A Stamford Bridge nagy titkai

Szóval, a Chelsea… A londoni bemutatkozó sajtóértekezlet után José Mourinho családjával együtt repülőre ült, és tíznapos brazíliai nyaralásra utazott. Azt azért még elvállalta, hogy egy portugál újságnak kommentárokat írjon a hazai földön zajló Európa-bajnokságról.
Aztán elkezdte toborozni új csapatát.

Hernán Crespo kirúgásának története

Sokan azt mondják, könnyű csapatot építeni Roman Abramovics 400 millió fontjával, amennyit eddig beleölt a Chelsea-be. Az ügy azonban ennél sokkal bonyolultabb. Vegyük például a kapuskérdést. A legnagyobb menedzserek, Sir Alex Ferguson és Arséne Wenger sem voltak képesek megkülönböztetni egy klaszszis kapust egy hamburgertől. David Seaman, illetve Peter Schmeichel visszavonulása, távozása óta sem az Arsenalnak, sem a Manchester Unitednek nem sikerült jó kapust szerződtetnie. José Mourinho viszont azonnal rátalált Petr Cechre, a Rennes hálóőrére. A fiatal cseh az Eb-n tűnt fel, de kezdetben Carlo Cudicini volt a Chelsea első számú kapuvédője. Aztán Cech olyan jól védett a felkészülési meccseken, hogy Mourinho beállította a kezdőbe, és utána a hálóőr 1025 percig nem kapott gólt…

Természetesen a pénznek óriási jelentősége van. Mourinhót havi 650 ezer eurós bérrel szerződtette Abramovics, ami minden idők legmagasabb edzői fizetése: egy évre 7.8 millió eurót tesz ki. (Időközben erre még rátettek, úgyhogy ma már évi 10 millió eurónál, azaz 2.5 milliárd forintnál is többet keres – a szerző.)
A portugál azzal kezdte tevékenységét a Stamford Bridge-en, hogy kihirdette szigorú viselkedési kódexét. Kezdésként ez jól hangzott, de senki sem hitte, hogy be is tartatja. Aztán Hernán Crespo háromnapos késéssel érkezett meg argentínai szabadságáról, és Mourinho felelősségre vonta. A csatár hablatyolt valamit a lekésett járatokról, Mourinho nekiszegezte a kérdést: hajlandó beállni a sorba? Crespo vonogatta a vállát, mire a menedzser úgy kirúgta, hogy a lába sem érte a földet: kölcsönadták a Milannak. Igaz ugyan, hogy "postafordultával" megérkezett Didier Drogba az Olympique Marseille-től, 24 millió fontos rekordösszegért. Sőt, a Chelsea még azt is vállalta, hogy Crespo évi 4.8 millió fontos bérének a kétharmadát is állja.

A kokainozó légiós is lapátra került

Azért az ilyen körülmények megkönnyítik az edzőnek a döntést. Ezután a kokainozó Adrian Mutu eltávolítása már csak hab volt a tortán. Mourinho pillanatok alatt egyértelművé tette, ki az úr a háznál.
A csapatépítés mellett – gyorsan kialakult a Cech, Gallas, Paulo Ferreira, Ricardo Carvalho, John Terry, Claude Makelele, Frank Lampard, Joe Cole, Damien Duff, Eidur Gudjohnsen, Arjen Robben, Drogba összetéte-lű mag, amelyhez az idén visszatért Crespo, aztán Asier del Horno és Shaun Wright-Phillips csatlakozott – létfontosságú a szakvezetői team verbuválása is.

