<b>Tíz éve hunyt el Ayrton Senna

Minden rajongó a szívében őrzi személyes emlékét Senna pályafutásából, legyen az egy kiragadott szenzációs előzési manőver, egy tökéletességig felépített edzéskör, egy heroikus csatában megszerzett győzelem, vagy az a mindig nyugodtságot, összeszedettséget és elszántságot tükröző arc emléke, ahogyan Senna a futamra készült. A legnagyobb rajongói együtt örültek vele vasárnap délutánonként, amikor a dobogó tetején láthatták ünnepelni, és szomorkodtak a nap hátralévő részében, mikor egy kiesés után a pálya szélén bánatosan nézte még versenyben lévő társait. A fiatalabb korosztály számára, akik a Prosttal, Mansellel, Piquet-vel vívott csatáin nőttek fel és általa szerették meg a Formula-1-et, igazi bálvány volt, de sokszor hallani idősebbeket is arról beszélni, hogy mekkora tiszteletet, elismerést váltott ki belőlük az, ahogyan a munkáját végezte és szerette. Ezen emlékezés révén nem a sportbéli teljesítményeit szeretnénk felidézni, a ’93-as doningtoni első kört, az 1991-es spái pole pozíciót, a hat monacói győzelmet, vagy a Prost és közte támadt sokszor áthidalhatatlan szakadékot szeretnénk megemlíteni, hiszen ez Ayrton Senna minden rajongójának személyes élményei közé tartoznak. Elsősorban Ayrton Sennára az emberre emlékezünk, az életről, a sportról, emberekről, munkáról alkotott felfogására, amelyek miatt a Formula-1 történelmének egyik legkarizmatikusabb személyiségévé vált.

Nem tagadhatjuk ugyanakkor, hogy Ayrton Senna személyiségéről ellentmondásos kép alakult ki. Gyakran megosztotta a közvéleményt a mindenáron való győzni akarásával, az igazáért folytatott kíméletlen harcával. Azt, azonban, hogy milyen ember volt igazából, csak azok tudhatják, akik a legközelebb álltak hozzá. Ayrton Senna 1988-tól 1993-ig a McLaren csapat színeiben versenyzett. Ron Dennis csapatfőnök az évek során segített Sennának a beilleszkedésben, a számára idegen kultúra megértésében, a konfliktusok kezelésében és ezáltal a szakmai kapcsolaton túl barátság is kialakult közöttük. A Bahreini Nagydíjon Ron Dennis Senna halála óta először beszélt ily részletességgel a brazil világbajnokról és kettejük barátságáról az AtlasF1 magazinnak. ---- “Nem hinném, hogy Ayrton bármit is megváltoztatna abból, ami történt. Olyasvalami közben vesztette életét, amiért rajongott, és ez volt az élete – sok olyan dolog kizárásával, amihez más pilóta vagy ember hozzászokott. Teljesen ennek rendelte az életét, csak erre koncentrált, és elmondhatatlan örömet és elégedettséget okozott neki a versenyzés, a futamgyőzelmek. Az érzelmek hullámzása ugyankkor egész pályafutását végigkísérték. Az 1989-es idény utáni időszak, amikor Prosttal való viszonya elmérgesedett nagyon nehéz volt számára. Nagyon mélyen érintette a vele szemben tanúsított bánásmód, főként a Nemzetközi Autómobil-szövetség (FIA) francia elnöke, Jean-Marie Balestre részéről, amit nagyon igazságtalannak érzett. Nagy erőfeszítésembe került, hogy akkor lebeszéljem elhatározásáról, hogy ne vonuljon vissza.
Ilyen típusú ember volt. Ha méltánytalanságot érzett, nem feltétlenül saját magával szemben, hanem akár más pilóta, vagy az egész autósport sérelmére, akkor teljes erejével igyekezett, hogy az ügyet a saját igazságérzete szerint mindenki javára megoldja.
Minden ember személyiségének van olyan része, amely egyedi – ő több szempontból is az volt. Az elszántsága… Azt hiszem, ő volt az első pilóta, aki ekkora hangsúlyt fektetett a fizikai felkészülésre. Meg volt győződve arról, hogyha maximálisan fejleszti erőnlétét, annak a versenyzésre is pozitív hatása lesz , ezért úgy gondolom új utat nyitott a versenyzők felkészülésében. Ez pedig, ismét egyik példája annak a megszállottságnak, hogy a legjobb legyen.

