Birkózás: tizenegy versenyzőnk lép szőnyegre a GP-döntőn

2009.07.14. 15:28
Címkék
Tizenegy magyar, kilenc kötöttfogású és két női versenyző léphet szőnyegre a hét végén Bakiban, a Golden Grand Prix-sorozat döntőjében. A győztes tízezer (az edzője kétezer) dollár pénzdíjat kap minden súlycsoportban.
Tavaly két magyar kötöttfogású, Lőrincz Tamás és Virág Lajos nyert az azeri fővárosban, amely négy évre nyerte el az Arany Nagydíj fináléjának rendezési jogát. A mezőny szigorú szabályok alapján áll össze, s ha valamelyik meghívott netán megsérülne, az adott ország köteles tartalékot küldeni helyette. A három fogásnemben két-két előversenyt rendeznek, s azok egyike hagyományosan a szombathelyi kötöttfogású viadal. Meghívják továbbá az előző évi legnagyobb világverseny (jelen esetben a pekingi olimpia), illetve az adott esztendő kontinensbajnokságainak legjobbjait.Az esemény pénzdíjas: a győztes 10 (az edzője 2), a második 5, a két harmadik helyezett pedig 2-2 ezer dollárt kap minden súlycsoportban. A baki Sportkomplexumban pénteken a kötöttfogásúak, szombaton a nők, majd vasárnap a szabadfogásúak küzdenek. Nyilván a vasárnap lesz a verseny fénypontja, hiszen a szurkolók megünnepelhetik szabadfogású hőseiket, akik a vilniusi Európa-bajnokságon a hét súlycsoportból hatban érmet, négyben aranyat nyertek, és megelőzték a verhetetlennek hitt orosz válogatottat.Kilenc magyar kötöttfogású azért szerepelhet, mert az olimpiai pontversenyben elért eredményünk alapján is kaptunk kvótákat. De például Fodor Zoltán a pekingi ezüstje és a szombathelyi győzelme után is jogosult az indulásra.

A MAGYAR GP-INDULÓK

Kötöttfogás. 55 kg: Módos Péter. 66 kg: Lőrincz Tamás. 74 kg: Bácsi Péter és Kun Renátó. 84 kg: Fodor Zoltán és Vasas Zoltán. 96 kg: Kiss Balázs és Németh Iván. 120 kg: Deák Bárdos Mihály. Nők. 51 kg: Szabó Emese. 59 kg: Sastin Marianna

A MAGYAR GP-INDULÓK

Kötöttfogás. 55 kg: Módos Péter. 66 kg: Lőrincz Tamás. 74 kg: Bácsi Péter és Kun Renátó. 84 kg: Fodor Zoltán és Vasas Zoltán. 96 kg: Kiss Balázs és Németh Iván. 120 kg: Deák Bárdos Mihály. Nők. 51 kg: Szabó Emese. 59 kg: Sastin Marianna
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
5 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
5 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
6 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
6 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
6 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
6 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája