A tornászlányok október 23-án elindultak edzésre a Nemzeti Sportcsarnokba, de a felmérő verseny elmaradt. „A Bartók Béla útról indultam, de az Astoriánál vissza kellett fordulnom, mert akkora volt a tömeg az utcákon” – emlékezett Köteles Erzsébet, aki sem akkor, sem később nem vett részt az eseményekben. A miértre így válaszolt: „Három fontos dolog körül forgott az életem: a család, a verseny és a tanítás között mindig súlyoznom kellett. Igyekeztem úgy végezni a dolgom, ha túlsúlyba is került valamelyik, az azért ne hasson ki a másik kettőre.”
Erzsike azért az ötvenes években megvívta – ha úgy tetszik – a maga forradalmát. Akkoriban a szovjet sport fejlesztésében magyar szakemberek és sportolók tevékeny részt vállaltak. Tornászaink Leningrádba készültek egyirányú szakmai tapasztalatcserére, mire Köteles Erzsébet megjegyezte, hogyan tudná ő a szovjeteket tanítani, ha Magyarországon sem gyakorolhatja a szakmáját? Azonnal lett állása…
A forradalom alatt a család Bartók Béla úti lakása belövést kapott, egy válaszfal kártyavárként omlott össze, szerencsére a gyerekeknek haja szála sem görbült meg. „Az olimpiára való elutazás és a kinntartózkodás idején a nehéz pillanatokban Szent-Györgyi Albert mondása jutott az eszembe: a sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb, legnemesebb nevelő eszköze.”
(A Melbourne-ben olimpiai bajnok kéziszercsapat tagja, Köteles Erzsébet viszszaemlékezése.)
Legfrissebb hírek
