Megszületett a magyar FőnixMadár

Három év távlatából, illetve néhány óra elteltével kénytelenek vagyunk megállapítani, a "Tűzmadár éjszakája" nem 2002. október 5-én volt Debrecenben, hanem 2005. október 22-én a Halle an der Saaléban. Bár az említett hajdúsági rendezvényt hirdették a fenti hangzatos címmel, mára összezsugorodott a zengzetesség valóságalapja. Akkor Erdei Zsolt a világ legtermészetesebb módján verte meg a dél-afrikai Jim Murrayt, és lett a WBO interkontinentális bajnoka, megszerezve profi karrierje első titulusát.

Halléban viszont valóban a mitológiai főnixmadárhoz hasonlóan, a poraiból támadt fel, és őrizte meg negyedszer is a WBO félnehézsúlyú világbajnoki övét. Heroikus, lélekemelő, a Julio César González elleni diadal óta hiányolt katartikus élményt nyújtva. Csak más kivitelben.
Madár ezt a mérkőzést legalább kétszer elveszítette. Csak éppen legalább háromszor meg is nyerte. Kívülről iskolázásnak tűnő bunyóval hozta az első meneteket, de mint utólag kiderült, már ekkor gondokkal küszködött. "Az első menet végén azt hittem, halott vagyok" – vallotta be utólag. Ugyanis nem kapott levegőt. Los Angelesben az utolsó előtti kesztyűs edzésen Vagyim Tokarjev tönkretette a bal oldalát, szombaton Halléban pedig Mehdi Sahnoune a jobbot. A cirkálósúlyú orosz pofonjaitól zúzódásokkal és vérömlennyel gazdagodott (az információt jobban kellett őrizni, mint a NASA titkait, nehogy a francia tudomást szerezzen róla – utólag bevallható, még a csata lemondása is szóba került, végül – miután megállapították, hogy nincs törés – az orvos és a mindenáron bokszolni akaró Madár mondta ki a döntő szót), Sahnoune meg "kiütötte" belőle a levegőt, miután még egy bordáját szétroncsolta.

Egy ideig tűrte a kínokat, az ötödik-hatodik menetre viszont elfogyott az ereje. Volt, hogy megadóan állt a ring közepén, tartotta a fejét, Sahnoune-nak, a franciának csak ki kellett volna ütnie. Nem tudta, hogy Madár a "Végem van, ennyi…" szavak kíséretében ballagott be a sarokba.
Ez is érthetetlen volt, a folytatás pedig még inkább. Erdei Zsolt ugyanis minden vele kapcsolatos hiedelmet megcáfolt. Korábban kapott hideget-meleget az állóképessége miatt, hogy nincs nagy ütőereje, hogy unalmas, szürke bunyót mutat be, hogy ha nincsenek a vele szolidáris bírók, már nem világbajnok.
A cáfolat egy 12. menetbeli technikai K. O. formájában érkezett meg.

Korábban azon a meccsen – már bocsánat a kifejezésért – agyonvert, egyébként meg állítólag kondicionálisan gyenge, nem nagy ütőerejű, szürke bokszolótól.
Akkor hogy is van ez? Hogyan lehet lábon kihordani (mi több, a kilencedik–tizedik menetben megismételni a kezdeti parádét) majdnem 12 menetet? Hogyan lehet 14-es sorozásból álló, 11 – kivétel nélkül fejen landoló – ütéssel (mindössze három pofon volt pontatlan abban a periódusban…) megsemmisíteni a WBA (Bokszvilágszövetség) egykori világbajnokát?
A választ Madár adta meg, miközben fáradtan, de önfeledten ünnepelt a ringben. "Mert van szívem! Mert megmutattam, hogy van szívem!" – kiabálta boldogan az őt éltető szurkolóknak.

Nemes választ adott mindenre. Lemondhatta volna a meccset, nem tette. Bedobhatta volna a törülközőt a hatodik menet után, nem tette. Önként mehetett volna a vágóhídra, nem tette. Inkább megmutatta, ki ő valójában.
A világ egyik legjobb félnehézsúlyú bokszolója.
Ezután talán másoknak is könynyebb lesz elhinniük… ---- MEHDI SAHNOUNE (Erdei Zsolt kihívója)
"Nagyszerű találkozó volt, végig hittem magamban, de sajnos ez kevés volt. A bokszban vannak titokzatos, misztikus események, amelyeket nem lehet megmagyarázni. Nem sajnálom, hogy így fejeződött be a mérkőzés, mert óriásit harcoltunk. Zsolt igazi bajnok."

