Short track: az évad feléhez ért az utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.12.14. 17:13
null
Az év utolsó heteiben is kőkeményen edzenek majd a legjobb magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók, akikre az idény legfontosabb versenyei 2025 elején várnak.

Ott folytatták, ahol tavasszal abbahagyták. A magyar junior rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott remek eredményeket ért el az utóbbi években, a 2023/2024-es idényben ráadásul a junior-világbajnokságon sikerült megkoronázni az addigi teljesítményt: az azóta már a felnőttek mezőnyéhez tartozó Somodi Maja egyéniben és a leányváltó tagjaként, Schönborn Melinda, Szigeti Dóra és Végi Diána Laura csapattársaként is aranyérmet szerzett; előbbire 2017 óta nem volt példa a magyar válogatott esetében (akkor Liu Shaoang ünnepelhetett), utóbbi pedig az első magyar aranyérem volt ebben a kategóriában.

A 2023 őszén elindított, a junior Európa-kupát váltó junior-világkupán is szerzett érmeket az előző évadban a magyar csapat, a jelenleg futó idény első felében megtartott két világkupa-forduló pedig szintén tartogatott dobogós helyezéseket: 

a leányváltó előbb bronz-, majd ezüstérmet szerzett, a második felvonás alkalmával pedig a fiúnégyes is felállhatott a dobogó harmadik fokára.

„Örömteli eredmények ezek, amelyekhez nem kikövezett út vezetett. A vébégyőztes lányok közül ketten is felléptek a felnőttek közé, így nyáron meg kellett találnunk az utódokat – mondta Lakatos Tamás, a juniorválogatott vezetőedzője az Utánpótlássportnak. – Nógrádi Panka viszonylag hamar meggyőzött minket, a teljesítménye és a munkamorálja berepítette a négyesbe, a másik újonc pedig Haltrich Luca lett. Mindkét szakágban szintet léptünk, a fiúknál is rettenetesen erős a mezőny a világkupán, amiben végig versenyben voltunk.

ráadásul az éremtermés akár nagyobb is lehetett volna, egyéniben kétszer is az utolsó kanyarban estünk el, dobogós helyről. Ettől függetlenül természetesen nagyon örülünk, büszkék vagyunk a fiatalokra.”

A java azonban csak most jön: a válogatottra – amelynek tagjai az ünnepi időszakban is sokat lesznek a jégen – februárban a georgiai téli EYOF vár, mások a junior-világkupa harmadik, zárófordulójában bizonyíthatják ismét a tudásukat Kanadában, hogy aztán Québecből Calgaryba utazva pár nappal később az évad célversenyén, a junior-világbajnokságon húzzanak korcsolyát.

(Kiemelt képünkön, balról: Végi Diána Laura, Haltrich Luca, Nógrádi Panka és Szigeti Dóra Forrás: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: utolsó másodperces győzelem az USA ellen az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Birkózás: öt érem a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
8 órája

Úszás: Szegeden vizsgáztak a 15-16 évesek

Utánpótlássport
12 órája

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
13 órája

Birkózás: Juhász György ötödik lett az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 20:31

Vízilabda: sima magyar győzelem az U20-as vb nyitányán

Utánpótlássport
2025.06.14. 19:32

„Az a legjobb a fociban, amikor nálam van a labda” – Szoboszlaiékkal zárta le az idényt a 13 éves tehetség

Minden más foci
2025.06.14. 19:18

Hegyifutás: Juhász Dorottya ezüstérmes az U18-as vb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 18:44
Ezek is érdekelhetik