Fájó vereség Írországtól

Kevesebb mint két órával a kezdés előtt érkezett meg a magyar U19-es válogatott busza a Dublintól mintegy ötven kilométerre fekvő Droghedába. Kicsi, ám annál igényesebb stadion adott otthont az Írország–Magyarország mérkőzésnek, amelyen a tét a csoportelsőség esetleges megszerzése volt. Igaz, túl azon, hogy mindkét együttesnek csak győzelemmel maradt esélye a továbbjutásra, a megdicsőüléshez az is kellett, hogy az azonos időpontban megrendezett másik meccsen Németország ne szerezzen három pontot. Ez a bizonytalanság volt a legroszszabb a találkozót megelőző két napban, hiszen a mieink sorsa sajnos ekkor már nem a saját kezükben volt.

Várhidi Péter szövetségi edző az utolsó pillanatban meggondolta magát, és kihagyta az Aston Villa középpályását, az eddigi mérkőzéseken halványan teljesítő Stieber Zoltánt, s helyette Gyömbér Gábort jelölte a kezdőbe. Ismét ott volt viszont a bolgárok ellen sérülés és sárga lapok miatt hiányzó Farkas Balázs; a csapatkapitány visszatérése rendkívül fontos tényező, hiszen vele a támadások előkészítésében és befejezésében is ütőképesebb a gárda. Legalábbis ebben bízott Várhidi Péter, ám elképzelése az első félidőben egyáltalán nem igazolódott be. Sajnos csakúgy, mint az előző két találkozón, támadásban keveset nyújtott a gárda – konkrétabban: Droghedában úgy futott le az első negyvenöt perc, hogy nem lőttünk kapura (a játékvezető egy percet hosszabbított a félidő végén, és éppen ekkor Filkor Attila kísérletezett távolról, de lövésnek ezt sem lehetett nevezni, mert a labda mintegy 14 méterrel elkerülte az írek kapuját…). Mindehhez tegyük hozzá, hogy a házigazda sem tudott ziccert kialakítani, ám az ír csapatnak legalább akadtak lehetőségei. A küzdelemmel nem volt gond, mentek, hajtottak becsülettel a játékosok, nem volt elveszett labda (megszerzett sem sok…), ám ennek ellenére alacsony színvonalú küzdelmet látott a közönség, így az a mintegy ötven magyar is, aki a helyszínen szurkolt. Ennél nagyobb baj volt, hogy Németország ekkor már két góllal vezetett Bulgária ellen…

Hasonlóan az első félidőhöz a szünet után is csak szenvedett a magyar együttes. A védekezést a hajráig sikerült megoldani (a finisig csupán néhányszor alakult ki veszélyes szituáció Somodi Bence kapuja előtt), ám a középpályán már akadtak gondok, míg a támadójáték továbbra is értékelhetetlen volt. Sajnos a hajrára elfáradt a magyar csapat – fizikailag és mentálisan is. A koncentráció hiánya pedig megbosszulta magát: az írek kétszer is betaláltak az utolsó pillanatokban, és ezzel eldöntötték a mérkőzést. A hazai győzelem megérdemelt volt, számunkra pedig tanulsággal szolgálhat az Írországban lejátszott három találkozó. Mivel a másik mérkőzésen a németek is nyertek, ők jutottak az ausztriai nyolcas döntőbe, miközben a magyar válogatott a csoport harmadik pozíciójában végzett.

Nem kell szépíteni semmit: fiatal játékosaink becsülettel küzdöttek, de valójában nem volt esélyük a bravúrra, helyezésük a realitást mutatja.

Tragédia tehát nem történt.