Erdei Zsolt: Harminckét éves koromra nemes bölcsesség szállt meg

Egy esztendő híján évtizedes a történet: a Nemzeti Sportcsarnok lelátóján ültünk, Erdei Zsolt citromsárga zakójában, bekötött kézzel nyilatkozott nekem, mint az egyik egyetemi lap ügybuzgójának. Amatőr világbajnokként ugyanolyan készségesen felelgetett a kérdésekre, mint most, amikor a profik között is a legjobbak közé verekedte magát. Az akkor 23 éves fiatalember mérnököket idéző precizitással beszélt terveiről, egyebek közt arról, hogy a hivatásosok táborában is világelső szeretne lenni, hogy idővel családot alapítana, hogy egyszer majd edzőként adná tovább mindazt, amit a ringben megtanult, hogy…

Egy esztendő híján évtizedes a történet: a Nemzeti Sportcsarnok lelátóján ültünk, Erdei Zsolt citromsárga zakójában, bekötött kézzel nyilatkozott nekem, mint az egyik egyetemi lap ügybuzgójának. Amatőr világbajnokként ugyanolyan készségesen felelgetett a kérdésekre, mint most, amikor a profik között is a legjobbak közé verekedte magát. Az akkor 23 éves fiatalember mérnököket idéző precizitással beszélt terveiről, egyebek közt arról, hogy a hivatásosok táborában is világelső szeretne lenni, hogy idővel családot alapítana, hogy egyszer majd edzőként adná tovább mindazt, amit a ringben megtanult, hogy…

– A Nemzeti Sportcsarnokban mesélt nekem a legendás KSI-s törülközőjéről, amely afféle kabalaként hosszú éveken át a sporttáskája mélyén lapult. Megvan még?
– Hogyne lenne! – büszkélkedett a talán legismertebb magyar „Madár”. – Bár ma már nem hordom magammal, éppen a napokban nyugtáztam, hogy jó helye van otthon, a polcon. Jó volt ránézni, eszembe jutottak az emlékek. Régebben már csak babonából is vittem mindenhová, manapság azonban már inkább az elvégzett munkában hiszek. Ennek megfelelően kabalám sincs, a felkészülést becsülettel végigcsinálom, és nyugodtan lépek a ringbe.

– Szakértők állítják, ez a nyugalom tükröződik a teljesítményén.
– Ahogy az évek múlnak, úgy leszek egyre tapasztaltabb, s ezáltal higgadtabb; látja, ennyi előnye feltétlenül van az öregedésnek… A szorítóban úgy érzem magam, mint hal a vízben, szinte lubickolok. Amúgy több okból sincs miért aggódnom. Egy: a rengeteg munkának már eddig is volt eredménye, és bízom benne, hogy ezután is lesz; kettő: örök optimista vagyok; három: nem félek senkitől és semmitől. Persze egy nagy pofonba bármelyik pillanatban beleszaladhatok, ám ez benne van a bokszban. Szóval az észrevétel helytálló, harminckét éves koromra nemes bölcsesség szállt meg. No jó, némi izgalom minden meccs előtt van bennem, de vagyok olyan rutinos, hogy ezt ügyesen leplezzem.

– Hogy van Viktor fia?
– Köszönöm, jól. Három és fél hónapos és makkegészséges. Érdekes, mostanában kevesebbet látom, mint a január végi címvédésem előtt. A felkészülés alatt napi két edzésem volt, a kettő között mindig haza tudtam ugrani. Most, hogy itthon vagyunk, rohangálok összevisz- sza, és bár így is sok időt töltök vele, belőle sosem elég. Csuda pofa, állandóan mosolyog, főleg, amikor dúdolgatok neki.

