Megint négy, káprázatos!

Pulzusmérés.
A csütörtök reggel is ezzel kezdődött, csakúgy, mint máskor, amikor ez a csapat együtt volt. Hegedűs Gábor pályaedző végigjárta a szobákat, ellenőrizte a játékosok vérnyomását, megtudta, hogy mindenki nyugodtan aludt – bizony, ma már ezen a szinten is elengedhetetlen a folyamatos orvosi kontroll. Az eredmények megfelelőek voltak, a jelek szerint senki sem stresszelte túl magát a délutáni, ezúttal helyes a jelző, sorsdöntő összecsapás előtt.
Délelőtt, mint meccsnapokon mindig, a két kapus, Balikó Milán és Gulácsi Péter háromnegyed órás átmozgató edzésen vett részt: vetődés, néhány kapura lövés, beadások lehúzása. A mini edzésre a helyi iskola pályáján került sor, és fájó szívvel tájékoztatjuk a magyar fociért még lelkesedni tudókat: errefelé egy kis vidéki város átlagos középiskolájának az udvarán olyan gyepszőnyeg várja a futballozni szeretőket, hogy azt otthon az élvonalbeli csapatok is könnyes szemmel fogadnák el.
Messze vagyunk Viseutól – és nem arra a távolságra gondolunk, amely jó három-négy órás repülőúttal leküzdhető…

Lelkes buzdítás, egy kis lufierdővel

Az UEFA által elitkörnek nevezett Eb-selejtező utolsó játéknapján Both József tanítványai az előző két mérkőzésén egy pontot szerző (ikszelt Ukrajnával, kikapott Portugáliától) Svédországgal mérkőztek, és bár papíron esélyesnek tűntünk, nem felejthető el, hogy Zlatan Ibrahimovic, Fredrik Ljungberg, Henrik Larsson utódai, vagyis egy precízen szervezett futballkultúra korosztályos legjobbjai vártak rájuk.
„Legyen színes a Föld: piros, fehér és zöld” – dübörgött az R-port együttes indulója, amelyet, ki tudja hogyan, valaki betetetett a stadionban működő cd-lejátszóba, és a svédek nem is tudták, hogy ők is a „Győznünk kell!” című focinótára melegítettek. A helyszínen szurkoló szülők is minden eszközzel igyekeztek buzdítani a srácokat, a pályára vonuló csemetéiket a dalban emlegetett, nemzeti színű lufierdő fogadta.

A svédek nem tudták tartani a mieinket

Miután a házigazdákkal voltunk versenyben, kicsit nyűgösen vettük tudomásul, hogy – érthetetlen módon – egy portugál partjelzőt is jelöltek a találkozóra, de reméltük, hogy csak mi feltételezünk valami gonoszat...
A himnuszok után, sajnos, a labda helyett az orvosi stáb került főszerepbe: a második percben Szekeres Adrián összeütközött James Fremponggal, az arcát, az orrát fájlalva letámolygott, és néhány perc múlva kiderült, cserélni kell.
Nem túl szerencsés nyitány…

De Németh Krisztián újra megvillant: láthatóan készültek rá a svédek, húzták-tolták, őrizték, figyelték, de arra nem lehet felkészülni, ha egy váratlan csel után két zavarodott védő szinte összefut, a csatár pedig száguldani kezd a labdával a kapu felé, aztán még egy csel, és gól! Cseréltek is a svédek, a csapatkapitány helyett egy kétajtós szekrény méretű bekket rendeltek a magyar támadó mellé. Két sérülés miatt aztán gyorsan elfogytak a svéd cserék, de ijesztően rohamoztak a skandinávok. Kiütközött a csúcsterhelés: minden másnap meccs, és az első félidőben zsinórban cserélni kellett, ezt átgondolhatnák az UEFA-nál, és szomorúan láttuk, hogy Balikó Milán is jelezte: nem tudja folytatni a játékot. Németh Krisztiánt viszont semmi sem zökkenthette ki a sodrából: mintha ott sem lettek volna a védők, úgy söpört el közöttük, és a befejezés amilyen higgadt, olyan szép volt.

