„Kikaptunk, szinte teljesen üres volt az Old Trafford, de tudtam, hogy nekem ide vissza kell térnem” – idézte fel önéletrajzában Ryan Giggs, hogyan is esett örök szerelembe a Manchester Unitedet körülvevő miliővel. Röviddel 1982-es felfedezése (Denis Schofieldnek, a Manchester City megfigyelőjének köszönheti őt a futball) után a kerületi bajnokság döntőjét játszotta a St. Helens és Giggs csapata, a Salford Juniors az MU arénájában, és hiába vesztett utóbbi, a walesi kissrácot rabul ejtette az Old Trafford. Persze egy ideje már edződött itt, hétéves kora óta rögbijátékos édesapja miatt Cardiff helyett Manchesterben éltek, ő 1981ben járt először szurkolóként a manchesteri arénában („Csak Mickey Thomast néztem, ő volt a United egyetlen walesi futballistája. Mindenhova elmentem volna utána” –
emlékezett vissza Giggs), de a játék élménye mindent felülmúlt.
Még úgy is, ha tudta, egyelőre nem a United, hanem a City jelenti hétköznapjait, hiszen Schofield oda kommendálta be. Ha nincs egy, az ismeretlenségbe burkolózó barát, aki beajánlja Howard Woodnak, az MU biztonsági főnökének (!), talán csak annyi marad meg róla, hogy Giggs volt az a fiúcska, aki a City edzéseit konokul vörös (esetenként MU-feliratos) dresszben látogatta.
Ha valami, ez tényleg vörös posztó volt a Maine Roadon… Wood viszont megmentette: megnézte, aztán szólt Alex Fergusonnak (aki akkoriban nemhogy a Sir megszólítástól, de az első manchesteri trófeájától is messze volt), ő pedig szalajtotta segédjét, Brian Kiddet, hogy szemrevételezze a csodagyereket. 1986 decemberében már a kezében volt az egyhetes próbatréningre szóló meghívó, amelynek végén a Salford Giggs mesterhármasával 4–3-ra megverte a Manchestert.
„Utána odajött hozzám Ferguson, és azt mondta: »Öcsém, még nem jöhetsz hozzánk!« Nem értettem semmit, annyira magamon kívül voltam. Aztán amikor láttam, hogy vigyorog, már tudtam, hogy átvert” – mondta Giggs. Ezzel az átveréssel kezdődött a máig tartó, Giggsnek brit szinten rekordot érő, 25 jelentős trófeát hozó együttműködés.
Hosszú volt az út, az első heti javadalmaként 29.5 fontot kapó, ma már sokszoros milliomos Giggs eleinte George Best klónja, illetve David Beckham előfutára volt. Nem zavarta, hogy Viv Anderson, az MU pokróc bekkje a nagyok első edzésén agyonrúgással fenyegette meg ( „Ha ezt a cselt még egyszer megcsinálod, szétrúglak” – mondta az előtte kétszer átvágott védő), nem zavarta, hogy George Besthez hasonlították, csak élt, és futballozott. Egyiket sem rosszul. A kilencvenes évek elejétől megkezdődött a máig tartó MU-sikerkorszak, a walesi pedig nem csupán a pályán, de azon kívül is kopírozta Bestet. „Az utcán sétálgató
senkiből sztár lettem. Ha autogramot adtam, azonnal sor keletkezett, Valentin-napra meg hatezer képeslapot kaptam” – mesélte. Jöttek a híres barátnők (például Dani Behr televíziós bemondó, Davinia Taylor színésznő), az önálló tv-műsorok, az éjszakázások, csak éppen a futballt már 27 évesen abbahagyó, az élők sorából fájdalmasan korán távozó északír zsenivel ellentétben neki időben sikerült rálépnie a fékre.
Ha nem így lett volna, aligha mondta volna Bobby Charlton, hogy ha valakitől, akkor Ryan Giggstől nem sajnálja sokáig érinthetetlennek hitt szereplési rekordja meg döntését. Az egykori Ryan közlegényből (az 1999-es Világkupa-mérkőzés környékén számtalanszor idézték vele kapcsolatban az egy évvel korábban Oscar-díjat kapó Steven Spielberg-filmet) mára legalábbis vezérlő generális lett, még akkor is, ha utolsó szezonjában Ferguson már Nanit és Andersont is bevetette a bal oldalon. Három éve tagja a Hírességek Csarnokának Angliában (aktív játékosként ilyen megtiszteltetés keveseknek jár), tíz bajnoki címmel az angol élvonal rekordere (Phil Neal és Alan Hansen nyolcnál leragadt), Gary Speed mellett csak ő tudott minden Premier League-idényben gólt szerezni, a Bajnokok Ligájában rajta kívül senki sem ért el egyhuzamban 12 évadban gólt, emellett a profi futballisták szövetsége szerint tagja az elmúlt száz év All Star-csapatának. Szerdán pedig végleg lekörözheti Sir Bobbyt. A mérkőzések és a BEK/BL-győzelmek számát tekintve is.