Senna rendkívüli módon képes volt elméletben modellezni azt, hogyan kell felépíteni a tökéletes kört, és még jobb abban, hogy a legjobb legyen rossz körülmények között is. A jó és a legjobb pilóták közötti különbség az, hogy utóbbiak egy gyengébb autóval is képesek nyerni. Gyakran kerültünk olyan helyzetbe, amikor tudtuk, hogy a gumi nem bírja sokáig, vagy az autó olyan problémákkal küzdött, amit főleg versenyző stílusa okozott. Ma például már nagyon nehéz tönkretenni a váltót, de akkor még manuálisan váltottak, és ez gyakran előfordult, és nagyben befolyásolta a teljesítméynt az, hogy a váltó váratlanul fel és le váltott. Nos Senna legszebb versenyei épp azok voltak, amelyeket nehéz és változó körülmények között nyert meg, mert amolyan univerzális pilóta volt. ---- Sokan mesélik azt, hogy legyőzhetetlennek és sebezhetetlennek hitte magát. A leghatározottabban állítom, hogy ez nem igaz. Tisztában volt a kockázatokkal. Emlékszem, amikor a Mexikói Nagydíj szabadedzésén kicsúszott és fejre állt a kavicságyban, és egy kő valahogy belekerül a sisakjába és a fülébe, amitől az borzalmasan fájt neki. Ez egyike volt azon pillanatoknak, amikor megtapasztalta a félelmet. Tudta, hogy nem sérthetetlen és biztos vagyok abban, hogy a pályafutása során soha nem gondolta azt, hogy vele soha, semmi baj nem történhet. Ez egy mítosz volt, amit kitaláltak, és ez nem volt igaz rá. Ismerte a határait, ismerte a veszélyt, elfogadta, és ha kockáztatott, mindig kiegyensúlyozottan tette.

Az 1988-as Monacói Nagydíjat nem szándékosan veszítette el, valamilyen vallásos élménytől vezérelve, mint azt sokan gondolták. A versenyt követő sajtótájékoztatón pusztán saját magára volt mérges, arra vonatkozott az az érzelmi kitörés. Sosem láttam vagy hallottam őt ennyire mérgesnek vagy kiábrándultnak. Tudta, hogy az egész annak következménye volt, hogy egy pillanatra gyakorlatilag kihagyott a figyelme és alapvető hibát elkövetve nekiment a korlátnak. Ezzel nem tudott megbirkózni és szinte összefüggéstelenül beszélt. Visszament a lakására (Monacóban), majd két-három óra múlva előtűnt, összeszedett, csendes volt, továbbra is lesújtó volt a véleménye a teljesítményéről és elnézést kért a csapattól.

Ayrton egy olyan családban nőtt fel, ahol normális volt a valláshoz való viszony. Talán a nővérét kivéve. Viviane a saját hitében keresett és talált békét, és ő arra ösztönözte Ayrtont, hogy hasonló összhangra találjon a vallás által. Ayrton vallásos életet élt, de nem szélsőséges formában. Az életviteléhez a Biblia jelentett számára elfogulatlan útmutatást. Nem volt megszállott a szó rossz értelmében, és úgy érzem, nem volt mélyen vallásos sem, de vallásos volt, és a Biblia olvasásában keresett és talált útmutatót. Főleg azokban a részekben, amelyekről Viviane beszélt neki. ---- Amikor a csapathoz (a McLarenhez) került egyáltalán nem volt humorérzéke és nem tudott igazán beilleszkedni a csapatba. Sokan szürkének, érdektelennek, fásultnak gondolnak minket, de ez egyáltalán nem jellemző a csapat belső életére. Cáfolnom kell azt, amit előbb állítottam, hogy nem volt humora; igenis volt neki. Tehát idekerülését követően sokat foglalkoztam azzal, hogy megértessem vele a nevetés fontosságát és azt, hogy mekkora jelentősége van annak, ha oldani tudjuk a feszültséget egy-egy helyzetben. Ez később mulatságos küldetésemmé vált Gerhard Bergerrel (későbbi csapattársával) együtt. Szinte állandóan ugrattuk egymást, és sokszor már túl is léptek bizonyos határt, néhány esetben az őrültségét is. Egyszer aztán ez az egész versengéssé vált, hogy ki tudja legőrültebb dolgot csinálni, de aztán ráérzett az ízére, és onnantól kezdve olyan oldott munkakörnyezet alakult ki, amelyben a legtöbbet tudta kihozni magából és a csapatból is.

