Zárt kapukat döngetett

Aligha volt még arra példa, hogy rendőri jelenléttel megtámogatott biztonsági őrök s egy lakattal lezárt vaskapu állta volna az emberek útját, ha be akartak lépni a soproni stadionba, hogy megnézzék az első csapat edzését.

Még az elmúlt hetek, hónapok (sőt évek!) soproni eseményein edződött szurkolók és újságírók is döbbenten fogadták, hogy a főbejáratnál nyolc sárga mellényes fiatalember rázta a fejét (szerencsére nem az öklét) arra a kérdésre: „Be lehet menni?”

Sira István, az őssoproni támadó is odagördült autójával a kapu elé (elvégre edzésidő volt már...), s mikor látta, hogy kitárul előtte, félig letolt ablak mögül azt mondta: „Úgy látszik, minket még beeresztenek...”

Nem mindenki volt ilyen szerencsés.

Kiderült ugyanis, hogy a hadiállapot, amely ebben a formában inkább hasonlított egy kiszorítósdira, nem elsősorban az érdeklődő szurkolóknak (az elmúlt napok eseményei miatt volt belőlük jócskán) és nem is a sajtó munkatársainak szólt (pedig ők sem mindig szívesen látott vendégek a Káposztás utcában), hanem Détári Lajosnak...

„Tessék, kérem, ez a magyar valóság!” – mutatott körbe a villogó vakuk kereszttűzében az FC Sopron melegítőbe öltözött (ex?)edzője, amikor másodszori próbálkozásakor sem tudott a kapun bejutni. A soproni klub vezetői azzal a (némiképp gyermeteg) húzással tették számára egyértelművé menesztésének tényét, hogy egyszerűen nem engedték be a stadion területére.

A szakembernek súlyos szerződésszegés miatt csütörtökön mondtak fel az elöljárók, amit nem volt hajlandó tudomásul venni, mert szerinte „...egy sajtcetlire írt valamit kaptam hivatalos indoklás helyett.”

Péntek délután jött tehát az edző, hogy – ahogyan ő és ügyvédje, dr. Papp Gábor fogalmazott – eleget tegyen a szerződésében foglaltaknak, azaz edzést kívánt tartani csapatának. Csakhogy a játékosokkal ekkor már a gyepen (korábbi) segítője, Végh Tibor foglalkozott, miközben Détári Lajos ezt a rácsokon túlról volt kénytelen végignézni.

Arra a felvetésünkre, hogy magyar valóság helyett inkább olasz valóságba csöppent, Détári Lajos kifakadt.

„Azért álljunk meg egy szóra – mondta a szakember. – Nehogy ezeket az embereket egy lapon említsük a kitűnő olasz labdarúgás képviselőivel. Egy edzővel ilyet egyszerűen nem lehet megtenni! Hát mit csináltam én? Loptam? Csaltam? Hazudtam? Netán embert öltem, hogy nem engednek be? Most törjek be, hogy végezhessem a munkámat?”

Détári Lajos persze nem tört be, s az időközben távozó rendőröknek (ahogy a rangidős mondta: „Minek vagyunk itt, nincs is balhé?!”) jelentjük utólag: meg sem kísérelte.

Azonban Détári Lajos nem is tört meg.

„Tudomásul vettem, hogy új tulajdonos érkezett – szögezte le Détári Lajos. – Elegendő lett volna, ha azt mondják: Döme, nem veled képzeljük el a jövőt. De olyan mondvacsinált ürügyet kitalálni, hogy tiszteletlenül beszéltem a klubelnökkel, kérem szépen, ez nevetséges! Nem mondom, hogy mindenki hazudik, de mondjuk Köteles Zsolt ügyvezető nyilatkozatai a tartozásról távolról sem fedik a valóságot. A labdarúgóim tasakos leveseken élnek! Én csak arra kértem a vezetőket: fizessék ki végre őket.”

Nyílt titok persze, hogy az olaszokkal nem csak „anyagi”, hanem szakmai vitába is keveredett Détári Lajos, amiért nem állította az olasz légióst, Orlando Aquinót a Mór elleni kupamérkőzésen a kezdőcsapatba, és a játékos sértettségében – állítólag – melegíteni sem indult el.

„Nem szóltak bele a munkámba – cáfolta az értesülést az edző. – Próbáltak néhány dolgot erőltetni, de próbálni lehet...”

Mint ahogy Détári Lajos is megpróbál ott lenni csapatával az Újpest elleni bajnoki mérkőzésen. Bár az együttes buszán bizonyosan nem látják szívesen (nem elsősorban a labdarúgók...), Budapestre autózik, és – szerinte – leül a kispadra.

„Kíváncsi vagyok, ott ki próbál megakadályozni ebben?” – gondolkodott hangosan az edző.

Igaz is, egyelőre úgy tűnik, hogy Détári Lajos előtt csak Sopronban tették be a kaput...