Döntő fölényes sikerrel lett bajnok a Chelsea

José Mourinho – tisztesség ne essék szólván – mintha közvetve elismerte volna egy tévedését. A Chelsea szakvezetője már a Manchester United elleni rangadón elvetette azt a rendszert, amely egy héttel korábban, a Liverpooltól elszenvedett FA-kupa-kudarc során látványosan csődöt mondott. Újra feltűnt a kezdőben két villámgyors szélső a kékek keretében lévő négyből: Arjen Robben és Joe Cole kapott helyet Didier Drogba két oldalán. Az MU-ból ugyanakkor ismét kimaradt Ruud van Nistelrooy.

A holland csatár helyén játszó Louis Saha nem sok vizet zavart, manchesteri részről csupán Wayne Rooney volt veszélyes a kapura, sőt John Terry sípcsontjára is – az áldozat szerencséjére nem szenvedett súlyos sérülést. Fájdalmait enyhítette, hogy egy szögletet követő kombinációból William Gallas már az ötödik percben vezetést szerzett. Bár a Chelsea-nek a címvédéshez csak egy pontra volt szüksége, mégsem dőlhetett hátra, mert Rooney ziccerig verekedte el magát (mellé rúgta), majd átlövéssel tornáztatta meg a visszatérő Petr Cecht.

A második félidőben a „vörös ördögök” szemlátomást elvesztették a hitüket a győzelemben, persze az vesse rájuk az első követ, aki a Stamford Bridge mámoros közönsége előtt szárnyaló Chelsea vendégeként többre lenne képes. A szurkolók hamarosan megrészegedtek a látottaktól, Joe Cole ugyanis könnyűszerrel lépett ki az ismeretlen okból háromfelé szaladó Rio Ferdinand, Nemanja Vidics, Mikael Silvestre trió tagjai közül, és védhetetlenül lőtt a rövid sarokba.

Kisvártatva megint nagyot hibázott a manchesteri védelem, annak is gól lett a vége. Ricardo Carvalho labdát szerzett a saját tizenhatosán belül, a villámgyors kontra végén pedig a beragadó Ferdinand miatt csak a leshatáron kapta Joe Cole passzát. A portugál bekk szembefordult a tehetetlen Edwin van der Sarral, és nagy erővel a kapuba vágta szezonbeli első találatát. Sir Alex Ferguson számára akkor változott rémálommá a londoni látogatás, amikor Rooney elsőre súlyosnak tűnő sérülést szenvedett (lásd Vereség – vezéráldozattal című keretes írásunkat!).

Az előző évad Chelsea-jével összehasonlítva felfedezhetünk néhány érdekes különbséget az újdonsült aranyérmes együttesen. Elsősorban Michael Essienre gondolunk, aki rövid akklimatizációs időszak elteltével kulcsemberré vált, rendszeresen az egész pályát bejátssza, egyszerre tehermentesítve Claude Makelelét és Frank Lampardot. Ezzel párhuzamosan nem lehet nem észrevenni a 2004–2005-ben általában a középpályássor előtt mozgó Eidur Gudjohnsen kiszorulását: az izlandi támadó bajnoki mecscseinek száma egyharmadával csökkent, ráadásul legtöbbször csak csereként kapott szerepet. (Vélhetően ennél is kevesebb lehetőséghez fog jutni Michael Ballack esetleges érkezésével.)

Ugyancsak figyelemre méltó, hogy amikor az ellenfelek már-már kiismerni vélték a 4–3–3-as felállást, Mourinho gyakran két ékkel indult a csatába, egyúttal megengedve az egyik szélsőnek, Joe Cole-nak, hogy pozícióját elhagyva középre húzódjon. A válogatottban is nélkülözhetetlennek tetsző Cole élt a lehetőséggel, őt tekinthetjük a Chelsea-szezon legnagyobb nyertesének. ---- José Mourinho:
„Fantasztikus érzés. Ha a Portónál eltöltött éveimet is ideszámoljuk, ez zsinórban a negyedik bajnoki címem. Egyszer alulmaradunk majd, de most a miénk a legjobb csapat ebben az országban. Az eredmény talán nem tükrözi, milyen jól játszott a Manchester United. A támadásaival nagyon megnehezítette a dolgunkat, de megbirkóztunk a feladattal.”

John Terry:
„Szó sem lehetett róla, hogy ma lemenjek a pályáról. Bár vérzett a lábam, mindenképpen tovább akartam játszani, hogy kiélvezhessem a diadal minden pillanatát. Az idény egészét tekintve megmutattuk, mennyire erősek vagyunk. Néha azt is be kellett bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk foggal-körömmel küzdeni. Csodálatos kétszer egymás után a csúcsra érni, a közönségünk érdeme is, hogy megcsináltuk.”

