A Francia Nagydíjon a hétvégén ünneplik az első Grand Prix századik évfordulóját. Az 1906-os, kétnapos Le Mans-i viadalt egy Renault volánjánál magyar versenyző, Szisz Ferenc nyerte meg, rá is emlékeznek ezekben a napokban.

Szisz Ferenc két napon keresztül több mint 12 órán át hajtotta Renault-ját, mielôtt megnyerte az autósport elsô Grand Prix-viadalát

Szisz Ferenc két napon keresztül több mint 12 órán át hajtotta Renault-ját, mielôtt megnyerte az autósport elsô Grand Prix-viadalát
Az NSO ajánlja:
Az első autóversenyekre nem 1906-ban, hanem több mint egy évtizeddel korábban került sor, az első hivatalos erőpróba a Párizs– Rouen volt, amelyet 1894-ben tartottak. A franciák élen jártak a szervezésben, a viadalok többsége a fővárosból vezetett valamely másik francia vagy európai nagyvárosba, esetleg vissza is. 1899-ben Tour de France néven rendeztek autós körversenyt.
A zárt pályás Grand Prix 1906 júniusának végén Le Mans mellett debütált, és két napon át tartott. A 103.18 kilométeres, háromszög alakú, közutak összekötésével kialakított pálya nem látott még aszfaltot, poros, murvás felületen száguldoztak a pilóták. A csapatok három, egyenként 12–18 literes motorral ellátott, legfeljebb egytonnás autót indítottak, azonos rajtszám mellett A, B és C betűvel különböztették meg a társakat. A hármas csapat, vagyis a francia Renault első számú, azaz A jelű autójában a magyar Szisz Ferenc foglalt helyet a volán mögött.
Szavazás
A kétszer hatkörös, összesen 1236 kilométeres távot Szisz 12 óra 14 perc és hét másodperc alatt tette meg, 101.195 kilométer/órás átlagsebességgel. A leggyorsabb kör a viadal korai szakaszában vezető Paul Barasé lett, 52 és fél perc alatt teljesített fordulójának átlagsebessége közel 118 kilométer/óra volt. A rajtnál 90 másodpercenként indították el a pilótákat, a második nap elején az első etap végeredménye alapján vágtak neki a hatkörös távnak. Volt olyan is, aki akkor indult el a második felvonásra, amikor Szisz már a harmadik aznapi körét kezdte meg!
A nagy hőség és az óriási por miatt rengetegen kiestek, a 32 induló közül csak tizenegyen értek célba, a győzelemre esélyesek közül Camille Jenatzy és Vincenzo Lancia is az esti pihenő során lépett vissza. A por és a füst még az egészségre is káros volt, maga Szisz ugyancsak küszködött a védőszemüvegébe és a szájába kerülő porszemcsékkel. Csapattársa, a 3B-t vezető J. Edmond a védőszemüveg eltörése miatt ki akart szállni, de a csapatvezetők visszazavarták a pályára. A következő körben viszont roppant fájdalmat érzett a szemében, majdnem megvakult, és ekkor már senki sem tudta visszaküldeni.
A Renault a pilóta visszalépése ellenére remek versenyt zárt, és akárcsak most, 1906-ban is olasz márka volt a legnagyobb ellenfele. Felice Nazzaro több mint félórás hátránnyal ért célba Fiatjával, amely jelenleg az akkor nyolcéves Enzo Ferrari által később megalapított, jelenleg az F1 egyik szimbólumának számító Scuderia többségi tulajdonosa.
