Be kell lőni!

Na most az a helyzet, hogy annak idején a téren a finoman szólva is testes "Husit" választotta mindenki elsőnek, ugyanis hiába volt pufi a lelkem, ha hozzá került a labda, kíméletlenül bevágta a kapuba. Ha hatos volt egy meccs, akkor hatból hatszor.

A futball valahol ilyen egyszerű tananyag: legyen a meccs faluszéli réten, vagy éppen Oslóban az Ullevaal Stadionban, ha van egy (jobb helyeken kettő, vagy akár három) gólérzékeny csatár, akkor már olyan nagy baj nem lehet.

Ha most éppenséggel a magyar válogatott futballját vizsgáljuk, akkor nem is azzal van a legnagyobb baj, hogy az éppen aktuális kapitány fiatalokat, itthon játszókat, légiósokat vagy rutinosakat küld a pályára, hanem azzal, hogy a stílusunk, az a bizonyos sokat emlegetett magyar stílusunk halott.

Nincs, aki gólt lőjön, pontosabban nincs olyan játékosegyéniség, aki tudna gólt lőni. Most például azon kesereg Várhidi Péter kapitány, hogy jaj, kimaradtak a helyzetek, és hogy mekkora védelmi hibák miatt kaptunk gólt.

Mindez bizony habkönnyű érv, ugyanis a történet lényege, hogy neki és a többi magyar edzőnek azon kellene dolgoznia, hogy az általuk aranylábúnak tartott gyerekek a labdát valahogy bepüföljék a hálóba.

Figyelgeti az ember a futballvilág trendjét, és azt látja, hogy az edzők a kezük alatt dolgozó csapat támadójátékát csiszolgatják. S hogy ne rugaszkodjunk el nagyon a valóságtól, példának elegendő azt említeni, hogy Máltán (ugyebár a szigeten világ csúfságára tavaly októberben kikaptunk 2-1-re) a cseh edző, Dusan Fitzel is arra alapozta a taktikát ellenünk, hogy ha lesz a csapatának két helyzete, akkor használja ki.

Ugyanis egy kiscsapatnak - Feröernek, Izlandnak, Liechtensteinnek, Luxemburgnak, és hát immár sajnos Magyarországnak is... - csak az a két helyzet az esélye a kilencven perc alatt, és még akkor is nagy a valószínűsége annak, hogy a játékosok képzetlenségéből fakadó hibák, a gyatra védekezés miatt négyet kap.

Úgyhogy azt az egy (kettő, ne adj ég három) helyzetet kell belőni. És ha Várhidi Péter - és persze a kifogásokban oly jó többi magyar edző - ezentúl is csak azon kesereg, hogy már megint nem sikerült a csatárnak azt az egy (kettő, vagy három) helyzetet értékesítenie, akkor semmi mást nem tesz, mint önnön alkalmatlanságát is hangsúlyozza.

Hiszen ők választanak, avagy válogatnak...

Ahogyan a téren az, aki a labdát hozta a focihoz.

Vincze András