Tóth Norbert a bűnbak a gyenge Újpestben

„Tóth Norbert – Valére Billen vezetőedző döntése nyomán – ma kikerült az Újpest FC első csapatának keretéből, és le kellett mondania a csapatkapitányi tisztségről is. A vezetőedző döntését az Újpest FC tulajdonosa és dr. Dányi Szilárd ügyvezető igazgató elfogadta. A Tóth Norberttel kapcsolatos döntésnek kizárólag szakmai okai vannak, a részleteket az Újpest FC belső ügyként kezeli. A játékos a jövőben az A2-es keret edzéseit látogatja.”

A fenti, lényegre törő üzenet fogadta az Újpest hivatalos oldalára kedden kora délután bekukkantó hivatásos érdeklődőt, illetve a permanens híréhségét csillapítani kívánó negyedik kerületi fanatikust. A klaviatúra mögül legalábbis bajos megítélni, melyik típus lepődött meg jobban az újpesti „breaking news” olvastán, miközben aligha kétséges: a történet olvasata pró és kontra merőben eltér egymástól. Valére Billen egy legújabb kori, piciny magyar futballikont rakott némi töprengést követően partvonalon kívülre, mintegy bizonyítva a Megyeri úton a vezetésével meghonosítani kívánt európai modell mindenekfelettiségét. Legalábbis erre enged következtetni az események láncolata – nyitányként az atomvárosban a csapatkapitány Tóth Norbert sokadszori lecserélése, és a belga szakembernek a Paks elleni találkozó (1–1) utáni, játékosait kritizáló, számon kérő kifakadása, utóbb a bal oldali középpályás némi önkritikáról tanúskodó nyilatkozata –, illetve maga a végkifejlet. A lilák belső életét kevésbé ismerők kedvéért nem árt rögzíteni: a 19-szeres válogatott labdarúgóval, a klub sajtóosztályától kapott információk szerint, nem bont szerződést az együttest működtető gazdasági társaság vezetője, az A2-es kereten pedig az Újpest ligacsapata értendő. Ahogy az időszakosnak vázolt „kizárás”, az amnesztia is Valére Billen hatáskörébe tartozik.

„Fatális tévedés lenne azt gondolni, hogy személyes jellegű problémák idézték elő a jelenlegi helyzetet – bocsátotta előre Valére Billen, bejelentve: az ügy részleteit közvetlenül érintő kérdésekre egyelőre nem kíván válaszolni, ám a hátteret illetően beszédesnek mutatkozott. – Edző vagyok, akire rábíztak egy reményteljes, ám átlagéletkorából adódóan rutintalan, fiatal csapatot. Süvölvények kapnak helyet hétről hétre a kezdő tizenegyben, a kispadon is zömében ifjoncok ülnek mellettem, s egy ilyen gárdánál értelemszerűen megnő a tapasztaltabb labdarúgók szerepe és felelőssége. Szükségünk van rájuk, hiszen a fiatalabb generációk tagjainak még rengeteg tanulnivalójuk akad. A harc sem feltétlenül van benne az ember vérében, de a mentális felkészítés és leginkább az élő példa által fejleszthető a küzdőképesség. A példaképek kikerülhetetlenek ebben a folyamatban, ugyanakkor meggyőződésem: Magyarországon sajnos roppant kevés az elhivatott labdarúgó, akit bátran a gyerekek elé állíthatunk. Úgy véltem, Norbert közéjük tartozhat. Újpesten új profil kialakításába kezdtünk, a koncepciónk alapja a körülmények közepette ésszerű fiatalítás, de az átállás nem megy érett, kész labdarúgók nélkül. Mentális hozzáállása, teljesítőképessége, koncentrációs készsége révén Erős Károly és Kovács Zoltán valós segítséget jelent ebben az építkezésben.”

Az utóbbi két mondat mindamellett magában rejti az utánpótlás-nevelés csöppet sem hízelgő bírálatát: az ificsapatokból is jobbára félkész focisták érkeznek a „profik” közé.

„Éppen ezen akarunk változtatni Újpesten. Szó sincs róla, hogy tizenhét vagy tizennyolc év fölött véget érne a tanulás a futballban, ugyanakkor az sem igaz, hogy ebben az életkorban kell lerakni, megteremteni a megfelelő taktikai, mentális és fizikai alapokat. Az Újpestnél bevezetett program ezt az életkori határt kitolta az optimálisnak tartott tizenhárom, tizennégy évre. Ezt az utat diktálja az Újpest és a magyar futball érdeke is – nincs más alternatíva a kitörésre.”

Ennél a pontnál megkerülhetetlen tényező a magyar tulajdonosi virtus, a türelem kérdése. A honi szurkolói-befektetői attitűd kevéssé viseli el a távolabbi cél érdekében vállalt időleges középszerűséget, avagy egy többször megerősített paktum sem garancia arra (sőt), hogy a szakma akár csak a rövid távú gazdasági érdekek fölé kerekedhet.

„Minden találkozót meg akarok nyerni, persze, hogy aranyérmet szeretnék ünnepelni az idény végén! Mit keresnék egyébként a kispadon? Ambiciózus vagyok, azt akarom, hogy a játékosok is azok legyenek. Az eddigitől eltérő módon, lépésről lépésre haladva kívánunk feljebb lépni. Új a szisztéma, új a filozófia – őszintén remélem, hogy lesz időm végigjárni az utamat. A tulajdonosokkal igyekszem aprólékosan megismertetni az új szisztéma lényegét, rendszeresen egyeztetek velük, és ők vevők a friss elképzelésekre. A szurkolóké más eset. Náluk gyorsan elfogyhat a hitelem, ezt el kell fogadnom. A bőrömből akkor sem bújhatok ki. Vállaltam valamit, állni akarom a szavam.” ---- A ---- &