A háttércsapat Leiriában kezdett körvonalazódni. Az alapvető szempont – akárcsak a maffiában – a feltétel nélküli kölcsönös bizalom és a főnök iránti teljes lojalitás. Baltemar Britót érdekes módon Matilde, José felesége ajánlotta. A karikalábú brazil Mourinho apjánál játszott centerhalfot, a Rio Avéban, még 1981–1982-ben (Brito manapság "assistant manager" a Chelsea-nél). Amikor a Barcelona elleni BL-meccs után Mourinhót eltiltották a kispadról, Brito ideiglenesen vette át a menedzser szerepkörét – azaz ő egyenlőbb az egyenlőknél az asszisztensek között.
Stevie Clark, a szakmai stáb egyetlen "belföldi" tagja valójában skót, korábban a Chelsea védője volt. Ő az ifjúsági részleg felelőse, és az összekötő kapocs a britek és a portugálul beszélő "kemény mag" között.

Aztán ott van Rui Faria, az erőnléti edző, akit a Bayern München elleni BL-párharc idején igaztalanul azzal gyanúsítottak meg, hogy jambósapkája alá rejtett fülhallgatón keresztül kapja a taktikai utasításokat a lelátóra száműzött Mourinhótól (Brito után ő a bizalmi gárda legrégebben szolgáló tagja). Faria 1998-ban ismeretlenül levelet írt az akkor Barcelonában dolgozó Mourinhónak, hogy tanácsokat kérjen tőle diplomamunkájához. Az edzőt annyira lenyűgözte a fiatalember tudásvágya, hogy nem sokkal később Leiriában állásajánlatot tett neki, amelyet Faria örömmel el is fogadott.
Silvino Louro, Mourinho földije – Britóhoz hasonlóan negyvenes évei derekán – a kapusedző. Már Portóban is ő volt a társaság legsikeresebb labdarúgója, 23 alkalommal védte a portugál válogatott kapuját. Két BEK-döntőben is ott volt, a Benfica kapusaként, és mindkétszer vesztesként: 1988-ban a PSV, 1990-ben a Milan ellen.

André Villas Boas egyszerre asszisztens és játékosmegfigyelő. Valójában a kémkedés a feladata, ugyanaz a dolga, ami Mourinhóé volt Robson mellett. Van még egy sajátossága: egyik nagymamája angol volt, ami nem ritka Portóban, ahová a múltban gyakran jártak a szigetországi borkereskedők – nem véletlen, hogy Villas Boast "Mini Mourinhónak" becézik.
Szóval ilyen anyagi és emberi háttérrel aratja világraszóló sikereit ez a férfiú, aki szürke kasmír- felöltőjében 42 éves korára legendává lett.
Apropó, kasmírfelöltő.

A finom Armani kabátot José Matildétől kapta ajándékba – 1200 fontba, félmillió forintba került… – , és (tavaly) októbertől áprilisig szinte le sem lehetett robbantani róla. Majd amikor májusban a Chelsea – fél évszázad után – ismét bajnok lett, Mourinho odaajándékozta a kabátot egy jótékonysági árverés szervezőinek. Ötezer fontért (majdnem kétmillió forintért) talált gazdára.

Veszélyben a nagy manchesteri tripla

2005 késő őszére a Chelsea egyértelműen nemcsak Anglia, hanem Európa legerősebb klubcsapatává acélosodott. Sokáig úgy tűnt, pontveszteség nélkül száguld át a Premiership idényén, mígnem zsinórban megnyert kilenc meccs után október 23-án a sereghajtó Everton otthonában, a Goodison Parkban hagyott két pontot. Rögtön utána jött az 1–1 és a kiesés a Charlton ellen a Ligakupából, és bár a Blackburn 4–2-es ledarálása bizonyította, hogy nincs hullámvölgyben a gárda, a Betis (BL), majd a nagy rivális Manchester United otthonában elszenvedett vereség (mindkét esetben 0–1) rámutatott, hogy még ez az "álomcsapat" sem mehet biztosra minden egyes alkalommal.

Ugyanakkor a 2005–2006-os idényre egyértelműen a triplázás a cél: a bajnoki cím megvédése és a FA-kupa elhódítása mellé a BL-trófea megszerzése. 1999-ben Sir Alex Fergusonnak és a Manchester Unitednek sikerült a nevezetes "Treble".
Vajon José Mourinhónak sikerül-e ugyanez hét évvel később?