Minek kell sírni?

Mezey György a vele készített interjúban a következőket (is) mondta a mexikói kudarc kapcsán: „Egy évvel a világbajnokság kezdete előtt, áprilisban nyertünk Bécsben, ekkor dőlt el, hogy ott leszünk a világbajnokságon, és akkorra a futballisták nagy része már eljátszotta kisded játékait, és egy évvel később egy szétesett csapat utazott el Mexikóba...”, illetve azt, hogy „...ha most dönthetnék, biztosan nem az egyenlítésért, hanem a kis különbségű vereségért játszatnám a rossz kezdés után a csapatot. Bár nem is biztos, hogy a mi elkényeztetett sztárjainkat vissza tudnám fogni. Habzó szájjal mentek előre, a szovjetek pedig lekontráztak minket. Tudom, a játékosok közül többen is fizikai kimerültséget emlegettek utóbb, de nézze meg bárki a meccs felvételét, ők szinte végig mentek előre, a pályán tehát ez a fáradtság nemigen jelentkezett...”. A játékosok nem kommentálták ezeket a megjegyzéseket, így nem lettünk okosabbak az ügyben, hogy mi okozta az irapuatói összeomlást. Ezt a legendát továbbra is homály fedi...

Szakmai hiba miatt lett túledzett a csapat

Détári Lajos az 1986-ban, a nagy magyar kudarccal végződő mexikói világbajnokságon szereplő játékosok közül a legnagyobb nemzetközi karriert futotta be, s ma már a válogatott szövetségi edzője.
„Hogy mit jelent nekem a nyolcvanhatos mexikói világbajnokság? – kérdezett vissza a korábbi 61-szeres válogatott, volt világválogatott Détári Lajos. – A legnagyobb eredményt és a legnagyobb csalódást. Óriási teljesítmény volt eljutni a világversenyre, mindannyian a tudásunk maximumát nyújtottuk. Mezey György ezerkilencszáznyolcvanhárom és nyolcvanhat között a világ legjobb edzője volt, remek közösséget hozott össze, és az eredmények sem maradtak el. Alighanem mi, játékosok is hibásak vagyunk, hogy az a világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, azonban úgy vélem, egy nagy szakmai hiba következtében túledzetté vált a csapat, és ez döntött. Sajnos, feleletet a mai napig nem kaptunk a szakmai vezetőktől és az orvosi stáb tagjaitól arra, hogy mi is történt velünk valójában... A mai magyar futballválogatottnál igyekszem olyan normák szerint dolgozni, mint amilyenek között annak idején mi is futballoztunk, ugyanis számomra az a követendő példa.”

Nagy Antal a nyolcvanas évek honi sztárcsapatában, a Bp. Honvédban is vezéregyéniség volt, így nem okozott meglepetést, hogy a nemzeti együttesben is a 32-szeres válogatott labdarúgó viselte a kapitányi karszalagot.
„Nekem csak szép emlékeim maradtak Mexikóról, az azt megelőző három csodálatos esztendőről – mondta Nagy Antal. – A mai napig sokat emlegetett csapatunk nem véletlenül lett olyan eredményes, hiszen Mezey György már az olimpiai válogatottnál elkezdte azt a következetes munkát, ami nálunk eredményt hozott. Engem is sokat támadtak később, de ma is vállalom, amit akkor a világbajnokság előtt mondtam, hogy akár meg is nyerhetjük a tornát. Miért ne mondtam volna ezt?! Egy nagyon erős selejtezőcsoportból biztosan jutottunk ki a vébére, és ez egy álom beteljesülésével volt egyenlő. Kereshetném az okokat, hogy miért nem sikerült a világbajnokság, azonban a »ha«-val kezdődő mondatoknak nincs sok értelmük. Ami hihetetlen: húsz év elteltével még mindig rólunk beszélnek...”

Garaba Imrét mintha az áram rázná meg

Garaba Imre 82-szer lépett pályára a nemzeti együttesben, és ezzel csúcstartó ebből az időszakból. A világbajnokság után Franciaországban és Belgiumban is profiskodott, manapság jobbára televízión keresztül követi a futball eseményeit.
„Vegyesek az érzéseim: ha valaki bárhol, bármikor azt mondja, Mexikó, mintha áram rázna meg – emlékezett 1986-ra Garaba Imre. – Elsősorban indulatok vannak bennem, és azonnal a szovjetek ellen elveszített találkozóra gondolok. Aztán az is eszembe jut, világbajnokságon szereplő csapat tagja lehettem, ráadásul már másodszor. Alighanem magam alatt vágom a fát, amikor azt mondom, az akkori válogatott igazán nagy dolgot nem vitt véghez. Jó, tudom, kijutottunk a világbajnokságra, legyőztük a spanyol, a nyugatnémet vagy éppen a brazil válogatottat, de mindenki tudja, azok bizony csak barátságos meccsek voltak. Aztán amikor jött az igazi nagy fellépés, amikor megmutathattuk volna a világnak, mit is tudunk valójában, akkor elmaradtak az eredmények. Az emberek szemében mára felértékelődött a játékunk, de nem bánnám, ha lassan elfelejtődne az akkori csapat, ugyanis ez azt jelentené, újra van olyan nemzeti együttes, amely eredményes.”

