A mindenható

Mindenekelőtt: szívből kívánok sok sikert Erwin Koemannak, Aczél Zoltánnak, Máté Csabának, Petry Zsoltnak és természetesen a magyar labdarúgó-válogatottnak, remélem, 2010-ben heteket tölthetnek Dél-Afrikában a világbajnokság résztvevőiként, ugyanakkor tartok tőle, a tornára legfeljebb Kisteleki István utazik el, teszem azt, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség vendégeként. S úgy is, mint a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke. Akarom mondani: egyszemélyes ura, mindenhatója, vagy ha úgy jobban tetszik, diktátora.

Mert kétségünk se legyen afelől, ami ma a magyar futballban történik, az Kisteleki István agyszüleménye. Akár dicséretére is válhatna, hogy úgy mozgatja a szálakat, mint Lékó Péter a világos, illetve sötét figurákat – na ja, van kivel sakkoznia: labdarúgásunk legtöbb szereplőjét nyugodtan alkalmazhatnák a Bábszínházban is.

Az elnöki székben eltöltött, tragikomédiába illő múltját e helyütt ne elevenítsük fel, miként lerágott csont az is, hogy szövetségikapitány-keresés címen milyen megalázó módon bánt el Várhidi Péterrel. Ellenben az megér néhány mondatot, hogy Erwin Koeman stábjának kinevezése kapcsán megint bebizonyosodott: teljhatalmú úrként irányítja az MLSZ-t, s ily módon a holland trénert is. Erwin Koeman hiába tárgyalt – többek között – Urbányi Istvánnal, Kisteleki István hamarjában rövidre zárta a beszélgetést: rendes gyerek a Pista, főtitkárnak jó lenne, de hogy pályaedző legyen, arról szó sem lehet! És tessék: a kapitány már tárcsázta is Urbányi István számát: bocs, de tekintsd tárgytalannak a dolgot, az elnök úr nem téged támogatott…

Hanem Aczél Zoltánt, Máté Csabát és Petry Zsoltot. Igaz, a hivatalos megnyilvánulásokból kitetszik, hogy egyikük sem tudja, miért éppen ő lett a szakmai stáb tagja, ám ez legyen a legkisebb baj – még akkor is, ha ezekből a „…fogalmam sincs, kinek a javaslatára kerültem képbe, de többször is beszéltem Erwin Koemannal”-féle nyilatkozatokból kikövetkeztethető: nem a szövetségi kapitány ötlete volt a kinevezésük.

Ha még nem esett volna le a tantusz, a holland edző jobban teszi, ha felkészül a hasonló folytatásra: majd Kisteleki István megmondja, kivel játsszon a csapat, mit uzsonázzanak a fiúk, ki álljon a kapuban, ki legyen a balbekk, ki jusson szóhoz a csatársorban, egyáltalán, ki legyen válogatott. Tartok tőle, ha Kisteleki Istvánon múlna, ő lenne az elnök, a szövetségi kapitány, a pályaedző, sőt még a jobbszélső is. Minden bizonnyal a főtitkári poszt betöltésére is felkérné saját magát – ha Urbányi István nem lenne alkalmasabb nála.

Azért nem irigylem Kistelekit, nem lehet kellemes ez a feltűnési viszketegség.

Talán az „eltűnési” lenne gyógyír rá.