„Le ne ejtsetek!”

– Jó napot, gratulálok, nem zavarom?
– Jó napot, köszönöm, nem. Éppen a torinói olimpiai faluba, a szállásunkhoz vezető hídon ballagok át – mondta Nagy Tímea párbajtőr-világbajnok.

– Hogy érzi magát a diadal utáni napon?
– Izomlázam van. Csak a mesterem, Kulcsár Győző ne tudja meg, mert még képes lenne pluszmunkát kiróni rám…

– Tőlem nem hall egy szót sem, ezt megígérhetem. Ettől függetlenül, nem furcsa ez egy kicsit?
– Nézze, a legelszántabb edzéshős sem tud olyan intenzitással tréningezni, ami felérne egy döntőig végigharcolt nappal, selejtezővel súlyosbítva.

– Hogy telt az első világbajnoki éjjel?
– Szolid ünnepléssel, aztán rohanó gondolatokkal, a fáradtság okozta izomrángással és másfél óra alvással. Bevillant sok akcióm, még az ágyban sem hagytak nyugodni az ellenfelek. Azért nem panaszkodom, bár sok ilyen éjszakám lenne!

– Akkor nyilván alaposan át is gondolta a keddet. Azt csiripelik a torinói verebek, hogy tudatos tusok tucatjait osztotta ki.
– Remélem, nem tűnik dicsekvésnek, de én is így éreztem. Nagyon odafigyeltem, amikor hibáztam, igyekeztem még jobban koncentrálni. Sokat köszönhetek Vura Márta pszichológusnak. Ezen a szinten már nem a tudás dönt, hanem a belső fegyelem.

– Mi lett volna, ha Szász Emesével vív a fináléban?
– Akkor nem biztos, hogy én lennék a világbajnok. Edzéseken ugyanis rendre elpáhol. Az aranyban ellenben tevékeny része volt. Hálás vagyok neki, mert az elvesztett elődöntője után is ottmaradt mellettem, és elmondta, hogy mire figyeljek oda az észt Irina Embrich ellen.

– Aki fiatalos lendülettel jutott el a döntőig.
– Ez elég baj is volt, mert ha egy vívónak jó napja van, akkor ő a nyerő. Az elején határozatlan voltam, de aztán sikerült előnybe kerülnöm. Így neki kellett jönnie, ami az én malmomra hajtotta a vizet, mert egyébként az átvett támadásai veszélyesek. Talán ellene volt a legnehezebb.

– Pedig vívott Laura Flessel-Coloviccsal is…
– El is ment, rögtön az elején. De a szünetben megbeszéltük Kulcsár Győzővel, hogy mit kell csinálnom, és utána már sínen voltam.

– Mit kellett tennie?
– Vívni. A mester szerint addig ugyanis arra emlékeztető dolgot nem produkáltam… A Flessel elleni asszót egyébként inkább veszélyesnek mondanám. Kétszer is elestem. Először lejött a térdemről a bőr, a másodiknál meg sikerült legurulnom a pástról. Szerencsére maradandó károsodást nem szenvedtem.

– Van különbség világbajnokként vagy olimpiai aranyérmesként feldobatni a légtérbe?
– Nem. Egyformán ijedt voltam. Mondtam is a többieknek: „Könyörgök, csak le ne ejtsetek!”

– A világbajnokság alatt megszűnt családanyának lenni?
– Dehogy! De nem voltam aggódó családanya. Csak akkor értesülhetek az otthoni dolgokról, ha baj van. Egyébként csak a „Minden rendben” SMS jöhet, a mindennapi csodákról nem akarok tudni, sajnálnám, hogy nem vagyok otthon, és ez elvonná a figyelmemet.

– És minden rendben?
– Különben nem lennék itt… Miután sehol sem volt élő közvetítés, én üzentem minden asszó után, hogy megvan, meg tudattam a következő ellenfél nevét és az asszó időpontját.

– A győzelem után azért váltottak néhány szót?
– Naná! Ahogy túléltem azt, hogy feldobáltak, már vettem is ki a vívózsákból a telefont, és hívtam a családomat. Akkor ért a nap legjobb híre: Csengének sikerült a nyelvtanfelmérője! Tudja, mástól dobban meg az anyai és a vívószív... Gyorsan meg is lett a lányom jutalma. Nagyon fájlalták, hogy nem láttak, hallottak a vb-ről élőben. Ezt ideje volt sürgősen pótolni, mondtam Csengének: „Most élő közvetítés következik a mama zsebéből!” Bekapcsolva hagytam a mobilomat, így az én kislányom lett az országban az egyedüli, aki élőben hallgatta az eredményhirdetést! Utána a férjem elmesélte, hogy Csenge is énekelte a Himnuszt, és kiabálta, hogy: „Ria-ria, Nagy Tímea!”

– Amíg újra láthatja a szeretteit, még akad tennivaló odakint. A balul sikerült világversenyek tapasztalatait felhasználja a csapatverseny során?
– Arra céloz, hogy megint elszúrom-e? Nagyon nem szeretném! Athénban annyira akartam a csapatsikert, hogy görcsöltem vívás helyett. Most csak a soron következő feladatra koncentrálok majd, és igyekszem mindenkit legyőzni. Szász Emese pozitív élmények után lép pástra, és biztos vagyok benne, hogy a talán kicsit csalódott Hormay Adrienn és Tóth Hajni is jó lesz, akkor pedig érmesek lehetünk.

– Addig még van két nap.
– Pihenek, gyúratok, ha úgy alakul, veszek egy-két dolgot a gyerekeknek. De semmi drágát, még nincs karácsony. Természetesen kinézek a többiek csapatversenyeire, de csak amikor már a tétre menő meccsek következnek. A vívás a nézőtéren is nagyon fárasztó.

– Nézőtér, szurkolók, csarnok, szállás. Mi ezekről a véleménye?
– Egyiktől jobban el vagyok ragadtatva, mint a másiktól! Nagyon jó dolog, hogy a kerekes székesek együtt vívnak velünk. Vidám, csodálatos emberek! Ott vagyunk egymás csörtéin, szurkolunk, érezzük az összetartozást. A csarnok lenyűgöző, a szállás tíz perc gyalog. A téli olimpiára épült falu nem hivalkodó, de tökéletesen megfelel. Éppen meg is érkeztem, mindjárt átmegyek a masszőrhöz, aztán megpróbálok szundítani egy kicsit, idefelé jövet kétszer is elestem. Fáradt vagyok.