Mi volt a legjobb sztori? A helikopteresről már sokan hallottak. (Berger kidobta Senna aktatáskáját a helikopterből, miután a brazil azt állította, hogy vadonatúj és törhetetlen; vagy Berger békákkal árasztotta el Senna hotelszobáját… - a szerk.), de egyszer Gerhard ellopta Ayrton útlevelét, és kivágta a fényképeit, majd kicserélte egy nos…egy férfi nemi szerv képére. Aztán mikor Ayrton Brazíliába utazott Argentínán keresztül, a repülőtéren ellenőrizték az útlevelét, de ő nem tudta, hogy milyen változások történtek benne. A következő 24 órát Argentínában töltötte, mert nem engedték át Brazíliába. Persze erről hónapokig nem is beszélt. ---- Amikor először találkoztam vele, nagyon fiatal volt, a Formula-Fordban versenyzett és a Formula-3-ba készült. Felajánlottam neki, hogy fizetem az F3-as idényét, ha számíthatok rá a későbbiekben. Nem emlékszem a pontos szavaira, de világosan leszögezte, hogy ő maga fizeti a szezonját, mert ő csak egy garantált helyet akar az F3-ban és nem akarja már akkor különféle kötelezettségeket vállalni. Az a srác akkor még szinte semmit nem tett le az asztalra, de már akkor hitt magában. Szóval, ez volt az első találkozásunk, és mikor elváltunk azt gondoltam: “arrogáns kis…tudják… brazil" (nevet). Persze később bebizonyosodott, amikor a Lotusszal, majd velünk tárgyalt, hogy ebben is nagyon jó.