Frank Lampard:
„Tizenkét ponttal vezetünk, kétség sem férhet hozzá, hogy mi vagyunk az ászok. A kupasorozatokban sok függ a szerencsétől, be-becsúszhatnak vereségek, a liga viszont nem hazudik. Örülök, hogy hozzátehettem a magam részét a sikerhez. Sok gólt rúgtam, a keretben a legtöbbet, aminek természetesen örülök, de valójában minden a csapatmunkán múlt.”

Joe Cole:
„Hihetetlen, hogy sikerült! Nyilvánvalóan nehezebb megvédeni a címet, mint megszerezni. Az előző idényhez képest javult a Manchester United és a Liverpool is, a Tottenham pedig csatlakozott az élcsapatokhoz. Ez ezt jelenti, hogy nekünk is fejlődnünk kellett. Egykor a Manchester United uralta a mezőnyt, most előttünk a lehetőség.” ---- Gera Zoltán West Bromja pályára sem lépett szombaton, mégis elbúcsúzott az első osztálytól, mivel a télen alaposan megerősített Portsmouth fordítani tudott az idény végére elfáradó Wigan otthonában. A Pompey hatalmas hajrával harcolta ki a bennmaradást, utóbbi kilenc meccsén húsz pontot szerzett. Benjamin Mwaruwari a lehető legjobbkor kezdte el törleszteni roppant vételárát: a több mint négymillió fontért igazolt zimbabwei támadó 15. fellépésén befejelte első gólját.

A WBA-hoz (és a már korábban elbúcsúzott Sunderlandhez) csatlakozott a Birmingham City is, mivel odahaza csak 0–0-ra volt képes a Newcastle ellen. A vendégeknél fél óra erejéig visszatért a sérüléséből felépülő Michael Owen, de maradandót ő sem nyújtott.

A Liverpool–Aston Villa találkozó Fernando Morientes nagyszerű vezető gólja után csak akkor élénkült meg, amikor a – Birmingham városát a következő évadban már egyedül képviselő – Villa váratlanul egyenlített. Steven Gerrard tért magához a leggyorsabban, a „vörösök” karmestere előbb ügyes pöcköléssel, majd jó 25 méterről eleresztett, süvítő bombával tartotta életben klubja ezüstérmes reményeit.

Alacsony színvonalú mérkőzést vívott a két nappal korábban

UEFA-kupa-döntőbe jutó Middlesbrough az Evertonnal. A Boro kezdőcsapata csak nyomokban emlékeztetett arra, amelyik csodát tett a Steaua Bucuresti ellen, bár így is csak a hajrában kapott gólt.

A Fulham végre bajnokit nyert meg idegenben (ebben a szezonban az elsőt), holott a City of Manchester Stadionban még a 83. percben is vesztésre állt. ---- Még a boldogságban úszó Chelsea-drukkereknek is torkukra fagyott a diadalüvöltés, midőn a 77. perc környékén Wayne Rooney fájdalmas arccal összerogyott, és görcsösen szorította a jobb lábfejét – azt, amelyik megsérült a 2004-es Európa-bajnokság negyeddöntőjén. A lassításokon látszott, hogy Paulo Ferreira becsúszásakor a fiatal klasszis bokája csúnyán megroppant. Az egész stadion – beleértve a házigazdák angol játékosait – aggodalmas arccal figyelte, majd biztató tapssal kísérte a jelenetet, amint az MU orvosi stábja hordágyra rakja Rooneyt, és elviszi a játéktérről. Az angol válogatottnak semmi sem hiányzik kevésbé, mint legnagyobb reménységének kidőlése hat héttel a vb rajtja előtt.

Szombat este nem lehetett még tudni, mi történt, Ferguson is csak annyit mondott, hogy Rooneynak nagy fájdalmai vannak, de nincs értelme találgatá-sokba bocsátkozni az állapotáról.

Premier League, 37. forduló
Chelsea–Manchester United 3–0 (Gallas 5., Joe Cole 61., R. Carvalho 73.)
Wigan–Portsmouth 1–2 (H. Camara 34., ill. Mwaruwari 63., M. Taylor 71. – 11-esből)
Birmingham–Newcastle 0–0
Liverpool–Aston Villa 3–1 (Morientes 4., Gerrard 61., 66., ill. Barry 58.)
Middlesbrough–Everton 0–1 (McFadden 89.)
Manchester City–Fulham 1–2 (Dunne 69., ill. C. John 84., Malbranque 91.)
Charlton–Blackburn 0–2 (Reid 43., Powell 65. – öngól)