Nem a megszokott módon töltötte a karácsonyt a magyar mesteredző, Egervári Sándor, hiszen a szeretteitől távol, Kuvaitban volt az ünnepek alatt. Az egyik legsikeresebb hazai szakember tavaly július óta az el-Szalmija vezetőedzője.
Egy pillanatig sem tagadja, nehezen viselte az elmúlt napokat. Máskor sem könnyű, hiszen több ezer kilométerre van otthonától, karácsonykor azonban különösen nehéz volt, hogy nem lehetett szeretteivel. Az élet azonban most így hozta, az 56 esztendős Egervári Sándornak nem volt választási lehetősége, hiszen már szerződése aláírásakor tudta, munkavállalásának nem csupán előnyei, hátrányai is lesznek.Idehaza a foci hátrafelé halad
Mesteri névjegy
Dicsőségek itthon 1999: bajnoki arany az MTK-val 2000: bajnoki arany a Dunaferr-rel 2003: bajnoki arany az MTK-val
Sikeres pályafutás Ötször választották meg az év edzőjének,mesteredzői címet kapott 2000-ben
Külföldi megbízatások Kuvaitban a válogatott pályaedzője volt, míg Szaúd-Arábiában az el-Ittihadnál dolgozott vezetőedzőként
„Örültem volna, ha karácsonykor otthon lehetek Pomázon, de ennek a vállalkozásnak, a kuvaiti edzősködésnek éppúgy van hátránya, mint előnye – mondta Egervári Sándor. – Szerencsére olyan világban élünk, hogy webkamera segítségével nyomon követhető az is, ami az embertől távol zajlik. Így láthattam, amint családom tagjai körbeállják a feldíszített fát, láttam, amint megajándékozzák egymást, elfogyasztják az ünnepi vacsorát, és lélekben ott voltam velük. Amikor Magyarországon edzősködtem, mindig az fájt, hogy legtehetségesebb labdarúgóink külföldre igazolnak, ezért a hazai bajnokság mindig kevesebb lesz. Szegény Zavadszky Gábor tavaly év eleji halálakor jutott eszembe: miért van az, hogy tehetségeinket nem tudjuk otthon tartani, futballunk miért veszített értékéből? Aztán edzőként magam is arra kényszerültem, hogy idegen országban vállaljak munkát. Hidegkuti Nándortól kezdve Lakat Károlyon át Baróti Lajosig és Mezey Györgyig kiváló szakemberektől tanultam, tanultuk a szakma fortélyait, csakhogy a feltételrendszer otthon nem a szakmát segíti. Hiába dolgozunk a futballban harminc- negyven éve, a sportág vezetői véleményünket folyamatosan figyelmen kívül hagyták, és szakmai kérdésekben felkészületlenül, hibásan döntöttek.”
Egervári Sándor csak akkor tanácstalan, ha a magyar foci sorsa kerül szóba?
Egervári Sándor csak akkor tanácstalan, ha a magyar foci sorsa kerül szóba?
Egervári Sándor naprakész a magyar futballból.
A Duna Televízó közvetítéseinek hála rendszeresen látja a bajnoki mérkőzéseket, és úgy véli, nem előre, hanem visszafelé lépkedünk. A klubok a túlélésért küzdenek, a szakmaiság nem számít, ezért a sportág jövőképe sem rózsás. Ettől függetlenül a mesteredzőnek hiányzik a magyar foci, hiszen – mint mondja – „gyökerei” ide kötik, és szeretne valamit visszaadni a magyar labdarúgásnak, amelytől sokat kapott, de idehaza már-már zsákutcába jutott. Nem akarta a nyugdíjas edzők életét élni, e kényszerpályát kikerülve inkább elfogadta a kuvaiti felkérést.
Karácsonyfa-díszítés helyett irány a sivatag!
Amikor van munka, nincs gond, ám az ünnepek táján elszorul az Európából érkezett edző szíve… Kuvaitban december vége felé nem a karácsonyi készülődés volt a legfontosabb: ebben az időszakban a legtöbb hívő ember igyekezett eljutni Mekkába. A kuvaitiak jelentős része kiköltözött a sivatagba, őrizve a hagyományokat. A magyar ember pedig szinte egyedül maradt… Még szerencse, hogy a bevásárlóközpontokban árultak feldíszített műfenyőket – így azért volt némi ünnepi hangulat.
A hazai kapcsolat rengeteget jelent
„A listavezető el-Kuvait elleni mérkőzésünk az ellenfél nemzetközi kötelezettsége miatt elmaradt, a második helyen állunk – tekintett vissza a szezonra Egervári Sándor. – Jó fél évet zártunk, úgy tűnik, a csapatépítéssel is jól haladunk. Az egyik legkiszámíthatóbban működő klubnál dolgozunk, s itt megbecsülnek bennünket. Tűnjék szentimentális véleménynek, de számomra sokat jelent, hogy régebbi játékosaim a mai napig megkeresnek. Büszke vagyok arra, hogy ezek az emberi kapcsolatok nem haltak el. Talán elhiszik, hogy több ezer kilométerre Magyarországtól, a magyar labdarúgástól milyen fontos ez nekem.”
Összhang az edzők között
A kuvaiti bajnokságban második helyen álló el-Szalmija nyolc magyar szakembert alkalmaz egyszerre. A felnőttcsapat szakmai munkájáért történetünk főhőse, Egervári Sándor felel, míg Kenyeres Imre pálya-, Bakó Attila pedig kapusedzőként segíti őt. A 19 évesek együttesét Tajti József irányítja, a 16 éveseknek Endrész Pál tartja az edzéseket, az U14-es gárdánál Csuhay József a „főnök”. A legkisebbeknél, azaz a 8–12 éveseknél három előkészítő csoport van, Kovács László a szakmai vezető, Elbert András pedig az utánpótlásgárdák kapusainak felkészítéséért felel. Az el-Szalmija stadionját három éve adták át, tizenötezer férőhelyes, a „szentélyben” azonban csak a felnőtt- és az U19-es csapat edzhet, míg a többi együttes a két füves edzőpályát használja. A klubnak van uszodája, konditerme, öt teniszpályája, vívóterme és fizioterápiás központja is.
A fiatalokat a klub busszal szállítja az edzésekre, majd viszi haza. Valamennyi együttes keretében 20-25 futballista van. A felnőttek harmincas keretében néhányan profik, nekik a szakmai stáb délelőttönként is tart foglalkozást, az amatőrök azonban munka után, délután vagy este járnak edzésre. Egyszerre harmincan sosem edzenek, de 20-22 futballista azért mindig ott van a tréningen. Aligha mondunk újat azzal, hogy a feltételek sokkal jobbak, mint idehaza, a szakembereket jól megfizetik, és ami jár nekik, meg is kapják, úgyhogy nem véletlenül mondják, hogy az el-Szalmija Kuvait egyik csodaklubja.