FRITZ SDUNEK (Erdei Zsolt edzője)
"Az utolsó előtti kesztyűs edzésen Zsolt bordasérülést szenvedett; nem tört el a bordája, de majdnem le kellett mondania a meccset. Az első menet elején aztán kapott a másik oldalára is egy nagy ütést, emiatt nem tudott rendesen lélegezni. De tudtam, milyen sokat és milyen keményen edzett, tudtam, hogy képes a pokolból is visszatérni. Amikor gondban volt, a becsületére, a lelkére igyekeztem hatni. Próbáltam rávenni, hogy ne legyen görcsös, mert akkor még nehezebben lélegzik. A végén közel voltam a könnyezéshez…"

KLAUS-PETER KOHL (Erdei Zsolt promotere)
"Amikor Fritz egy hete felhívott, hogy talán le kell mondani a meccset, majdnem megállt a szívem. Zsolt szombaton ment el az orvoshoz, és amikor elárulták neki, hogy nincs törése, nagy kő esett le a szívemről. Ennek fényében különösen értékes ez a siker. Minden jó meccshez két ember kell, és szerintem ennél jobb, közönségcsalogatóbb mérkőzést nehéz elképzelni."

MICHEL ACARIES (Mehdi Sahnoune promotere)
"Mindkét srác őrületesen jó volt! Amit Klaus-Peter Kohl február óta ebben a súlycsoportban a Tiozzo–Michalczewski, az Adamek–Ulrich és az Erdei–Sahnoune mérkőzéssel elért, egyedülálló, még a folyton két zászlót lobogtató Don King is megirigyelhetné. Nem bújt el senki elől, ez így tisztességes. Komolyan vettek mindent és mindenkit. Remélem, kétezer-hatban eljönnek hozzánk, Fabrice Tiozzóhoz és hozzám Párizsba, és folytatódhatnak a csaták." ---- Ereje és ideje sem maradt győzelme igazi megünneplésére Erdei Zsoltnak, hiszen a mérkőzés után ő is nehezen jutott levegőhöz, a vasárnapja pedig a kórházban kezdődött. Ha a bordáját nem is, de a fülét meg kellett műteni.

– Rendes kis operáció volt, felvágták és lecsapolták a vért a fülemből – mondta a WBO régi-új világbajnoka. – Olyan nagy vérömleny keletkezett rajta, hogy ha nem tüntetik el, olyan karfiolfülem lett volna, mint a birkózóknak. Tett bennem egy kis kárt a francia.

– Kapott már ennyi ütést bokszmecscsen?
– Nem tudom, nem emlékszem. Még szerencse, hogy szemből ritkán talált el, inkább a tarkómat és a bordáimat verte szét. Nem is tudok aludni, bárhogyan fekszem, valamim biztosan fáj.

– Nem csodálom. Ahonnan és főleg ahogyan visszajött…
– Voltam a pokol legmélyebb bugyraiban, ez biztos. Már az első menet után éreztem, hogy gond lehet, kaptam egyet a bordámra, alig jutottam levegőhöz, anélkül meg elég érdekes bokszolni. Ezért próbáltam előbb befejezni, ez össze is jött, bár én a hatodikban szerettem volna lezárni a meccset.

– Szigorúan szakmai alapon: elégedett?
– Nincs értelme szakmáról beszélgetni, a fáradtság miatt nem azt bokszoltam, amit tudok. Nekem torreádorként várnom kellett volna az előretörő bikát, majd beleszúrni a bökőt, de annyira fáradt voltam, és annyira hiányoztak a sérülés miatt elmaradt utolsó kesztyűzések, hogy ez nem sikerült, nem sikerülhetett.

– Nem lett volna jobb lemondani a találkozót? Nem volt félsz önben a bukás miatt?
– Volt félsz, de úgy voltam vele, nagyot már nem bukhatok. Sok lett volna az egy év pihenő, nem akartam újabb meccspénztől elesni. Nekem a boksz a szakmám, bokszolnom kellett, ebből élek.

– Akadt, aki le akarta beszélni?
– Magamnak kellett döntenem, és azt hiszem, bebizonyítottam, hogy nem vagyok puhatestű. Nem az volt a célom, hogy mutogassam, mennyire bevállalós gyerek vagyok, hanem azt akartam, hogy lássák, mennyire technikás, jó bokszoló Erdei Zsolt. Megmutattam a másik arcom, azt, ha kell, oroszlánként tudok küzdeni.

– Azért ezt sem rossz tudni.
– Összeszedtem magam, és kipofoztam a ringből. Fogalmam sincs, honnan jött az erő, de hogy a semmiből, az biztos.

