbbi döntésig – már hétfőn száműzte az első csapat keretéből a játékost, így a kedd esti BL-mérkőzésen sem lehetett ott.

Francia értesülések szerint kedd délután döntöttek Aurier sorsáról. A PSG nem szeretné a soraiban tudni az egyébként remek szezont futó jobbhátvédet, de érthető okokból a szerződését sem bontanák fel, mert abban az esetben ingyen távozhatna.

A Canal Plus úgy tudja, az elefántcsontparti védőt a szezon végéig száműzik a tartalékgárdához, emellett pedig 180 ezer eurós, azaz 55 millió forintos büntetést kell fizetnie.

Serge Aurier minden bizonnyal elhagyja a nyáron a francia fővárost, jelenlegi piaci értéke 15-20 millió euró körül mozog.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
1 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16