Harmadik a nagy generáció

Csakhogy a svédekkel vívott találkozón a védelem szétesése kevésbé fényes úton haladó sínpárra terelte a cseheket, a vasárnapi finálé helyett a szombati kisdöntőbe érkeztek meg.
Ott viszont becsülettel helytálltak. A kapuba visszatért Tomás Vokoun bebizonyította, ha jobban hittek volna benne, és vele kezdenek az elődöntőben, talán másképp áll a csapat szénája. Vokoun lehúzta a redőnyt, 28 védése önmagáért beszél, párhuzamosan azzal az adattal, hogy a csehek 15:28-as kapura lövési arány mellett is meg tudták nyerni a bronzmeccset az oroszok ellen 3–0-ra.
Vokoun igyekezett jó képet vágni a történtekhez, szavaiból ugyanakkor érződik, hogy nehezen emésztette meg a történteket: „A harmadik helyért játszani mindig kemény. Csapatunk tagjai még mindig csalódottak a svédek elleni vereség miatt. Én is az vagyok, hogy nem kezdhettem, talán az edző azt gondolta, nem tudok segíteni. Most már mindegy, fő, hogy éremmel megyünk haza, ami nekem rendkívül sokat jelent. Sőt az, hogy van olimpiai bronzom, teljesen elégedetté tesz, s tenne még akkor is, ha soha többé nem léphetnék jégre.”

Akad ugyanakkor több olyan cseh világklasszis, aki többet tényleg nem lép jégre, legalábbis cseh színekben. A 34. életévét taposó főzseni, Jaromír Jágr – aki a második harmad közepétől kisebb combsérülés miatt már nem is tért vissza – például jelezte, lement a függöny. „Tizenöt évig játszottunk a válogatottban, többségünk tudta, hogy így, együtt ez lesz az utolsó közös fellépésünk. Én már biztos nem szerepelek többet a csapatban, már csak azért sem, mert a válogatottban iszonyatos nyomás alatt vagyunk. Ha nem nyerünk, azonnal előszednek bennünket – ebből másfél évtized éppen elég volt.”
Akkor mit mondjanak szegény oroszok? A téli olimpiák egykori verhetetlen alakulata megint nem jutott aranyközelbe. Pedig úgy tűnt, végre minden adva van, hogy az egykori szuperhatalom visszatérjen a csúcsra. A csoportmeccseket rekordnak számító, 23 góllal zárták, majd a negyeddöntőben, óriási meccsen kiverték a címvédőt. Ám utóbb kiderült, a kanadaiak elleni heroikus csata teljesen letompította az eladdig élesre töltött, követhetetlenül cikázó oroszokat. A finnek ellen teljesen érthetetlenül nekiálltak erőltetni az egyéni játékot, csapatként megszűntek létezni. Ezt a formát átmentették a csehek elleni találkozóra is, nem véletlen, hogy az eladdig többnyire varázslatosan játszó szbornaja 24 óra leforgása alatt 0–7-et produkált a finnek és a csehek ellen.

„Elfogyott az erőnk, annyi büntetést, amennyit kaptunk, képtelenség ellensúlyozni, főként ha nyolc nap alatt játszik valaki hat mérkőzést” – adott rövid magyarázatot a bronzmeccs kudarcára a csapatkapitány, Alekszej Kovaljov. Való igaz, az oroszok elvesztették a fonalat. Második legeredményesebb hokisukat, Ilja Kovalcsukot például a második harmad elején végleg kiállították egy brutális belemenés miatt (Pavel Kubina nem is tudott visszatérni utána), ráadásul az ötperces hátrányban kapták a második gólt. A vége még lehetett volna izgalmas, de a svéd bíró a videós konzultáció után úgy ítélte meg, Pavel Dacjuk botja túl magasan volt, miközben a szépítőnek vélt gólt ütötte. Dacjuk mérgében nekikorizott a bírónak, számára is befejeződött a találkozó. A végén még az üres kapuba is betolták a korongot a csehek Straka révén, így nyertek 3–0-ra, s vehették át aztán a bronzérmet ott, helyben, szombat késő este.
Így azért picit jobb volt – nem kellett végignézniük, hogyan kapnak ezüstöt meg aranyat az északiak.