Kink: Harmincöt évesen kezdek csak el a bankszámlámmal törődni

– Ha a személyes winchesterében lepörgeti az Angliában töltött hónapokat, arra a megállapításra jut, hogy kudarc a middlesbrough-i időszaka?
– Inkább úgy fogalmaznék, voltam lent és fent is. Nem biztos, hogy mindvégig úgy bántak velem a klubban, ahogy a belépőm alapján talán megérdemeltem volna, de a futballvilág már csak olyan, hogy az edző, aki kiszemelt, egyszer csak távozik, az új, aki követi pedig másképp gondolkodik a labdarúgásról, más típusú játékosokban gondolkodik. Persze ha Messinek hívnak, mindegy, ki az edző.

– Tudja, a „nem csípett a mester″ jellegű magyarázatokkal magyar légiósok esetében szoktunk találkozni, bár igaz, ami igaz, másfél év magyarországi vendégszereplés után igazolt a Championshipbe...
– Fogalmazhatok úgy is, hogy a Gordon Strachant váltó Tony Mowbray nem tartott elég jó labdarúgónak. Lehet, hogy így van, de nagyjából tisztában vagyok vele, mit tudok, hogy amikor beálltam, valamit mindig hozzátettem a játékunkhoz, talán ezért is kedveltek különösen a szurkolók.

– Ma már bánja, hogy kétezer-tíz nyarán a Middlesbrough-t és a Championshipet választotta?
– Egyáltalán nem. Lehet, hogy ha most tolnák elém a papírt, nem a Boro szerződésajánlatát szignóznám, de hogy a Championshipben játszhattam, örök élmény, abban a miliőben egy játékosnak nincs más dolga, mint hogy futballozzon. Nekem kevésbé sikerült.

– Össze lehet, egyáltalán érdemes összehasonlítani a magyar első osztállyal az angol másodikat?
– Azért nem, mert nagyon más. Alapvetően a fizikumra épít, miközben Magyarországon a technika dominál. Nem állítanám, hogy a Championship valamennyi játékosa jobb, mint a magyarok. Ugyanakkor tény, hogy sokkal gyorsabb az angliai futball, nincs időd mélázni, sokkal nagyobb tempóhoz kell hozzászoknod. Két-három hónapba nekem is beletelt, mire felvettem a ritmust.

– Előfordult, hogy hányt?
– Hogy mit csináltam?

– Angliai légiósok mesélik, hogy edzések után vagy közben nemegyszer tapasztalták, hogy csapattársuk az irdatlan meló következtében kidobja a taccsot.
– Én nem éltem meg semmi ilyet, és nem is a tréningek az igazán fárasztóak. Mi például csak az előszezonban futottunk, az idény közben csakis labdás edzéseink voltak, a szerda-szombat ritmus miatt ráadásul sosem edzettünk többet a napi egynél.

– Hová menne szíve szerint?
– Oda, ahol játszom. Szeretném újra felépíteni magam, helyrerakni az önbizalmam, újra gólokat lőni. Persze olyan bajnokságot képzelek el, amelyet minden szempontból „okésnak″ tartok.

– A magyar „okés″?
– Igen.

– Szaúd-Arábiáról lehetett önnel kapcsolatban olvasni, ami alapján feltételeznénk, a bukszája vastagodása befolyásolja döntését.
– Ami teljes képtelenség. Biztos, hogy sem az arab világba, sem Kínába nem szegődöm el, majd úgy harmincöt évesen kezdek csak el a bankszámlámmal törődni.