Csakúgy, mint a vezetéssel, a tárgyalásra való felkészülésre is rengeteg időt fordított. Amikor a szerződéséről beszéltünk szinte minden nap találkoztunk déltájban. Minden egyes tárgyalási körre egy egész napon át készült, hogy kialakítsa álláspontját, és vázolja magának a lehetőségeket. Ismert, hogy az utolsó félmillió dollár tekintetében nem tudtunk megegyezni. Nem volt túl nagy jelentősége, de mindketten presztízskérdést csináltunk abból, hogy ki nyeri ezt az utolsó félmilliót. Amikor leültünk tudtam, hogy ő azt gondolja magában, hogy akkor is a McLarennél akar versenyezni, ha félmillióval kevesebbet kap, én pedig azt gondoltam, hogy akár ennyivel többet is fizetnék, csak hogy nekünk vezessen. Szóval egyikünk sem azon aggódott, hogy elveszíti a másikat, hanem hogy elveszíti ezt az utolsó részletet. Az angol nyelvtudása nem volt túl jó abban az időben, és hogy valahogy kimásszunk a patthelyzetből azt javasoltam, hogy dobjuk fel egy érmét. Ő persze erről hallani sem akart, hiszen Brazíliában nem pénzfeldobással szoktak egy tárgyalást eldönteni. Jó időbe telt, míg meggyőztem. Aztán persze rájöttünk, hogyha ily módon akarjuk eldönteni, tisztázni kellene a szabályokat. Mondtam neki, hogy kiválasztjuk ki lesz a fej illetve azz írás, és azt, hogy az érmének lapos felével kell landolni. Aztán ezen többször átfutottunk, majd jött a kérdés, hogy ki dobja fel, hol kapja el, leessen-e a földre és hasonlók, majd többször elpróbáltuk. A szobában egy egyenetlen padlószőnyeg volt, és mikor végül feldobtuk a pénzt mindkettőnk elképedésére a függöny alá gurult. Felugrottunk és mondtam neki, hogyha nem dőlt el az érme, akkor nem érvényes. Persze ő húzta el a függönyt és láttuk, hogy tisztán, világosan eldőlt, és én nyertem. Aztán később eszembe jutott, hogy mivel hároméves szerződést kötöttük 1,5 milliót döntöttünk el pénzfeldobással, de nem azért mintha félvállról vettük volna, hanem hogy valahogy kilábaljunk a patthelyzetből. A pénzkérdés mindig is kemény problémákat okozott később is. ---- Hogy milyen örökséget adott Grand Prix világának? A versenyzéshez való hozzáállását és azt, hogy általa útmutatást adhatunk a többi pilótánknak. Nem azt mondjuk, hogy “Senna így vagy úgy csinálná", hanem azt, hogy “talán ez vagy az lenne a legjobb megoldás".
Az, hogy mennyire fontos az ő öröksége az bizonyíta, hogy 10 évvel a halála után még mindig érdekli az embereket az egyénisége, hogy milyen ember volt. Sok olyan vélemény terjedt el róla, hogy arrogáns, önző volt, és rengeteg negatív dolog, de ez nem igaz.
Igazán segítőkész volt, egy csapatjátékos, amikor nem volt igaza, el tudta ismerni azt – ez egyébként szokatlan a pilóták körében – és a versengés hozta ki belőle a legjobbat. Sokszor előfordult, hogy este 8-9-ig is kinnt maradt a szerelőkkel a pályán és kérdezgette őket. Minden érdekelte, hogy mitől lehet jobb az eredménye, elemezte a számítógép adatait és elképesztő módon mindig képes volt felidézni őket, hasznosítani az autóban. Bámulatosan jó volt abban, hogy felidézzen egy-egy kört, rekonstruálja a szerelőknek, melyik kanyarban miként viselkedett az autó és miben kellene változtatni rajta.

Mit gondolt Schumacherről? Azt, hogy van a Formula-1-nek egy olyan csoportja, amely minden áron nyerni akart, és azok az emberek ebbe a kategóriába tartoztak. Nemcsak a pilóták, de a csapattagok, egész csapatok. Azt gondolta, hogy Michael is közéjük tartozik, de Senna nem így fogta fel a versenyzést, és én sem. Ezt azonban bővebben nem szeretném most kifejteni. ---- Ha abba kellett volna hagynia a versenyzést az egy politikai ok miatt történt volna, nem a képességei miatt, és nem abból, hogy már nem jelent örömet számára az autóversenyzés, vagy hogy motivációs problémái lettek volna. A manipuláció volt az, amit nehezen viselt, amivel a média rengeteget foglalkozott, de sosem igazán mélyrehatóan. Persze nem versenyzett volna a végtelenségig, de még nem foglalkozott a visszavonulás gondolatával. Mindenesetre nagyon vonzotta Brazília, és ezért rengeteget utazott, többször 24 órákat is. Megkérdeztem tőle, hogy miért csinálja ezt, talán fontos megbeszélése, tárgyalása van? Azt mondta, “nem, csak Brazíliában szeretnék tölteni egy kis időt". Nem érdekelte mennyi vesződségbe kerül. Büszke volt Brazíliára, hogy brazil volt és az a tudat, hogy változtatni tud a brazilok életén még vonzóbb volt számára. Azért azzal tisztában volt, hogy elég keveset tehet összességében, de lehetősége volt, hogy javítson a helyzeten, hogy segítsen emebereken, és ezt ki is használta. Ismerhetik a Senna Alapítványt, amit ő alapított, nem Viviana, ő csak folytatta Ayrton munkáját.