A Renault és a Michelin GP-s kötődése az idén ugyancsak elérte a 100. évfordulóját. Szisz Ferenc 1944-ben, hat évvel az F1-es vb megszületése előtt elhunyt, a nevét azonban a Francia GP alkalmával világszerte emlegetik, mostanában talán ő a leghíresebb magyar. ----
Ismét Robert Kubica, a Sauber tesztpilótája aratta le a babérokat a pénteki szabadedzéseken, délelőtt és délután is a lengyel sofőr érte el a legjobb időeredményt. Autója különleges aerodinamikai elemekkel egészült ki, a két első kerék között magasló függőleges légterelő javítja a Sauber-BMW légellenállását. A forró, fülledt levegőben délelőtt nem sok esemény történt, délután viszont a 36 fokos hőségben mindenki megmutatta magát. A versenyzők közül a vb-éllovas Fernando Alonso volt a leggyorsabb, megelőzve társát, Giancarlo Fisichellát és nagy riválisát, Michael Schumachert. Rubens Barrichello és Scott Speed is a gumifalba csúszott, míg Kimi Räikkönen az edzés leintése után pördült meg. Új társa, a Juan Pablo Montoya helyére előléptetett Pedro de la Rosa a 23. legjobb idővel melegített be a szombati folytatásra.
| 1. Robert Kubica (lengyel, Sauber-BMW, Michelin) | 1:16.794* (64 kör) |
| 2. Davidson (brit, Honda, M) | 1:17.133* (66) |
| 3. Alonso (spanyol, Renault, M) | 1:17.498 (15) |
| 4. Wurz (osztrák, Williams-Cosworth, Bridgestone) | 1:17.859 (46) |
| 5. Fisichella (olasz, Renault, M) | 1:17.916 (14) |
| 6. M. Schumacher (német, Ferrari, B) | 1:17.938 (16) |
| 7. Sutil (német, Midland-Toyota, B) | 1:18.049 (63) |
| 8. Button (brit, Honda, M) | 1:18.160* (22) |
| 9. Doornbos (holland, Red Bull-Ferrari, M) | 1:18.175 (48) |
| 10. R. Schumacher (német, Toyota, B) | 1:18.274 (27) |
| 11. Jani (svájci, Toro Rosso-Cosworth, M) | 1:18.639 (53) |
| 12. Trulli (olasz, Toyota, B) | 1:18.721 (30) |
| 13. Massa (brazil, Ferrari, B) | 1:19.013 (20) |
| 14. Villeneuve (kanadai, Sauber-BMW, M) | 1:19.063* (17) |
| 15. Heidfeld (német, Sauber-BMW, M) | 1:19.108 (15) |
| 16. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes, M) | 1:19.108 (10) |
| 17. Albers (holland, Midland-Toyota, B) | 1:19.183 (28) |
| 18. Barrichello (brazil, Honda, M) | 1:19.259 (5) |
| 19. Rosberg (német, Williams-Cosworth, B) | 1:19.401* (25) |
| 20. Webber (ausztrál, Williams-Cosworth, B) | 1:19.413 (10) |
| 21. Liuzzi (olasz, Toro Rosso-Cosworth, M) | 1:19.589 (16) |
| 22. Monteiro (portugál, Midland-Toyota, B) | 1:19.701 (26) |
| 23. De la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes, M) | 1:19.809 (15) |
| 24. Szato (japán, Super Aguri-Honda, B) | 1:19.996 (32) |
| 25. Speed (amerikai, Toro Rosso-Cosworth, M) | 1:20.003 (13) |
| 26. Coulthard (brit, Red Bull-Ferrari, M) | 1:20.135 (13) |
| 27. Klien (osztrák, Red Bull-Ferrari, M) | 1:20.409 (15) |
| 28. Montagny (francia, Super Aguri-Honda, B) | 1:20.790* (25) |
| 29. Jamamoto (japán, Super Aguri-Honda, B) | 1:21.969 (64) |
„Én is az újságból tudtam meg a jó hírt, és nagyon örülök neki. Többet léptem előre, mint Bernie Ecclestone, ő tavaly óta csak egyet javult, én pedig ötöt” – viccelődött Frank Tamás, aki már évek óta egyedüli magyarként szerepel a listán.
A Magyar Nagydíj szervezőinek elismertségéről egyébként nem csak a fenti szaklap ad bizonyságot, hiszen a Hungaroring Sport Zrt. nemrégiben bekerült az FIA Formula–1-es ügyekkel foglalkozó legfőbb döntéshozó testületébe.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







