Ezüstöt érő kitartás

Egy remekül sikerült, egy jobb csapat ellen óriásit küzdve elveszített és egy akadozó játékkal megnyert találkozó – ez volt a magyarok mérlege a ljubljanai divízió 1-es világbajnokságon három forduló után. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a mieink csütörtökön már az ezüstéremért léphessenek jégre Nagy-Britannia ellen.

Az ezüstéremért, amely csodálatos eredmény (jobbat magyar hokiválogatott sohasem ért el, hasonlót is csak egyszer, 2002-ben), és amelyhez rögös út vezetett. A brit csapat egy nappal korábban hatalmas energiákat mozgósítva küzdelmes meccset vívott a veretlen szlovénokkal – legalábbis amíg bírta erővel. A végén ugyan 4–0-ra kikapott Paul Thompson együttese, ám látszott, ellenünk sem adják majd könnyen a bőrüket.

„Az a legfontosabb, hogy többet dolgozzunk a jégen, mint az ellenfél” – magyarázta a taktikát Pat Cortina, a magyarok szövetségi kapitánya. – Fegyelmezettnek kell lennünk, nem szabad túlbonyolítanunk a játékot, meg kell becsülnünk a korongot, mert a britek minden hibát kihasználnak.”

Mindez elmondva egyszerűen hangzik, a stratégiával szerdán, Románia ellen sem volt baj, csak a megvalósításba csúsztak hibák.

„Játékosaim nincsenek hozzáedződve, hogy egy-egy versenysorozat minden meccsén tökéletesen koncentráljanak. Az előző meccsen kicsit biztosra is vettük a sikert, de reméljük, ma mindenki teljes erőbedobással és figyelemmel játszik majd” – mondta a kapitány.

A csapat Pat Cortina elvárásainak megfelelően kezdett: elnézve a játékosok akarását, sebességét, koncentrációját, rá sem lehetett ismerni az előző napi gárdára. A magyarok harcoltak minden korongért, minden centiméterért megküzdöttek a palánk mellett, igyekeztek agresszíven játszva elfojtani a britek akcióit, támadásban pedig sokat korcsolyázva, okosan járatva a pakkot veszélyeztettek. A románok ellen küszködő első sor is egymás után játszotta ki a lehetőségeket. Míg azonban mi nem tudtunk túljárni a remeklő kapus, Stevie Lyle eszén, a briteknek elég volt egyetlen lehetőség: a válogatottba negyvenévesen visszahívott legenda, Tony Hand (találó jellemzés szerint a britek Ancsin Jánosa) okosan középre tett korongját a hátvéd Tom Watkins kapásból vágta Szuper Levente kapujába.

A második harmad derekán aztán jött az újabb hideg zuhany: miután ellenfelünk elcserélte magát, kettős emberelőnybe kerültünk, ám hiába lőttük körbe a szerencse által is segített Lyle kapuját, a sokadik kipattanóval Jonathan Phillips felbőrözte Horváth Andrást, végigrobogott a pályán, majd kötényt adott Szupernek is.

Az újabb találat azonban csak néhány percre fogta meg a mieinket, azután ismét nagyobb fordulatszámra kapcsoltak. A kétgólos hátrány ellenére nem törtünk meg, mindenki érezte, meg tudjuk fordítani a meccset. Most igazolódtak Pat Cortina szavai: a kapitány azt vallja, ha a saját játékunkat játsszuk és teljes erőbedobással harcolunk, annak mindig meglesz az eredménye. Így is történt: előbb Ocskay váltott gólra egy remek kiugratást (szegény Lyle legkorábban az esti sportösszefoglalóból tudhatta meg, a magyar csatár melyik villámgyors csel után lőtt a hálóba), majd Majoross Gergely bombázott gyönyörűen a léc alá egy, az alapvonal mögül visszatett korongot – két és fél perc alatt egyenlítettünk!

Nem csoda, hogy a harmadik játékrészre kiérkező válogatottat a britekkel együtt remek hangulatot teremtő magyar drukkerek üdvrivalgása fogadta: a fiúk rászolgáltak a biztatásra. A hetedik percben azonban egy pillanatra megfagyott a levegő a csarnokban: egy óriási lövés után az ellenfél már gólt ünnepelt volna, ám a bal, majd a felső kapuvasról (vagy kicsit beljebbről…) kifelé vágódott a korong – óriási szerencsénk volt, de megdolgoztunk érte.

Vas Márton is keményen megdolgozott a harmadik magyar találatért: a korongot remekül fedezve, két emberrel a nyakán korcsolyázott be a brit kapu mögé, középre adását pedig Ladányi Balázsnak már csak be kellett lőnie. A koronát aztán a mieink teljesítményére az egész pályán végigkígyózó Palkovics fonákgólja tette fel három perccel a meccs vége előtt.

Zúgott a „Szép volt, fiúk!” Ljubljanában, és amíg szerdán lehetett kivetnivalót találni a mieink játékában, most valóban megérdemelt minden elismerést a csapat. A már biztosan első Szlovénia esti győzelmével pedig bebizonyosodott az is, miénk az ezüstérem – jobb helyre nem is kerülhetett volna. Hacsak nem a szlovénok nyakába, ugye...