Szerencsére befejeződött

órával a meccs előtt a Prater környékén éppen olyan volt, mint egy közepes walesi bajnokin, a két forróvérű népség csak átlagos majálist hozott össze. Szegény jegyüzér hiába lóbálta a nagy halom meccsbelépőt, a kincsnek tartott fecni még száz euróért sem kellett senkinek – pedig huszonnégyezer forint talán nem döbbenetesen nagy ár egy spanyol–olasz Eb-negyeddöntőért.

Egy normális spanyol–olasz negyeddöntőért nem is – de ezért a meccsért?!

Így azok a szurkolók jártak jól, akik a kezdés előtt már húsz euróért vettek belépőt, mert ők talán kevésbé érzik kidobott pénznek azt, amit erre a mérkőzésre költöttek…

1. FÉLIDŐ

1–15. PERC

A spanyolok a megszokott 4–1–3–2-es felállásban kezdték a találkozót. Az olasz válogatottnál az eltiltott Andrea Pirlo és Gennaro Gattuso helyett Alberto Aquilani, illetve Massimo Ambrosini kapott szerepet a középpályán, a Toni, Cassano csatársor mögött Simone Perrotta helyezkedett el. A két csapat rendkívül óvatosan kezdte a meccset, főleg a spanyolok járatták sokat hátul a labdát, akadt olyan támadásuk, amikor csak a huszonharmadik passz után jutott labdához a squadra azzurra.

15–30. PERC

A kötetlenebbül játszó Cassano csak ritkán lépett fel Toni mellé, inkább Perrottával mozgott egy vonalban, így a Bayern támadójának elsősorban az volt a feladata, hogy megtartsa a labdát, amíg társai felérnek – csakhogy addigra az esetek többségében már nem nála volt a labda… Ez a taktika a csoportmeccseken sem jött be igazán. Ugyanakkor a spanyolok sem tudták érvényesíteni akaratukat, képtelenek voltak lerohanni az olasz védősort, amely az előzetes félelmek ellenére maradéktalanul ellátta feladatát.

30–45. PERC

Ahogyan korábban is, az olasz szélsővédők most is felzárkóztak a támadásokhoz, igaz, eredmény nélkül. A másik oldalon Andrés Iniesta és David Silva helyet cserélt egymással, a váltás nemhogy gólt, de még különösebb zavart sem okozott. A sok eladott labda, rossz beívelés miatt kevés volt a valamirevaló helyzet, láthatóan mindkét gárda defenzíven futballozott, és nem mert nagyobb kockázatot vállalni – ezért nem kellett a körmünket lerágnunk izgalmunkban.

1–15. PERC

Az első félidőhöz képest nem változott semmi, az olasz középpályások szinte kivétel nélkül középen tömörültek, legfeljebb védekezéskor húzódtak kijjebb, hogy megállítsák a felfutó spanyol hátvédeket. A szabálytalanságok miatt sem volt folyamatos a játék, ráadásul mindkét oldalon gyakran szimuláltak. A kapitányok cserékkel próbálták felpörgetni együttesüket, Roberto Donadoni Mauro Camoranesitől, Luis Aragonés pedig Santi Cazorlától és Cesc Fabregastól remélte a vérfrissítést.

15–30. PERC

Camoranesi szinte azonnal bizonyította, hogy érdemes volt beállítani, lövését Casillas lábbal hárította. A nagy helyzet sem hozta meg azonban a csapatok kedvét, a mérkőzés a pénteki török–horvát összecsapás jóformán eseménytelen rendes játékidejére emlékeztetett, ami sajnos mindent elmond a találkozóról. A második félidőben teljesen passzívvá váló Cassano lejött, ám a várakozásokkal ellentétben nem Alessandro Del Piero, hanem Antonio Di Natale váltotta.

30–45. PERC

Egyedül Gianluigi Buffon kapitális hibája borzolta a kedélyeket, de az olaszokat a kapufa megóvta egy nevetséges góltól. Pontatlanság, színlelés és említésre sem méltó helyzetek jellemezték a folytatást. A csapatok lélekben mintha csak a hosszabbításra készültek volna, Aragonés behozta Daniel Güizát, aki a rendes játékidőben már nem tudott hozzátenni együttese játékához, így következhetett az Európa-bajnokság egyik legeseménytelenebb találkozójának ráadása.