– Gondolom, a Szállj el, kismadár a sláger.
– Az odébb van. Egyelőre különböző gyereknótákat hallhat tőlem, például: „…Ennek a gazdának szép kocsija van. Szép kocsija előtt két jó lova van. De hogyha a hegynek hajtja, csipkebokor megakasztja, akkor mondja: gyí-gyí hopp!” Aztán szereti nagyon a Bóbita, Bóbitát és a Micimackót is. Miközben énekelek, fülig ér a szája, én meg elolvadok…

– Mesélni szokott Viktornak?
– Ahhoz szerintem még kicsi.

– Akkor nekünk meséljen! Mi A kis tűzmadár története?
– Mielőtt a kisfiam megszületett volna, azon töprengtem, hogy írok egy mesekönyvet. Komolyra akkor fordult a dolog, amikor az ötletemmel a klubomban is előálltam. Az Universum vezetői roppant segítőkésznek bizonyultak, kerítettek egy írónőt, aki az én elmondásom alapján papírra vetette a kis tűzmadár regéjét, majd számos rajzzal – természetesen egy profi grafikus közreműködésével – illusztráltuk is a könyvet, és ma már ott tartunk, hogy kiadót keresünk. Örülnék nagyon, ha találnánk, mert a bevételt jótékony célra fordítanánk.

– Ha a riválisairól kellene megemlékeznie, kit tüntetne fel a legjobb színben?
– Nehéz a választás, mert kevés olyan ellenfelem volt, aki számomra ne lett volna szimpatikus.

– Arra számítottam, hogy legutóbbi vetélytársát, Danny Santiagót emeli ki: miután elintézte, úgy nyilatkoztak egymásról, hogy egyesek már a Nobel-békedíjat is önöknek ítélték volna.
– Ó, nem kell ezt felfújni. Mindössze arról volt szó, hogy nem ellenséges szándékkal közeledtem felé, nem akartam leharapni a fejét, nem nagyképűsködtem, ő pedig vette a lapot.

– Ez szokatlan az ökölvívásban?
– Nem hinném, hogy az volna. Csak vannak olyan bunyósok, akik szeretik felhívni magukra a közvélemény figyelmét azzal, hogy a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón a másik torkának ugranak. A többségre azonban nem ez jellemző.

– Ki volt az, akit örömmel küldött padlóra?
– Hugo Hernán Garaynak túl nagy szája volt, nem volt szimpatikus számomra. Aki nagylegény, az a ringben legyen az, ne azon kívül. Garayt kétszer vertem meg, igaz, előbb kínkeservesen, utóbb meg nyögvenyelősen. De dupla öröm volt a legyőzése…

– Mikor és hol nyerhet legközelebb?
– Na, ettől a kérdéstől féltem… Amióta hazajöttem, mindenki erről faggat, kicsit fárasztó is azt ismételgetni, hogy nem tudom.

– Téma lezárva. Viszont árulja el, mikor nyit Erdei Zsolt boksziskolája?
– Remélem, néhány évig még a szorítóban lesz dolgom, aztán jöhet a suli. Nagy céljaim vannak ezen a téren is, tudom, hogy sok gyereket vonz a bunyó, ezt szeretném kihasználni. Az edzői diplomát mindenesetre már megszereztem.

– Milyen tréner lesz önből, olyan, mint Szántó Öcsi bácsi?
– Inkább azt mondom, milyen akarok lenni. Egyrészt olyan, aki érti a szakmáját, másrészt olyan, aki megérti a tanítványait. Gyerekekről lévén szó, a lelkükbe kell látni, fontos tudni, miért viselkednek úgy, ahogy. A bizalom a legfontosabb ebben a viszonyban, a gyereknek tudnia, éreznie kell, hogy az edzőjéhez bármikor fordulhat. Mint ahogy én anno Klein Csabához, Öcsi bácsihoz vagy mostanság Fritz Sdunekhez.

– Három éve őrzi a Bokszvilágszervezet világbajnokának járó övet, címét hetedszer védte meg. Sdunek mester szolgálhat még önnek újdonsággal?
– Hogyne! Habár nem biztos, hogy újat mond, mert huszonhat győzelem ide, díszes öv oda, harminckét évesen már feledékeny vagyok…

---- A ---- E