Lehangolt ellenfél, örömittas magyarok

A második félidőben kontráztak a mieink: Németh Krisztián akkor is gólt lőtt, amikor passzolni kellett volna, és a cserejátékos Tóth Péternek sem kellett sok idő, hogy elkeserítse a svéd alakulatot, amely igencsak lehangoltan bóklászott a pályán az utolsó percekben…
És vége, vége, vége!
Boldogan ölelkeztek össze a mieink, körbe állva ugráltak, vizes flakonból fröcskölték egymást. Joggal fogadták a gratulációkat: a portugál–ukrán találkozón 2–2-es döntetlen született, és ezzel csoportgyőztesként az Eb nyolcas döntőjébe jutott a magyar csapat.
Bravó, fiúk, csodálatos sikert értetek el!

Magyarország - Svédország 4–0 (2–0)
Viseu, 100 néző. Vezette: Szpirkoszki (Kirovszki, mindkettő macedón, Braga, portugál)

MAGYARORSZÁG: Balikó (Gulácsi, 37.) – Szekeres (Simon Á., 7.), Lengyel, Debreceni, Présinger – Gál, Busai – Dudás, Koman, Szabó L. – Németh K. (Tóth P., 74.)
Szövetségi edző: Both József

SVÉDORSZÁG: Dahlin – Clauss, Landgren (K. Andersson, 23.), Ekstrand, Falkesater – Walker (M. Gustavsson, 35.), Israelsson, K. Gustavsson, Frempong – Ekdal (M. Andersson, 31.) – Johansson
Szövetségi edző: Jorgen Lennartson

Gólszerző: Németh K. a 19., a 38., a 73., Tóth P. a 76. percben
Sárga lap: Présinger (megrúgta M. Gustavssont) a 43., K. Gustavsson (reklamálásért) az 50., Németh K.(reklamálásért) az 58. percben