Gyakran beszéltünk az F1 utáni életéről, de Sennát teljesen hidegen hagyta. Úgy képzelte, amint befejezi a versenyzést, visszatér Brazíliába – korábban megszerezte az Audi brazil képviseleti jogait, ami remek lépésnek bizonyult, hiszen a családja még ma is résztulajdonos. Biztosan nagyon jó üzletember lett volna. Másrészt kihasználta volna politikai befolyását Brazília elesettjei javára, és mivel látta, hogy ezen emberek sorsa egy szűk kisebbség kezében van, hozzájárult volna Brazília jövőjéért. Sosem maradt volna az F1-ben, mint versenyző, mert nem vonzotta annak a világnak, nem-pilóta része.

Azt az időszakot, amikor elment a Williamshez 1993 végén azért, hogy jobb pozícióba kerüljön a győzelmi esélyeket illetően, amelyek mindig is mozgatták, nehezen viseltem, mert magas anyagi követelései voltak. Akkor Ford motorokkal mentünk és 5 győzelmet arattunk és emlékszem, Magny Cours-ban (Franciaország – a szerk.) leültünk beszélgetni. Nem emlékszem minden szóra, de képes vagyok rekonstruálni az elhangzottakat, és az üzenet az volt: “Egyáltalán nem érzem jól magam itt" és “visszajövök". Aztán mikor megtudta, hogy a Peugeot-tal szerződtünk, ami egy nagy autógyártó támogatását jelentette – amit kulcsfontosságúnak ítélt - azt mondta, “hogyha elmondtad volna ezt nekem, nem mentem volna el". Ennek ellenére nem vagyok dühös és akkor sem voltam az. Persze most könnyű lenne a McLaren őutáni korszakáról rosszakat mondani… Az 1993-as év utolsó két versenyét megnyerte és az Asuztrál Nagydíj előtt estén hosszan beszélgettünk és komolyan felmerült, hogy megpóbáljuk meghosszabbítani a szerződését. Ez csak azért fontos, mert éreztem, hogy újra hitt bennünk. A versenyt megnyerte és ugyan előtörtek az érzelmek, de nem változtatta meg a döntését, mert a szavát adta Frank Williamsnek korábban. Még nem írt alá semmit, de neki ez talán nagyobb jelentőséggel is bírt. ---- Ayrtonban mindenkivel szemben megvolt egy alapvető bizalmatlanság, és időbe telt, míg az ember megértette őt, és kölcsönös tiszteletet, bizalmat épített ki vele. Sokan félreértették és agresszívnak tartották őt, de ebből annyi az igazság, hogy Ayrton egy intenzív ember volt. Egy ilyen ember esetében az öröm és a csalódás ugyanolyan érzelemkitörést eredményez mindkét irányban. Ha egy ilyen emberrel érintkezel, akkor ennek te is részese leszel, mert kölcsönössé válik, és jóból-rosszból ugyanúgy kiveszed a részed. A mi viszonyunk is így működött.

Egyszer az egyik pilóta azt terjesztette, hogy Ayrton a megszokottnál jobban vonzódik a férfiakhoz, és a játék arra ment ki, hogy befolyásolja a bajnokságot. Nagyon jól időzítették, rendkívül előkészítetten tálalták, és az volt a célja, hogy kibillentse Sennát. És működött. Azt kérdezte: “Hogy kezeljem ezt a dolgot?" Segítettem neki, és azt hiszem pozitív hatása volt. Az volt a magyarázatom lényege, hogy ő mindkét nemmel való barátságát nagyon erős odaadással fejezi ki, és fontosnak tartotta elkötelezni magát a barátaihoz. És igazi barát volt. Ezenkívül a legtöbb férfitól eltérően stílusa nem volt nyersen agresszív, hanem finomabb abban az értelemben, hogy a lehető legtöbb együttérzést tanúsítsa. Ezt pedig kifordították, nagyon durva módon.