– És a semmiből csak úgy előhúzott egy tizenegyes sorozást a végén.
– Ez jól hangzik, de semmire sem emlékszem. Arra igen, hogy egyszer eltalálom, aztán rámegyek, mint egy hülye gyerek, és csépelem. Majd filmszakadás.

– Olyanból addigra volt már egy, a hatodik végén.
– Akkor azt hittem, meghalok. Mondtam Fritznek, hogy kész, végem van, de ő tartotta bennem a lelket. Erősködött, hogy jól sikerültek az edzéseim, képes vagyok felállni. Nehéz volt elhinni… De a feladásra sohasem gondoltam. Biztos voltam benne, hogy csak a ringben halhatok meg, a sarokban soha.

– Előfordult, hogy odatartotta a fejét a franciának.
– Gondoltam, hogy vége, és üssön le. Azért magamtól már csak nem megyek le világbajnokként! Végig az enyém volt minden felelősség, most könnyen mondom, de szívesen vállalom.

– Megérte bokszolni?
– Mindenképpen. Bár ha ezt a ringben kérdezték volna meg, alighanem más a véleményem…

Budapest is a képben
Adódik a kérdés: hogyan tovább, Erdei Zsolt? A hosszabb pihenő garantált, de hogy 2006 elején kivel és hol bokszol Madár, egyelőre nem tudni. Ha kötelező címvédés következik, a WBO hétfőn kezdődő kongresszusán eldőlhet az ellenfél személye (Hugo Hernán Garay megint tűzközelben van, de túl sok értelme nem lenne harmadszor is vele a meccselni, bár itt a pénz és a kapcsolatok beszélnek, a WBO meg spanyol szakos szekció…), ha szabadon választott, akkor még ráérünk ezen töprengeni, ha pedig címegyesítés, akkor gyaníthatóan meg kell várni Fabrice Tiozzo december elején esedékes ütközetét.
Ami viszont biztató lehet: Christoph Rybarczyk, az Universum sajtóreferense "Auf Wiedersehen, villeicht in Budapest" mondattal búcsúzott tőlünk.
Legalább reménykedni lehet, mert állítólag a klubon múlik a gála sorsa. ----
Ha csak a pontozást, illetve a végeredményt nézzük, simának is minősíthetnénk Balzsay Károly tizedik győzelmét a profik között. Hiszen mit lehet az olyan sikerre mondani, amely két bírónál hat-, egynél pedig hétpontos különbségű. Mint oly sokszor, ezúttal is jön a "de": ennyire ugyanis a nagyközépsúlyú magyar reménységnek még egyszer sem kellett megküzdenie a győzelemért, mint az orosz Szergej Harcsenko ellen.

"Három év, azaz a permi Európa-bajnokság óta nem harcoltam ekkorát, ám ilyen időközönként meg kibírom – mosolygott az említett kontinenstornán a román Lucien Butéval tűzijátékot rendező Balzsay Károly. – Elégedett vagyok, mert bebizonyítottam, hogy küzdeni is tudok, hogy nem együtéses bokszoló vagyok. Örültem, hogy így alakult a találkozó, de a legboldogabb akkor voltam, amikor bemehettem pihenni az öltözőbe. Az orosz meg ment a mentőkhöz, úgy tűnt, nincs jó bőrben…"

Nem csupán a bunyós, hanem az édesapja, idősb Balzsay Károly, a magyar amatőrválogatott szövetségi kapitánya is elégedett volt a produkcióval: "Kellenek az ilyen meccsek is, amikor nem csupán ő üt, hanem ő is kap nagyobb pofonokat. Legalább tudja, milyen az… Az orosz nagyon szépen felépítette a mérkőzést, sikerült a saját sebességére lefékeznie Kareszt, aki egyszer-egyszer azért így is ritmust tudott váltani. Ha valamibe beleköthetek, az a lábmunkája. Szerintem még többet kellene mozognia, és visszalépésekből, oldalra lépésekből is többet üthetett volna."

A spotlightos létére már nyolcadszor Universum-gálán fellépő Balzsayt még Klaus-Peter Kohl, a hamburgi istálló első embere is dicsérte az esemény utáni hivatalos sajtótájékoztatón. "Még sokat fogunk hallani Károlyról – mondta Klaus-Peter Kohl. – Persze még van mit tanulnia, hiszen csak egy éve profi. Igyekezett most is hatalmas tempót diktálni az első menetekben, később aztán kiderült, hogy az erőbeosztást még meg kell tanulnia. Nem kell minden menetet fölényesen megnyerni, néha az apró különbség is elég."