Ünneplés Debrecenben

Tiszta Anglia – gondolhatták az Oláh Gábor utcai stadiont zsúfolásig megtöltő szurkolók. Zsúfolásig, hiszen ezúttal a vendégszektor is tele volt nézővel. Nem, nem Sopronból utazták át több százan az országot a meccs kedvéért, vendégérdeklődés híján a „soproni” lelátórészt is a debreceni drukkerek foglalhatták el.

A brit hangulatot pedig az alapozta meg, hogy a Sopron játékosai sorfalat álltak a mérkőzésre kivonuló debreceni csapatnak, így tisztelegve a bajnok előtt. Rendkívül szép gesztus volt, amely Angliában honosodott meg, és cseppet sem baj, hogy itthon is átvették. Az ünnepi hangulatot fokozta, hogy különböző díjakat adtak át a klub vezetői, és ez a légkör bizony hatással volt a DVSC játékára is. Magyarán: a vendéglátók nem estek neki az ellenfélnek, de erre ezúttal mentség lehetett a rettenetes kánikula is, amelyben elkezdődött a mérkőzés.

Az eseménytelen időszaknak Dzsudzsák Balázs vetett véget, fantasztikus lövése is jelezte, ezen a tavaszon ő a honi élfutball egyik főszereplője. A tehetséges fedezet szinte berobbant a köztudatba, kiemelkedő teljesítménnyel segítette csapatát, és gólja kiváló rugótechnikáról árulkodott. A találatért rendkívül hálásak voltak játékostársai is, mert bár a mérkőzés a bajnoki cím tekintetében már nem volt érdekes, a kispadhoz szaladó gólszerzőt ünneplő társaknak volt alkalmuk meghúzni a vizesflaskákat – ha másért nem, ezért mindenképpen megdicsérhették a gólszerzőt.

A kapott gól nem zökkentette ki az addig feltűnően nyugodtan futballozó és szervezetten védekező soproniakat, akik megérezték, hogy bár a bajnok vezetést szerzett, ezen a délutánon mégsem olyan „harapós”, mint általában. A vendégek egyre gyakrabban kerültek a debreceni kapu elé, így igazából nem volt meglepetés, hogy Cristian Cigan egyenlíteni tudott. Igaz, ehhez a gólhoz Csernyánszki Norbert helyezkedési hibájára is szükség volt. A hurráhangulat csak fokozódott a második félidő elején. Pályára lépett ugyanis Sándor Tamás, a debreceni klubfutball valaha volt legismertetbbb és talán legnépszerűbb tagja. A sérüléssel bajlódó karmester a tavasszal kevesebb szerepet kapott, de amikor az egészsége engedte, igyekezett mindent megtenni szülővárosa együttesének sikeréért, nem volt meglepő, hogy ezt az összecapást semmiképp sem akarta kihagyni. Mondani sem kell dübörgő vastaps kísérte pályára lépését. Mindazonáltal a játékban sokáig nem lehetett észreveni, hogy bármiféle változás történt volna, igaz, a DVSC fölénye percről percre nőtt.

A hangulat csak fokozódott, amikor Dombi Tibor, a Debrecen másik saját nevelésű játékosa is pályára lépett, és a szélső igen elszántan vetette magát a küzdelembe megszokott helyén, a jobb oldalon. Talán sorsszerű volt, ahogy a hazai csapat újra vezetést szerzett. Három saját nevelésű játékos hozta össze a második gólt: Dombi Tibor kitűnően adott középre, az év felfedezettje, Dzsudzsák Balázs okosan visszatette a labdát, és a Loki ikonja, Sándor Tamás a hálóba terelte. A két legrutinosabb helyi kedvenc, és az új generáció legjelesebb képviselője villant egyet, és máris újra vezetett a bajnok. A hazaiak kedvét az sem szegte, hogy érkeztek a hírek arról, a közelben borsónagyságú jégdarabok zuhognak, sőt a hajrában a vihar el is érte a stadiont. Tombolt a publikum, zúgott a vastaps, és a vezetőséggel kibékülő B-közép boldogan skandálta: „Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!” Ha ez a mérkőzés nem is volt felejthetetlen, az évadra nyilván jó szívvel emlékezik vissza minden debreceni futballbarát.