A csoport másik mérkőzésén: Portugália–Ukrajna 2–2

Percről percre
14. perc: Ekdal lépett ki a bal oldalon, középre adására Johansson érkezett, de szerencsére a kaputól öt méterre nem találta el a labdát.
17. perc: Dudás kapott jó átadást Komantól a jobb oldalon, beadása után Szabó László nyolc méterről a kapu fölé fejelt.
19. perc: Bal oldali bedobás után Németh Krisztián háttal a kapunak átvette a labdát, aztán két védő szorításában villámgyorsan megfordult, lefutotta őket, kicselezte a keresztező Landgrent is, majd tíz méterről, kissé balról, ballal a kapu bal oldalába lőtt.
1–0
38. perc: Kapusunk sérülése sem zavarta meg a mieinket: Présinger hátulról hosszan indított, Németh Krisztián a felezővonalról rajtolva szélsebesen hagyta maga mögött a hátvédeket, majd tíz méterről, jobbal a kapu jobb alsó sarkába passzolta a labdát.
2–0
51. perc: Axel Johansson egyedül maradt, és óriási helyzetben jobbal, tizennégy méterről kapura lőtt, a vetődő Gulácsi azonban óriási bravúrral a bal kapufa mellé tenyerelte a labdát.
60. perc: Szabó László remek átadása után Koman egyedül tört kapura, de a kivetődő Dahlinban elakadt a lövése.
73. perc: Dudás indított, Németh Krisztián lépett ki, s az egyedül érkező Szabó Lászlóhoz passzolt volna, de a labda viszapattant elé, és öt méterről, jobbal a kapu közepébe továbbított.
3–0
76. perc: Busai ballal szenzációsan adott középre, Tóth Péter tizenkét méterről, jobbal, egyből elvetődve a jobb felső sarokba lőtt.
4–0 ---- Balikó Milán: – Nagyon örülök az eredménynek, de elkeserít, hogy megsérültem, remélem, májusig rendbe jövök. És köszönöm Lippai Józsefnek, a kapusedzőnknek a sok munkát!
Busai Attila: – Nem hiszem el, fantasztikus érzés! És ami még nagyon fontos: szeretlek, nagyon, Niki!
Debreceni András: – Irány Luxemburg!
Dudás Ádám: – Igaz, hogy ezúttal sem védekeztem, de belefért. Elfáradtam ezen a tornán, de most még ez sem baj. Hajrá, Lábatlan!
Gál András: – Nyertünk! De milyen ajándékot vegyek a családnak?
Gulácsi Péter: – Ilyen csapat mögött akár háttal is állhattam volna a kapuban.
Koman Vladimír: – Büszke vagyok a srácokra, Józsi bácsinak és az egész szakmai stábnak köszönöm. Üdvözlöm a családomat, a barátaimat és mindenkit, aki szurkolt nekünk.
Lengyel Dániel: – Jó dolog érezni, hogy örömet szereztünk a szurkolóknak. Nagyon jó…
Németh Krisztián: – Nem az én sikerem, hanem a csapaté. Tudom, ez nem az Oscar-díj, de szeretném megköszönni a családomnak, az edzőimnek azt a rengeteg segítséget, amely nélkül nem juthattam volna el idáig.
Présinger Ádám: – Mikor lesz rólam kép az újságban?
Rása Gergő: – A családomnak ajánlanám ezt a győzelmet. Remélem, Luxemburgban is hasonló sikereket érünk el.
Simon András: – Üdv Baggiónak! (A srácok agárdi klubtársa, Kis Róbert most esett át egy operáción, a fiúk rá is gondoltak – a szerző)
Simon Ádám: – Ez Salgótarján dicsősége is! Meg a Simon családé…
Szabó László: – Elfáradtam… De megérte!
Szekeres Adrián: – Fáj az orrom. Nagyon jó volt látni az interneten az olvasók biztató hozzászólásait – köszi, srácok!
Both József: – A srácok azt mondták nekem az utolsó meccs előtt: Józsi bácsi, elképzelhetetlen, hogy ne nyerjünk. Elhittem nekik! ---- Kedves meglepetés: a kezdésre befutott Dragóner Attila, a Vitória Guimaraes 28-szoros magyar válogatott védője.
„Amikor meghallottam, hogy itt játszanak a fiatalok, rögtön tudtam, hogy jönnöm kell – mondta lapunknak a futballista. – Vasárnap bajnoki mérkőzésünk volt, kedd délután pedig edzettünk, szerencsére a csütörtöki tréning délelőtt volt, így ebéd után autóba ültem, és már indultam is. Hátborzongató volt a stadionhoz érve meghallani a Himnuszt.”

Dragóner Attila hozzátette: a januári vakbélműtétjét követően immár panaszmentes, vissza is tért a Guimaraes együttesébe, de sajnos a Setúbal elleni kupaelődöntőt büntetőkkel elvesztették, és mivel a másik ágon a biztos BL-induló Porto lett a finalista, ez a meccs gyakorlatilag a nemzetközi kupáról döntött.
„A kiesés ellen harcolunk, hat mérkőzés van hátra, négyet otthon játszunk, tehát bizakodom – mondta Dragóner Attila. – Remélem, sikerül bent maradnunk az élvonalban. A nyáron lejár a szerződésem, amíg nem dől el, kiesünk-e, addig az elnök nem tárgyal senkivel.”

A fiatalokról természetesen elragadtatással beszélt a védő, jól összerakott csapatot látott: jó kapusok, magas védők, masszív középpálya, remek irányító…
„Németh Krisztián külön kategória – áradozott Dragóner Attila. – Több mint tehetség, hallottam, hogy a felnőttek között is gólt rúgott az MTK-ban. Amit most láttam, azok alapján egyáltalán nem vagyok meglepve, hogy Garami Józsi bácsi magához vette a srácot. Büszkeség látni, hogy a magyar csapat milyen ragyogóan, szervezetten és ráadásul még eredményesen is futballozik…”