Dajka László a pályafutása befejezése után sem szakadt el a labdarúgástól: a 24-szeres válogatott támadó több élvonalbeli együttest is irányított.
„Bármerre járok az országban, ha a magyar futballról beszélünk, azt a bizonyos mexikói csapatot mindig szóba hozzák az emberek. Talán azért, mert sokkal többet vártak a válogatottunktól, mint ami végül kijött belőlünk. A szakmai és orvosi stábunk mindent elkövetett a sikeres szereplés érdekében, és ha hibáztak, akkor biztosan tudják, miben. A Mexikóban lejátszott mérkőzések mellett eltörpül az előző három esztendő eredménysora, és ez azért elgondolkodtató. Velünk kapcsolatban sokakban a Szovjetunió elleni nulla hat maradt meg elsősorban, és már húsz éve várunk arra, hogy ismét egy világbajnokságon elszenvedett vereség miatt kelljen magyarázkodni.”

Nem tragédia volt, hanem sikertörténet

Róth Antal évek óta közmegelégedésre irányítja az U21-es válogatottat, a 29-szeres válogatott védő csapata épphogy lemaradt a korosztályos Eb-döntőről.
„Az egész megközelítést magyar specifikusnak érzem: egy sikertörténetet úgy értékelünk, hogy a szomorúság dominál elsősorban. Amikor a világbajnokság után Hollandiába szerződtem, a hollandok a budapesti győzelmükre emlékeztek, azt szóba sem hozták, hogy számunkra annak a meccsnek már nem volt tétje, no és hogy megelőztük őket a csoportban... Fontos a jót megtartva építkezni, és nem azt hinni, hogy a kudarc semmissé tesz mindent. Persze csalódás a világbajnoki szereplés, azonban az együtt töltött éveket, az eredményeinket semmi sem tudja elhomályosítani. Ahogy a sikereink is közösek voltak, úgy a felelősségünk is közös a mexikói eredmények kapcsán.” ---- Azért egy boldog magyar is akadt Irapuatóban: Rácz László (vagy ahogy a jegyzőkönyvben szerepelt: Vaszilij Rac) a győztes szovjet válogatottban futballozott.

„Bár húsz esztendő telt el, a mérkőzés minden mozzanatára emlékszem, s meggyőződésem, két évtized múlva sem lesz másképp – nyilatkozott lapunknak a 48-szoros szovjet válogatott klasszis, aki ma Budapesten él. – A szovjet válogatott tagjaként nem foglalkoztunk a magyarokkal, viszont tudtunk róluk mindent, ismertük a sikereiket. De nem ijedtünk meg Mezey György csapatától, hiszen három labdarúgót kivéve a KEK-győztes Dinamo Kijevre épült a válogatottunk. Csupán annyi volt tehát a különbség, hogy nem a Dinamo-címer meg felirat, hanem sarló, kalapács, no meg nagy CCCP felirat díszelgett a mezünkön. Emlékszem, néhány nappal a meccs előtt egy magyar fotóriporter érkezett az edzőtáborba, s leültünk beszélgetni.

Kíváncsi volt rá, mikor edzünk, és hogy mit eszünk. Mondtam, azt esszük, amit máskor, s azt is, hogy kerüljük a meleget, a napfényt, ezért reggel és este gyakorolunk. Az újságírótól tudtam meg, hogy a magyarok délben edzenek, s amikor ezt utóbb elmondtam a többieknek, csak mosolyogtak. Hiszen azt a meleget nem lehetett megszokni, csak elviselni… De emlékszem a magyar játékosok arcára, a mozdulataikra is, sokkos állapotba kerültek kettő nullás vezetésünk után. Ma is előttem van, egyetlenegy játékos sem akadt a magyarok között, aki összekapta volna a csapatot, aki vezére lett volna az együttesnek. Lelassult a gondolkodásuk, tompák voltak a mozdulataik, szinte szótlanul futballoztak. Bevallom, sajnáltam a magyarokat, és sajnáltam a több millió magyar szurkolót, akik elhitték, akikkel elhitették, hogy Mexikóban ismét naggyá lehet az ország labdarúgása.” ---- 1986. június 2. Az a bizonyos Szovjetunió ellen 6–0-ra elveszített találkozó sokunk számára fájó emlék, mégis nosztalgiával emlegetjük, milyen jó csapat is volt a Mezey György által dirigált gárda. Nosztalgiával, hiszen Mexikó óta a nemzeti együttes egyetlen világversenyre sem tudta kvalifikálni magát, és az akkori vb-t megelőző időszakban mennyi csodálatos élményben lehetett részünk a futballistáknak köszönhetően. A „Mezey-éra” valamennyi meccsét ezúttal nem tudjuk felidézni, az igazán emlékezetes párharcok azonban válaszul szolgálnak arra, miért is volt úgy húsz esztendővel ezelőtt futballőrület Magyarországon.

