Baumgartner már most újra rajthoz állna

Elérte tehát a célját, hiszen a futam előtt az volt a legfontosabb számára, hogy leintse őt a kockás zászló.
Ám aki azt hiszi, hogy egy Formula–1-es versenyző munkája a célba érkezés után befejeződik, az nagyon téved. Baumgartnernek a leintés után még legalább két órán keresztül egyetlen szabad perce sem volt. Alig öltözött át, már hívták a csapat kamionjába, hogy értékelje a történteket, és persze jöttek a fotósok, az újságírók, sokan voltak kíváncsiak arra, hogy miként élte meg élete második száguldó cirkuszbeli viadalát.
– A verseny utáni kiértékelés zajlik éppen, csak most valamit elemeznek, úgyhogy el tudtam szabadulni néhány percre – mondta Baumgartner.
– Mit takar pontosan az a kifejezés, hogy kiértékelés?
– Különböző kérdőíveket kell kitöltenem arról, hogy miként éreztem magam az autóban. A Cosworthnak külön kérdőíve van, ami a motor hangjára, teljesítményére vonatkozik végig a verseny során. A mérnökökkel ugyanakkor arról beszéltünk, miként viselkedtek az új gumik, hogyan teljesített az autó teli tankkal, illetve akkor, amikor már fogyott az üzemanyag és csökkent a súlya.
– Hogyan értékeli a rajtot?
– Nem panaszkodhatom, örülök, hogy elkerültem azt a csetepatét, ami ott kialakult. Jó néhány pozíciót nyertem ezzel.
– Mennyire tudta kihasználni az új gumik nyújtotta előnyöket?
– A második kerékcsere után már nem voltak rosszak a köridőim.
– Juan Pablo Montoya a verseny utáni nyilatkozatában azt mondta, hogy ön feltartotta őt. Hogyan festett ez a szituáció belülről?
– Egyáltalán nem tartottam fel, szerintem ő nem nagyon erőlködött azon, hogy elmenjen. Én hagytam helyet neki, sőt, a sikánban teljesen lelassítottam, erre mit csinált? Ô is lassított. Egészen addig mentem külső íven, amíg el nem ment mellettem.
– Változott valamiben az autó a Magyar Nagydíj óta?
– Nem lehet összehasonlítani a kettőt, hiszen két különböző pályára állították be. Az azonban nagyon jó, hogy a motor most sokkal megbízhatóbb volt, mint legutóbb. Igaz, emiatt áldozni kellett a lóerők oltárán, de én azt mondom, inkább legyen egy kicsit gyengébb a kocsi, csak vigyen el a célig.
– Ha a verseny előtt felajánlották volna önnek a tizenegyedik helyet, elfogadta volna?
– Persze, hogy nem! Az ember mindig a maximumra tör, ráadásul úgy indultunk neki a versenynek, hogy a csapat abban reménykedett, pontot tudunk szerezni. Itt, Monzában mindig rengeteg a kieső, és balhé szokott lenni a rajtnál, úgyhogy ez a terv nem volt túlzottan merész. Annak azért nagyon örülök, hogy nem vallottam kudarcot, mert ez egyáltalán nem volt könnyű verseny, semmilyen szempontból sem.
– A mérnökök is elégedettek voltak?
– Igen. Nem valószínű, hogy Ralph Firman ennél jobban tudott volna menni, de bevallom, én sem lettem volna képes ezt fokozni. Ennyi volt az autóban.
– Nem tűnik fáradtnak. Hogy érzi magát élete második Formula–1-es futama után?
– Egyáltalán nem viselt meg az ötvenegy kör, még bírtam volna. Sőt, megkockáztatom, ha most azt mondaná valaki, rendeznek egy második versenyt is, és én elrajtolhatok még egyszer, isten bizony, megtenném…
– Hogyan tovább a Formula–1-ben?
– Nem tudom. Egyelőre hazamegyünk, az biztos, de bízom benne, hogy lesz folytatás.
– Lehet, hogy már az idén?
– Nem tudom, szerintem nem. De a jó ég tudja… Ide is tesztpilótaként jöttem, nem pedig a Jordan-istálló hivatalos versenyzőjeként. Aztán tessék, mi lett belőle?!