Némileg váratlan, de megérdemeltnek mondható győzelmet aratott a Karcag a hétközi fordulóban Baktalórántházán. A korábbi élvonalbeli tréner, Sándor István által irányított együttes a találkozó hosszabbításában szerezte meg a győztes találatot, de továbbra is az utolsó előtti helyen áll a Keleti csoportban, azaz igencsak nehéz a helyzete.
M. Németh Péter
A két régi cimbora, Stadler József (balra) és Sándor István még manapság is jól érzi magát egymás társaságában, fôleg ha a futball a téma
M. Németh Péter
A két régi cimbora, Stadler József (balra) és Sándor István még manapság is jól érzi magát egymás társaságában, fôleg ha a futball a téma
Túlzás lenne azt állítani, hogy a szerdai, Baktalórántháza elleni győzelem sokat lendített volna a Karcag-Berekfürdő helyzetén, a Szolnok megyei csapat hét fordulóval a bajnokság befejezése előtt továbbra is kieső helyen áll az NB II-ben. Igaz, helyzete egyáltalán nem reménytelen – hátránya három pont a bentmaradó pozíciót elfoglaló Budafokkal szemben –, azonban a 21 mérkőzésen kapott 57 találat megmagyarázza, miért kell a futball mellett egyre többet törődni a matematikával is a karcagi öltözőben.
– Ha azt vesszük alapul, hogy a Karcag a tavasszal csak egyszer tudott győzni, valamint azt, hogy tizennegyedik helyezettként vendégeskedett a hetedik Baktalórántháza otthonában, akkor igencsak meglepőnek mondható a szerdai győzelme. – Jó csapat a Baktalórántháza, képzett labdarúgók vannak a keretében, mégis azt mondom, a helyzetek alapján nem érdemtelenül vittük haza a három pontot – mondta a karcagiak edzője, Sándor István. – Amikor előnyt szereztünk, tudtam, még nem nyertük meg a találkozót, azonban a hazai gárda egyenlítése után is bíztam a sikerben, mert láttam, vannak gólszerzési lehetőségeink. – Hét forduló alatt csapata ledolgozhatja hátrányát. Bravúrral érne fel, ha sikerülne kivívnia a bentmaradást? – Nagy bravúr lenne! Amikor az ősszel átvettem a Karcag irányítását, öt forduló telt el a bajnokságból, és a gárda pont nélkül állt. A vezetők azt mondták, bent kellene maradni a második vonalban, én pedig azt feleltem: erre nem lehet garanciát adni, de a labdarúgókkal együtt mindent elkövetünk, hogy így legyen. Pillanatnyilag a Vecsés és a Budafok is kedvezőbb helyzetben van, mint mi, de nagy erőfeszítéssel azért elérhetjük a célunkat. Azt ugyan nem állíthatom a mezőny ismeretében, hogy a Karcagnak feltétlenül a középmezőnyben a helye, de azért ebben a csoportban nem mi vagyunk a legrosszabbak. – Össze lehet-e hasonlítani azt a munkát, amelyet hajdanán a Stadlernál végzett, a jelenlegi feladatával? – Nem. Amikor a néhai Nagy Norbert elkerült tőlünk a Fradihoz, egy idő múlva azt mondták neki, hasonlítsa össze a két együttes edzésmunkáját. Ő diplomatikusan azt felelte, maradjunk annyiban, a Stadlernál más munka folyt... Amikor a kezem alá került egy futballista, annak fél év kellett, hogy alkalmazkodni tudjon a módszereimhez. Karcagon is több munkát képzeltem el a jelenleginél, ám be kellett látnom: vissza kell vennem, különben a játékosok az életben nem jönnek ki a gödörből. – Miként viseli el, hogy kevesebb siker és több kudarcélmény éri? – Tudtam, mire vállalkozom, amikor elvállaltam a felkérést. Ha sikerül kiharcolnunk a bentmaradást, akkor pályafutásom legnehezebb feladatát oldom meg. Ezt a vidéket szegény, de rendkívül becsületes, szavatartó emberek lakják. A szurkolók imádják a futballt, senki sem engedheti meg magának, hogy félvállról vegye a munkáját. A tudást pótolni nem lehet, a lelkesedés hosszú távon nem megoldás, nekünk mégis az utolsó pillanatig sportemberként kell küzdenünk a bentmaradásért. – Egykori kenyéradójával, Stadler Józseffel tartja még a kapcsolatot? – Rendszeresen keressük egymást telefonon, mindig érdeklődik az eredményeink iránt. Szurkol értünk. Legutóbb vasárnap együtt néztük meg a Kiskőrös–Kalocsa találkozót, autóval mentem, Solton felvettem a „Főnököt”, és meccsnézés közben jót beszélgettünk. Sikerekben, kudarcokban egyaránt volt részünk, van mire emlékeznünk. Egyébként sokat beszélek az edzőkollégákkal is, járom a pályákat, és azt látom, vannak tehetségeink. Tudom, ahányan vagyunk, annyiféleképpen látjuk a futballt, az is lehet, hogy túlzottan optimista vagyok, mégis ez a véleményem. Ezektől a gyerekektől meg kell követelni a munkát és a fegyelmet, és akkor nem lesz gond.
NYUGATI CSOPORT
Horváth Gyula a hetedik meccsén végre jól játszott, és még gólt is szerzett
A pesszimisták már temették a csapatot, kongatták Nagyberkiben a vészharangot. Teljes joggal tették, hiszen az NB II Nyugati csoportjában szereplő Kaposvölgye VSC az utolsó helyen állt a tabellán. Ráadásul szerdán az élvonalba pályázó Felcsútot fogadta, s talán még a legoptimistább nagyberki szurkolók sem gondolták, hogy a tavaszi négy vereség és két döntetlen után éppen a felcsútiak ellen támad föl a csapat. Ám megtörtént a csoda, Horváth Gyula vezérletével 2–1-re nyertek a hazaiak, s ezzel már nem az utolsó helyen szégyenkeznek Horváth Lajos edző játékosai.
A győztes meccs után nyilván a szakvezető is megnyugodott, ám, mint mondta, a gondok nem oldódtak meg. Becsülettel dolgozik, hajt a csapat, de baj van az eredményességgel. Ezen kell sürgősen és hosszú távon változtatni. Egy biztos, Nagyberki és Kurják Ferenc tulajdonos mindent megtesz a feltételek biztosításáért, ennek alapján pedig joggal várja el a település és a tulajdonos a jobb szereplést. Januárban – mert a vezetőség érezte a bajt – egykori élvonalbeli labdarúgókat szerződtettek, köztük Horváth Gyulát és Hornyák Vendelt. Horváth Gyulától természetesen gólt, gólokat vártak – szerdáig hiába. A csatár, bár minden meccsen hajtott, a kaput csak ritkán találta el, egyetlen gólt sem rúgott. Most azonban minden megváltozott: Horváth nemcsak jól futballozott, hanem eredményes is volt. Sokak szerint a föltámadás Kurják Ferenc tulajdonosnak köszönhető, aki néhány nappal a mérkőzés előtt magához kérette a játékosokat, s nemcsak beszélt velük, hanem maga mellé is állította őket. De csak a szép szó kevés, Horváth Lajos edző szakértelme is kellett a sikerhez, aki a Felcsút előtti meccsen szerkezeti változást hajtott végre. A korábban sikertelenül alkalmazott területvédekezésről (4–4–2), áttért a 3–5–2-es rendszerre, s lám, megváltozott minden. A nagyberkiek remélik, a hét végén Budakalászon pontot, pontokat szereznek, s kikerülnek a kieső zónából.