Baseball? Már lejárt lemez

„A világ már nem akar velünk játszani!” – hirdeti egy nagyméretű transzparens New York központjában, az Egyesült Államok válogatott játékosainak mosolygó figurájival a háttérben. A felirat pontosan tükrözi azokat a változásokat, amelyeken az amerikai labdarúgás keresztülment az elmúlt időszakban. A tradicionális futballnemzetek közé tévedésből sem sorolható ország eljutott arra a szintre, amikor az ellenfelek delegáltjai már nem a megkönnyebbüléstől, hanem aggodalmukban sóhajtanak fel, amikor egy-egy sorsolás során kiderül, hogy csapatuknak az amerikaiakkal kell megmérkőzniük.

Az igazi áttörést a négy évvel ezelőtti szárnyalás jelentette, az Egyesült Államok válogatottja története második legsikeresebb világbajnokságát zárta: 2002-ben mindenki felkapta a fejét, amikor 3–2-re legyőzte a sokra tartott portugál gárdát, majd a nyolcaddöntőben búcsúztatta déli szomszédját, egyben örök riválisát, Mexikót (2–0). A negyeddöntőben elszenvedett 1–0-s vereség miatt sem kellett szégyenkeznie, hiszen legyőzője Németország volt, amelynek játékosai végül ezüsttel a nyakukban hagyhatták el Dél-Koreát.

És ha már szóba került a Mexikóval folytatott tradicionális versengés, nem mehetünk el szó nélkül az CONCACAF-zóna világbajnoki kvalifikációs csoportjának végeredménye mellett. Először fordult elő ugyanis, hogy az Egyesült Államok megelőzte déli ellenlábasát, mint ahogyan arra sem volt korábban példa, hogy a csoport első helyére fusson be a „csillagosok és csíkosok” hajója, ráadásul úgy, hogy németországi szereplésüket az utolsó három mérkőzés eredménye már nem befolyásolta.

Ami a júniusban rajtoló világversenyt illeti: a Bruce Arena vezette válogatott már tapasztalhatta az idén a németek vendégszeretetét, bár a 4–1-es vereség után valószínűleg elgondolkodott rajta, helyesen tettek-e. A barátságos meccs kudarcát követően a szövetségi kapitány – érthetően – nem szórta a dicséreteket a mérkőzésen pályára lépő újoncainak: „Nem hiszem, hogy ezen a meccsen túl sokan verekedték be magukat a világbajnoki keretbe” – vázolta a tesztelt játékosok nyári kilátásait. Ezután nem csoda, hogy a Németországba készülő keret alapvetően a 2002-es sikercsapatra épül. Érdekesség, hogy a huszonhárom benevezett játékos közül csupán tizenegy keresi a kenyerét hazájában, a légiósok közül a legtöbben (szám szerint heten) angol klubok alkalmazásában állnak.

Mielőtt azonban bárki azt gondolná, hogy a csapat felvehetné az Európai Egyesült Államok nevet is, le kell szögezni, hogy a tenger túloldalán is színvonalas bajnokság zajlik.

Nem véletlen, hogy Kasey Keller, a csapat veterán kapusa is – egyéb tényezők mellett – az amerikai profi liga (Major League Soccer) tíz évvel ezelőtti megteremtésében látja a sikerek kulcsát: „Az MLS létrehozása olyan lehetőséget kínál a játékosoknak, amellyel korábban nem élhettek: a liga előtti időkben egy játékos búcsút mondhatott a fényes karriernek, ha nem figyelt fel rá valamelyik nagyobb európai klub. Az MLS-nek köszönhetően az amerikai válogatott sokkal biztosabb lábakon áll, hiszen még sérülések esetén is van annyi bevethető futballistánk, hogy a teljesítményünk ne romoljon.”

A Mönchengladbach 36 esztendős kapusa egyébként már negyedik világbajnokságára készül, ami különösen nagy szó, ha figyelembe vesszük, hogy az 1994-es világbajnokságon nem szerepelt. Így a németországi seregszemlén részt vevő hétszázharminchat játékos közül ő az egyetlen, aki már 1990-ben is átélhette a legnagyobb futballünnep hangulatát, még akkor is, ha Tony Meola mögött csak a kispadon jutott neki hely.

Nem volt ez másként a dél-koreai-japán közös rendezésű vébén sem, annyi különbséggel, hogy akkor Tony Meola helyett Brad Friedel védéseinek tapsolhatott a padon. Valószínűleg nem csókolt kezet Bruce Arenának, amiért pihentette őt, az edző azonban bízik a kapusban, aki Brad Friedel válogatottól való visszavonulása után ismét elfoglalta helyét a kapuban: „Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg békés türelemmel viselte a másodhegedűsi szerepet, mindenesetre most eljött az ő ideje.”

A kissé hóbortos kapus, akit a Mönchengladbach szurkolói Kasey Keller helyett csak „Crazy (Őrült) Kellernek” neveznek, igazán vadregényes környezetben készülhet a rajtra: családi hajléknak egy várárokkal körülvett, két tornyával az égbe magasodó, saját kápolnával büszkélkedő, ezeréves ódon kastélyt bérel Észak-Németországban. ---- V ---- &