Szerény, de bátor futball

David Johnson 1976 és 1982 között a Liverpool FC oszlopa volt a csatársor tengelyében, Kenny Dalglish, majd Ian Rush partnereként. Hat év alatt három bajnoki címnek és az 1981-es BEKgyőzelemnek volt tevékeny részese, s a 213 hivatalos mérkőzésen szerzett 78 gólja parádés.

Az 55 éves Johnson ma a Liverpooli Veterán Játékosok Szervezetének elnöke, s ha valaki szolgálhat hasznos és megfogadni való tanácsokkal a klubhoz szerződő két magyar fiatalnak, az az egyesületnél nagy tiszteletben álló legenda.

Hogyan emlékszik vissza arra a pillanatra, amikor először lépte át a csapat öltözőjének küszöbét?

Úgy, hogy nagyon megszenvedtem érte, s már le is mondtam róla, hogy egyszer még a Liverpool FC alkalmazottja lehetek – mondta tréfálkozva a telefonba az egykori gólvágó. – Bill Shankly már a hetvenes évek elején meg akart szerezni két alkalommal is, de sikertelenül. Előbb Harry Catterick, az Everton menedzsere mondott nemet, ugyanis az volt a rögeszméje, hogy a „kékektől” egyszerűen nem mehet labdarúgó a „vörösökhöz”, majd később, amikor már az Ipswich Town játékosa voltam, Bobby Robson torpedózta meg az ügyletet. Végül 1976-ban Bob Paisleynek sikerült átcsábítania, holott én már korábban mentem volna. Hiszen liverpooli srác vagyok…

És milyen volt a megérkezés, a beilleszkedés?

Nem volt probléma, én már 24 évesen, angol válogatott csatárként érkeztem, nem zöldfülűként. Azonnal befogadtak, jóllehet az első két BEK-győzelemnek 1977-ben és 1978-ban a rengeteg sérülésem miatt nem lehettem tevékeny részese. Rögtön elneveztek „Doc”-nak, mert mindig voltak nálam fájdalomcsillapítók az egyszerűbb egészségügyi problémákra.

Akkor is szokás volt, hogy az „inasok” kipucolták az első csapat játékosainak futballcipőjét?

Mi az, hogy! Sőt a sztárok és a kezdők kapcsolata még kiterjedtebb volt, mint manapság, akkoriban tényleg „inasok” voltak a gyerekek, de persze szó sem volt megalázó kötelességekről, afféle csicskáztatásról.

Egyébként volt különbség, mondjuk, a Goodison Park és az Anfield Road öltözője között?

Nem is kicsi. A Liverpool FC már az én időmben is gazdagabb, népszerűbb klub volt a városi riválisnál, s ez az életkörülményekben, a színvonalban is megmutatkozott.

Mit tanácsol Németh Krisztiánnak és Simon Andrásnak, a tartalékcsapatba igazolt két magyar tizenévesnek?

Először is mielőbb tanuljanak meg angolul, mert minél később sajátítják el a nyelvünket, annál tovább ki lesznek téve a mégoly jóindulatú ugratásoknak is – habár manapság annyi a külföldi, hogy ennek talán nincs is akkora jelentősége… Viccesen azt is mondhatnám, hogy legalább olyan fontos számukra a spanyol nyelv ismerete, mint az angolé… Továbbá legyenek tisztelettudóak, szerények, tartsák nyitva a szemüket, lessék el a pályán és az öltözőben is azokat az apró trükköket, amelyek a sztárokat sztárokká teszik. Ám még véletlenül se szeppenjenek meg, nyugodtan lépjenek oda Steven Gerrardnak vagy Fernando Torresnek is. Azért még senkit sem róttak meg, ha odatette a lábát – persze szabályosan. Szóval ne ijedjenek meg, mert félős futballista még sohasem futott be karriert. Sem a Liverpoolnál, sem máshol!