"Fiatal és szép vagyok” – állítja az immár négyszeres világbajnok Hicham el-Guerrouj

Ami figyelemre méltóvá tette e megjegyzéseket, az az, hogy két szakember, Steve Ovett és Steve Cram szájából hangzottak el, ám Hicham el-Guerrouj csattanós választ adott. Igaz, látszólag nehezebben győzött, mint szokott, de az utolsó métereken nem hagyott kétséget afelől, hogy ki a legjobb. "Kihívás volt számomra, hogy kételkedtek bennem. Most legalább mindenki látja, hogy még nem vagyok öreg. Nézzenek rám! Szerintem fiatal és szép vagyok – tréfálkozott el-Guerrouj a győzelme után, úgy éjféltájt. – Tanítgattam egy kicsit a fiatalokat, a franciákat és az ukránokat.”
A marokkói futónak természetesen még évei vannak a pályán, hiszen csak 29 esztendős lesz szeptemberben, vele kapcsolatban a csalóka az, hogy már Atlantában is az aranyéremre áhítozott. Emlékezetes esése miatt nem tudott győzni, de az volt az egyetlen verseny, amelyen abban az évben kikapott. Ezúttal negyedik világbajnoki aranyát nyerte meg, de azt ő is elismerte, hogy a döntőt megelőzően különösen ideges volt.
– Amióta megérkeztem Párizsba, nem tudok éjjel aludni. Féltem, hogy teljesen kimerülök, tanácstalan voltam. Telefonon felhívtam a mamámat, aztán a nővéremet, hogy mondjanak már valamit, de csak annyit válaszoltak, hogy nyugodjak meg, Allah úgyis megsegít. A beszélgetések arra azért jók voltak, hogy magam mögött éreztem a családomat és az országomat. Tudtam, hogy mindannyian értem izgulnak. Szükségem is volt ennek ismeretére, mert mindenfelé csak azt láttam, hogy a francia közönség milyen erőt ad a sajátjainak.
– Miként élte át a versenyt?
– Borzalmas volt. Attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem a stadionba, ott éreztem a franciákat a nyakamon. Aztán futás közben Mehdi Baala, akármit csináltam, nem akart leszakadni rólam. Nyolcszáz után próbáltam elmenni, de ő velem jött. Ötszázzal a cél előtt gyorsítottam, ő maradt. Egyre gyengébbnek éreztem a lábaimat, egyre idegesebb voltam, nem tudom, hány tízezer ember harsogta: Ba-a-la, Ba-a-la! Azt hittem, megbolondulok. Végül azt mondtam magamnak: ez így nem mehet tovább, te vagy a legjobb, győzni fogsz! Csak magadra figyelj! Az az igazság, hogy a tapasztalat segített. Az utolsó hatvan méteren biztosan tudtam, hogy én nyerek.
– Milyen taktikát tervezett a versenyre?
– Az előző esti vacsoránál azt mondta az edzőm, az utolsó ezret fussam meg. Nem voltam benne biztos, hogy ez így jó lesz, de elfogadtam, amit tanácsolt. Amikor bementem a pályára, még egyszer visszanéztem rá. Ô mutatta, hogy az utolsó ezret, és bólintott. A lövés előtti pillanatokban döntöttem úgy, hogy megfogadom a tanácsot. Kockázatos taktika volt, de bevált. Az utolsó nyolcszázat egy perc ötven másodperc alatt futottam.
– Változatlanul tartja magát az elhatározásához, hogy csütörtökön indul ötezer méteren?
– Ha még sokáig itt kell maradnom, akkor biztosan nem. Fáradt vagyok, aludnom kellene.
– Zürichben azt mondta, kisssé fél ettől a távtól.
– Háát… Biztosan nem lesz könynyű, de megpróbálom. Csodát senki se várjon.