1983. szeptember 7.:
Magyarország - NSZK 1–1
Mezey György kapitányi bemutatkozása alkalmából az egy esztendővel korábban világbajnoki ezüstérmet szerző nyugatnémet válogatott vizitált a Népstadionban. Az ellenfélnél a második játékrészben pályára lépett a későbbi magyar kaitány, Lothar Matthäus is. Nyilasi Tibor góljára Rudi Völler válaszolt.

1984. szeptember 26.:
Magyarország- Ausztria 3–1
A világbajnoki selejtezősorozat első mérkőzése: noha félidőben még hátrányban volt a csapat, Nagy Antal, Esterházy Márton és Kardos József találata magabiztos győzelmet eredményezett. Nem mellékesen ez volt Kiprich József bemutatkozása a válogatottban...

1984. október 17.
Hollandia - Magyarország 1–2
A rotterdami összecsapáson olyan futballisták léptek pályára a hazaiaknál, mint Frank Rijkaard, Ruud Gullit vagy éppen Marco van Basten.

1985. január 29.
NSZK - Magyarország 0–1
A hamburgi hajókatasztrófa áldozatainak javára rendezett találkozót, nagy nemzetközi visszhangot kiváltva, Péter Zoltán találatával megnyerte a csapat.

1985. április 14.
Ausztria - Magyarország 0–3
A Hanappi-stadionban több magyar szurkoló volt, mint hazai: ekkor biztosította be a válogatott a világbajnoki részvételt. Kiprich József szólója, Détári Lajos lövőcsel után szerzett gólja máig felejthetetlen emlék.

1985. május 14.
Magyarország - Hollandia 0–1
A nemzeti gárda csoportelsőként várta a találkozót, a feldühödött szurkolók mégis sokáig tüntettek a vereség után. Mit nem adnánk ma egy ilyen tüntetésért...

1986. március 16.
Magyarország - Brazília 3–0
A már említett, Szovjetunió elleni mérkőzés előtti utolsó megméretés. Igaz, a vendégek nem a legjobb összeállításukban futballoztak, de így is olyan sztárok szerepeltek náluk, mint Alemao, Renato vagy Casagrande.

És akkor következzenek a csoportmérkőzések a világbajnokságról...
1986. június 2.
Szovjetunió - Magyarország 6–0
SZOVJETUNIÓ: Daszajev – Larionov, Kuznyecov, Demjanenko – Jaremcsuk, Jakovenko (Jevtusenko), Besszonov, Zavarov, Rácz – Belanov (Rogyionov), Alejnyikov
MAGYARORSZÁG: Disztl P. – Sallai, Róth (Burcsa), Garaba, Péter (Dajka) – Nagy A., Kardos, Détári, Bognár Gy. – Kiprich, Esterházy
G: Jakovenko, Alejnyikov, Belanov (11-esből), Jaremcsuk, Dajka (öngól), Rogyionov
A Dinamo Kijevre épített szbornaja már a 4. percben kétgólos előnyre tett szert, és végül súlyos vereséget mért a magyar válogatottra.

1986. június 6.
Magyarország - Kanada 2–0
MAGYARORSZÁG: Szendrei – Sallai, Kardos, Garaba, Varga J. – Burcsa (Róth), Nagy A. (Dajka), Bognár Gy., Détári – Kiprich, Esterházy
KANADA: Lettieri – Lenarduzzi, Bridge, Samuel, Wilson (Sweeney) – James (Segota), Ragan, Gray, Norman – Valentine, Vrablic
G: Esterházy, Détári

1986. június 9.
Franciaország - Magyarország 3–0
FRANCIAORSZÁG: Bats – Ayache, Bossis, Battiston, Amoros – Tigana, Giresse, Fernandez, Platini – Stopyra (Ferreri), Papin (Rocheteau)
MAGYARORSZÁG: Disztl P. – Kardos – Sallai, Róth, Garaba, Varga J. – Hannich (Nagy A.), Dajka, Détári – Kovács K. (Bognár Gy.), Esterházy
G: Stopyra, Tigana, Rocheteau