Még a békepipa sem használt a hazaiaknak

Az újrakezdés jelszavát tűzte zászlajára a német és a norvég válogatott is, így borítékolható volt, hogy a két csapat összecsapásán az egyik fél céljai nem teljesülnek. Amíg a németeknél a Joachim Löw szövetségi kapitány illetve Michael Ballack és Torsten Frings közötti lövészárok betemetése („Ahhoz, hogy kijussunk a 2010-es világbajnokságra, szükségünk van egymásra” – nyújtott békejobbot a szakvezető) jelezte az új idők kezdetét, addig a norvégoknál egyrészt a régi-új kapitány, Egil Olsen bemutatkozása, másrészt az előző év feledtetése jelentett ösztönzést. Az északi válogatott tagjai a 2008-as esztendőt szeretnék kitörölni emlékezetükből: az együttes tavaly egyetlen mérkőzést sem nyert.

Talán a sorozatos kudarcélmény hatására alakult ki Sondre Kaafjordban, a norvég szövetség elnökében az a reflex, hogy biztos, ami biztos, jobb a meccsek előtt magyarázkodni. Az ország labdarúgásának feje a mérkőzést megelőzően hangsúlyozta, mekkora hátrányt jelent csapatának, hogy a 18 tagú keretből tizen a hazai bajnokságban játszanak – pontosabban a téli szünet miatt három hónapja nem játszanak…

Talán akkor is átvillant a gondolat Kaafjord agyán, amikor a 10. percben Mario Gomez egy jobb oldali beadás nyomán a Miroslav Klose által lefejelt labdát nagy helyzetben a kapu előtt keresztbe lőtte. Igaz, az elnök úr néhány perccel később valamelyest megnyugodhatott, hiszen Norvégia is közel került a gólhoz, vagy legalábbis egy tizenegyeshez: hiába húzta el René Adler kapus Thorsten Helstad lábát, a partjelző lest jelző zászlaja végül megmentette a németeket a büntetőtől. Aztán amikor Heiko Westermann a tizenhatoson belül szabálytalankodott a berobbanó Daniel Braatennel szemben, már nem volt kibúvó – ám tizenegyes sem, Stefan Messner játékvezető ugyanis nem vett tudomást az esetről. Később megint Helstad és Adler játszotta a főszerepet, ám a csatár veszélyes fejesét a Leverkusen kapusa bravúrral hárította.

Noha a németek a találkozót kimondottan a támadások gyakorlására, a zártan védekező csapatok elleni taktika kialakítására kötötték le, sokszor éppen az ő hátvédeik kerültek kellemetlen helyzetbe. A hazaiak a kelleténél kényelmesebb, lomhább tempóban szövögették akcióikat, és Gomez próbálkozását, valamint Philipp Lahm mellészálló lövését leszámítva az első félidőben egyszer sem jelentettek veszélyt Rune Almenning Jarstein kapujára.

Ezen a találkozón rendhagyó módon a szünetben is történt számottevő esemény: Löw pályára küldte a Hoffenheimben nagyszerű formát mutató újoncot, Andreas Becket (akinek kalandos életútját jelzi, hogy 1987-ben a Szovjetunióban látta meg a napvilágot). A másik bevetésre váró ifjú a török helyett a német válogatottat választó Mesut Özil volt, s mindenki biztosra vette, hogy Löw be is veti őt, erre végül a 78. percben került sor.

De térjünk vissza a pályán történtekre, már csak azért is, mert a második félidő gólt is hozott. És sokak meglepetésére nem a németeknek: Morsten Gamst Pedersen jobb oldali lapos beadása nyomán a labda keresztülhúzott a hazai kapu előtt, és a hosszú oldalon érkező Christian Grindheim becsúszva a hálóba lőtt. A hajrában csak tovább erősödött a norvégok fölénye, az 1–0-s végeredmény pedig egyértelműen jelzi: az északiak gondolták komolyabban az újrakezdést.