Egy időben figyelemmel kísértem, hogy Senna miként bánik a barátnőivel. Miként alakít ki velük kapcsolatot, és ahogy mindannyiunknál, nála sem a legnagyobb rendben működött mindig minden. Neki azonban úgy tűnt nem volt meg a képessége, hogy kezdetben helyesen bánjon a barátnőivel. Ez általános azoknál a versenyzőknél, akik a kezdettől csak az autósportnak élnek. Nem fejlődtek kortársaikkal azonos mértékben ezen a téren. Gyakran válnak megszállottá, és ez a kapcsolataik kárára vezet. Nem alakultak ki azok a képességeik, amelyek az élet ezen részéhez szükségesek, és gyakran nehezen kommunikálnak, nemcsak azon a téren, ahogyan beszélnek veled, hanem a kommunikáció minden területén. Szóval nehezen kezelte ezt a dolgot, és kezdetben nem volt túl kifinomult a stílusa a barátnőivel. Ez az, amit kihasználtak, kiforgattak és ellene fordítottak azért, hogy csökkentsék népszerűségét Brazíliában. Elmondtam neki és tisztáztuk, hogy mi az igazi célja ennek az akciónak, végül megtanulta a javára fordítani a dolgot.

Lehetsz bármilyen kemény, erős akaratú személyiség nagyon nehéz elkapni a fonalat elérni, hogy senki ne találjon fogást rajtad. És talán ez volt az ő Achilles-ína. Soha nem nem tudta függetleníteni magát azoktól az igazságtalanságoktól, amelyek létező dolgok a Grand Prix világában. Függetlenül a korábbi eredményektől ez a sport nem kegyelmez, és el kell fogadni, hogyha a Formula-1-ben nem számít milyen ember vagy, mennyire privát, nyílt vagy, ha hibázol, a földbe döngölnek. Ez a dolog természete. Nem könnyű annak, aki célponttá válik, és rendkívül nehéz volt Sennának. Azt szeretném hinni, hogy ennek elviselésében segítettem sokat neki. Most, hogy a McLarennek megy nagyon rosszul, ha itt lenne, ő segíthetne nekünk…"

Egy emléket idézzünk a szörnyű imolai hétvégéről, ami talán érzékelteti, hogy Sennát mennyire fontosnak tartotta a versenyzés mellett az emberi kapcsolatokat: Ő volt az első, aki a pénteken balesetet szenvedett Rubens Barrichellót meglátogatta a kórházban, az első és egyetlen pilóta, aki kiment a pályára, majd a bolognai kórházba, hogy érdeklődjön a szombati edzésen balesetet szenvedő Roland Ratzenberger állapotáról, akin már nem lehetett segíteni. Amikor Senna autóját a baleset után átvizsgálták, egy osztrák zászlót találtak benne, ugyanis azt tervezte, hogy a győzelmi pódiumon azt fogja lengetni Ratzenberger emlékére. ---- Ayrton Senna életében kevés dicséretet kapott a sportágától, a szurkolóktól, az ellenfelektől, a sajtótól. Kapott ugyan, de lényegesen kevesebbet, mint amennyire halála után értékelik életét, teljesítményét, zsenialitását. Talán ez lehet az egyik legfontosabb öröksége a Formula-1 számára. Az, hogyha feltűnik egy hasonlóan tehetséges pilóta, akkor még időben részesülhessen abban az elismerésben, amely megilleti.
Ayrton Senna még egy dolgot szeretett közel annyira, mint az autóversenyzést: elvonulni és zenét hallgatni. CD lejátszója szinte mindig vele volt és ez jelentette számára az egyik legjobb kikapcsolódást. Talán ez csak egy legenda, de halála után Phil Collins “In the air tonight" című lemezét találta Viviane Ayrton lemezjátszójában. "I can feel it coming in the air tonight, oh lord" szól a dal refrénje, amely magyarul kb. annyit jelent: "érzem közeledni a levegőben ma este, ó uram".
Vidámabb emlék azonban az, hogy miután megnyerte az 1993-as Ausztrál Nagydíjat, az utolsót a McLarennel, Tina Turner adelaide-i koncertjén felhívta a színpadra és elénekelte neki a The best című slágerét. A dal refrénje kifejezi azt, amelyért Senna mindig küzdött, és ahogyan rajongói és tisztelői közül sokan gondolnak rá:

“You are simply the best, better than all the rest, better than anyone, anyone I’ve ever met"
("Egyszerűen Te vagy a legjobb, jobb mindenkinél, jobb, mint bárki más, bárki, akivel valaha találkoztam")