Négy érem a nyitányon

Jól kezdődött.

Cseh László már reggel jelezte, minimum aranyéremre készül 200 méter vegyesen. Az előfutamban már az első métereken úgy hagyott ott mindenkit, ahogy akart, a végére pedig végképp nem volt, aki megközelítse.

„Még maradt benne tartalék” – vélekedett Kiss László szövetségi kapitány, aki csak azt bánta kissé, hogy Kerékjártó Tamás végül mellhártyagyulladása miatt nem jöhetett el Debrecenbe – ebben a mezőnyben simán ezüstérmes lett volna. Olimpiai bronzérmesünk fő ellenfele elsősorban az óra volt, és hol voltunk még ekkor a délutántól…

Csehen kívül szereztek még jó néhányan kellemes meglepetést délelőtt: Kovács Emese például másodikként lett finalista 200 méter pillangón, és az országos csúcsot elérő Hosszú Katinkával is igen elégedett volt a kapitány 200 méter vegyesen. Ugyanitt – a magyar rekordtól épp megfosztott – Verrasztó Evelyn ráijesztett olimpiai ezüstérmes édesapjára, Verrasztó Zoltánra, aki a sajtópáholyból követte kissé lassan kezdő lánya úszását. „Kikészít ez a nő!”– sóhajtott fel, amikor Evelyn ijesztő hátránnyal fordult az utolsó hossz mellre, ám a Jövő SC versenyzője ellenállhatatlan utolsó ötvenet repesztett, kiharcolta vele a finálét, és a papa is felengedett kissé.

Délutánra aztán szinte megtelt az egyelőre Debreceni Sportuszodaként emlegetett ékszerdoboz, amelyet egyszer még egy nagy magyar úszóról fognak elnevezni… Már az első futamot óriási üdvrivalgás és dudaszó fogadta, ami jót is tett 50 méter gyorson Takács Krisztiánnak, akinek az ideje a nyolcadik helyre volt jó – csakhogy orosz ellenfeléé is, aki a továbbjutásért döntő páros meccsen még gyorsabb volt. Ezen a napon nincs szerencsénk az oroszokkal...

Kovács Ágnes még rosszabbul járt, mint Takács. Az olimpiai bajnok főleg ezért a versenyért, a hazai közönségtől kapott szeretet viszonzásáért úszik. Szeretetben pedig most sincs hiány, és Ági érzi ezt, az arcára van írva. Ha a szurkolókon múlna, közösen emelnék fel a medence egyik sarkát, hogy végre egyszer lejtsen a hazai pálya úszásban is, ám hiába: öten is megelőzik futamában, és végül a kilencedik idő az övé – egyetlen századmásodperccel marad le a fináléról. Hogy min múlhat egy századmásodpercnyi időkülönbség? Lehet egy apró mozdulat, egy pillanatra kihagyó koncentráció vagy a hónapnyira nyúló tortúra… Lehet választani.

Aztán végre jön az első döntő, a 400 méter gyors Kis Gergővel, akitől inkább 400 méter vegyesen vártak érmet, és 250 méterig úgy tűnik, csak tartja a tempót az élboly mögött. De csak addig. Karcsapásról karcsapásra farag a hátrányán, és az utolsó ötvenre már harmadikként fordul, aminek láttán már Kiss László szövetségi kapitány is felpattan a VIP-páholyban, hogy aztán az utolsó fél hosszra elégedett mosollyal ülhessen vissza. Az első döntő, az első érem – egy bronz! A következő magyar, Szepesi Nikolett úszott már jobban száz méter háton (pontosan 13 századdal – az az országos csúcs…), de nyolcadikként a fináléba jut – ismét óriási hangzavar, amely ezúttal egy elődöntős nyolcadik helynek szól. Mi lesz itt később?

Hogy mi? Egy nem mindennapi döntő Hosszúval és Verrasztóval 200 méter vegyesen. Ötven méter után mindketten dobogósak, százötven után a közelében sincsenek – aztán óriási hajrába kezdenek. Főleg Verrasztó, akinek félelmetes utolsó métereit volt módunk reggel megfigyelni, és aki éppen benyúl Hosszú előtt – bronzérmesnek. Csapkodja a vizet, nem is nagyon hiszi, hogy megvan élete első érme felnőttvilágversenyen (nem beszélve az óriási országos csúcsról), aztán – már a színfalak mögött – könnyes szemmel, szóhoz sem jutva keresi édesapját. Megjön az idősebb Verrasztó, lánya nyakába borul, rázza őket a zokogás.

Közben Gyurta Dániel az előfutamok után ismét megjavítja legjobbját a 100 méter mell elődöntőjében, ráadásul egy percen belülre kerül, ami lélektanilag is rengeteget jelent, hiszen korábban ő maga mondta, nem hiszi, hogy át tudná törni az álomhatárt – remek előjel a vasárnapi kétszáz előtt.

Kovács Emese viszont ideges. Naná, elvégre 16 évesen a második idővel jutott be első felnőttvilágversenyének fináléjába 200 méter pillangón. Edzője, Fehérvári Balázs nyugtatgatja, de ő láthatóan még akkor is izgul, mikor a rajtkőre szólítják.

A medencében már nem. Pedig mellette a lengyel Otylia Jedrzejczak úszik, akit a közmegegyezés szerint nemhogy megverni, de megközelíteni sem nagyon lehet. Emese azonban, akárcsak reggel, hatalmas, bőven világcsúcson belüli tempót diktál, ötvennél fél testhossz az előnye. A nézők tombolnak, sokan nem hisznek a szemüknek, Kovács óriásit úszik. Csak Jedrzejczakot nem lehet kizökkenteni: fokról fokra zárkózik fel, majd robbant, és a harmadik ötvenen ott is hagyja a magyart. Nem baj, csak a többiek ne kövessék! Nem tudják. Kovács csupán a végül elképesztő világrekordot úszó lengyel mellett tűnik lassúbbnak, a vetélytársak (köztük a végig a középmezőnyben haladó, végül ötödikként záró Boulsevicz Beatrix) alig jönnek fel rá, így ezüstérméhez kétség sem férhet – ráadásul két másodperccel írja át a magyar csúcsot. Nagyon örül neki, ahogyan az egész nézőtér, de csak pillanatokig, hiszen Cseh László tűnik fel a versenyzők kijárójában. És eddigre már van három érmünk…

Jól kezdődött!

(Cseh László világcsúcsáról a 20. oldalon olvashatnak bővebben.)