A szerencse Massa mellé állt

Vágólapra másolva!
2008.06.23. 00:28
Címkék

ra tíz rajthelyes büntetést kapna. Ám az idén az első ilyen alkalomnál nem jár büntetés, így Räikkönen is megússza (bár az Ausztrál GP után is kicserélték a motorját, mivel akkor nem ért célba, az a váltás nem számított szabálytalan beavatkozásnak).

Räikkönen így feljött a vb harmadik helyére, az új éllovas Massa és Kubica mögé. Rendkívül érdekesen alakul a pontverseny, hiszen a legutóbbi négy futam után négy különböző pilóta állt az élen: a Török GP után Räikkönen, Monacót követően Hamilton, Montreal után Kubica, most pedig Massa vezet. Ráadásul Räikkönen után Hamiltonnal is megesett, hogy egymás után két, pont nélküli futam miatt az elsőről visszacsúszott a negyedik pozícióba.

Hamiltonnak felejthető versenye volt, azután, hogy montreali bakija miatt tíz rajthelyes büntetést kapott, és a rajtrács 13. helyére szorult, még kapott egy boxutcai áthajtásos büntetést is, mert az egyik sikán levágásával előzte meg Sebastian Vettelt, így jogosulatlanul jutott előnyhöz. Hiába jött fel a kilencedik helyre, a 13. körben letöltött büntetése után ismét a 13. pozícióba esett vissza, és kezdhetett mindent elölről. A végén tizedikként ért célba, amiért pedig nem jár pont.

A dobogóra Trulli állhatott fel, az egykori csapatvezetőjét, Ove Anderssont gyászoló Toyota olasz pilótája a rajttól kezdve gyors volt, kihasználta a BMW-k lassúságát, Fernando Alonso balszerencsés taktikáját és a McLaren büntetéseit, és a hajrában Heikki Kovalainen támadásait visszaverve behozta a harmadik helyre a piros-fehér autót. Trulli a 2005-ös Spanyol GP, a Toyota a 2006-os Ausztrál Nagydíj után került vissza a dobogóra.

Megszerezte idei első pontjait Nelsinho Piquet, aki az utolsó körökben előzte meg a magát elfékező Fernando Alonsót.

A főszereplő azonban a Ferrari volt, a Scuderia az idén harmadszor aratott kettős győzelmet, 17 ponttal vezet a konstruktőrök pontversenyében a BMW előtt, és Silverstone-ba is fő esélyesként érkezik.

Legfrissebb hírek

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
22 perce

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
37 perce

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
1 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
1 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
1 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
2 órája

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
2 órája

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik