Hogy milyen eredményt ért el Gálhidi György? Csak a szokásosat… A korábban a Honvédot, majd a Nyíregyházát az élvonalba vezető szakember újfent feljutást ünnepelhetett, ráadásul – ragaszkodva a kispesti, illetve a szabolcsi hagyományokhoz – ezúttal is bajnokcsapat élén készülhet az osztályváltásra. Igaz, nem idehaza, hanem Vietnamban… Az előzményekről dióhéjban: Gálhidi György a 17. forduló előtt vette át a Cong Viettelt, amíg ő Magyarországról repült Vietnamba, elődje fordítva tette meg ezt az utat. Viczkó Tamásnak ugyanis családi okok miatt kellett hazaköltöznie, de megfelelő helyettesről még gondoskodott: a 16. forduló után élen álló együttes azóta sem adta alább, és ha akarna, sem tudna már lecsúszni, mivel két körrel a zárás előtt hét pont az előnye az őt reménytelenül üldöző Dong Naival szemben. „Nem volt nehéz dolgom, csak tartanom kellett a szintet… – nyilatkozott érthetően jókedvűen Gálhidi György. – A viccet félretéve: bár nem volt törvényszerű, hogy a Viettel végez az élen, nem is tudom, minek örülök jobban: a feljutásnak vagy a bajnoki címnek. Most azt mondom, az utóbbinak, tudniillik az élvonalba kerülésünk már egy hete biztos volt…” Tegyük hozzá, a 24. fordulóban minden adva volt ahhoz, hogy a Cong a csúcsra jusson: a sereghajtó Da My Nyhe Saigont fogadta, mégpedig abban a tudatban, hogy az utolsó ellen döntetlennel is első lehet. Nos, e helyütt nem fokoznánk az izgalmakat, rögzítsünk mindössze annyit: 1–1 lett a vége. „Ahhoz képest, hogy hétköznap rendezték a meccset, hatezren tomboltak a lelátón – számolt be a hanoi fiesztáról a szakvezető. – A tombolást tessék szó szerint érteni – ugráltak, daloltak a drukkerek, majd a végén hatalmas pirotechnikai bemutatót tartottak. A pályára viszont nem szaladtak be, megálltak a rekortánon – hiába, katonacsapat a miénk, fegyelmezett szurkolóink vannak…” A szezonból hátralevő két mérkőzés lejátszása után Gálhidi György hazatér, ez már biztos, az ellenben még nem dőlt el, hogy retúrjegyet vesz-e. „Korábban is igyekeztek rávenni a folytatásra, mostanság még inkább, tulajdonképpen csak rajtam múlik a dolog – derült ki az edző szavaiból, hogy arrafelé nem szokás elküldeni a szakvezetőt a feljutás kiharcolása után… – Különösebb akadálya aligha lesz az egyezségnek, azt azonban nem tagadom, hogy szívesen dolgoznék ismét odahaza, jó lenne egyszer az NB I-ben is aranyérmet nyerni. Kár, hogy ez csak ábránd, mert Magyarországról legfeljebb szeretteim, barátaim és az újságírók keresnek… De nem kesergem, gyógyírnak itt van az újabb aranyérem. Vietnami, másodosztályú – de az enyém.”
