Folytassa, Baumgartner Zsolt!

A nézőtéren egyre-másra tűntek fel a magyar zászlók, és amikor Baumgartner megjelent a boxutcában a versenyzői parádéra készülődve, mintegy vezényszóra szólaltak meg a dudák, kezdtek ujjongásba az emberek. Elképesztő volt, hogy mekkora szeretettel vették körül ezt a 22 éves magyar fiút, és ugyanakkor jól mutatja, mennyire kellett már ennek az országnak egy Formula–1-es pilóta.
Még akkor is, ha egyelőre csak erre az egy viadalra kapott szuperlicencet, még akkor is, ha nem tudjuk, mennyit kell várni a folytatásra.
Baumgartner Zsolt nem lógott ki a többiek közül. Mielőtt felszállt volna a kamionra, hogy tiszteletkörre induljon másik 19 társával együtt, jó hangulatban volt. Justin Wilsonnal a boxkiállásokról, Heinz-Harald Frentzennel a lekörözésekről beszélgetett és közben szüntelenül mosolygott és integetett.
A boxutcába visszaérkezvén mindenki a vállát veregette, vagy éppen közös fotót akart vele.
Ô csak mosolygott.
Milyen furcsa az élet, két nappal ezelőtt még "csak” egy tesztpilóta volt, most pedig szinte félistenként kezelik. Bármerre megy, nem tud úgy megtenni tíz métert, hogy valaki ne próbálna szóba elegyedni vele. Hiába no, így kell bánni egy nemzeti hőssel, aki bekerült a világ húsz legjobb pilótája közé. (Egy ilyen ünnepi pillanatban ne beszéljünk a korábbi fanyalgókról, akik bezzeg most, immár jó egy napja azt bizonygatják, hogy ők már régen megmondták, ebből a fiúból lesz valaki, és mindig is jóban voltak Baumgartnerrel – nekik ez a mosolygós, szerény fiú most csattanós választ adott.)
"A rajtom jól sikerült, bebújtam Kiesa és Button elé – kezdte Baumgartner. – Az első körben általában a Formula–3000-ben is mindig odalépek, aztán pedig egy kicsit visszaveszek a lendületből. Most is így történt, úgy döntöttem, nem lenne célszerű az első kanyarban befejezni életem első versenyét.”
Többnyire egyenletes köridőket autózott, és jött föl az előtte haladókra – egyáltalán nem látszott idegesnek. Úgy ment, mint egy vérbeli profi, aki már ki tudja, hányadik versenyét teljesíti a világ elitjében. Sőt, előzött is – a dán Kiesát.
"Izgalmas helyzet volt, azt hiszem, egy kicsit meg is löktem Kiesát. Bevallom, ezután aggódtam egy kicsit, hogy mi lesz az első szárnnyal, mert a széle megsérült. Ám szerencsére ez nem befolyásolta az időeredményeimet. Elkezdtem üldözni Verstappent, és gyorsabb is voltam nála, ám sajnos a lekörözések miatt hátrányba kerültem.”
A lekörözéssel a Formula–3000-ben nem kellett szembesülnie, hiszen ott nem tart olyan sokáig egy verseny, hogy ez bekövetkezhessen, és nem is olyan nagyok az autók közti különbségek, mint a Formula–1-ben. A versenynek volt olyan pillanata, amikor Trulli és Montoya megelőzte, mögötte pedig Ralf és Michael Schumacher jött hatalmas sebességgel.
"Kemény volt! Azt kerestem, hol tudnám a lehető legideálisabb körülmények között elengedni őket, úgy, hogy nekem se kelljen lemennem a pálya poros részére. S hogy éppen a két Schumacher jött mögöttem? Nos, ez nem változtatott a helyzeten, ugyanolyan volt, mintha bárki más lett volna. Arra kellett nagyon figyelnem – amire az eligazításon a versenyigazgató, Charlie Whiting is felhívta a figyelmemet –, hogy a lehető legjobb ütemben engedjem el őket.”
Rengeteg mindenre kellett figyelni egyszerre. A forgalomra, a lekörözésekre és a mérnökre, akivel folyamatosan kommunikált a rádión keresztül. Baumgartner menet közben változtatott néhány dolgot, közben figyelte a táblát, amire a pozícióját és a különbségeket írták fel. Ám hiába volt minden, először Fisichella Jordanjének motorja füstölt el, majd néhány körrel később (a 36. körben) Baumgartner is ugyanilyen hiba miatt kényszerült a pálya szélére.
"Egy kicsit el vagyok keseredve amiatt, hogy nem sikerült befejeznem a versenyt. Nagyon szerettem volna célba érni és örömet szerezni a magyar szurkolóknak, akik egész hétvégén rengeteget segítettek nekem a biztatásukkal. A technikai sportban azonban benne van a műszaki hiba lehetősége is. Sajnálom.”
Élete egyik legnagyobb pillanata volt, amikor beülhetett a Jordanbe. Egészen eddig erre várt, és most végre sikerült. Igaz, hogy csak harmincöt kör erejéig, de ennek is nagyon kell örülni.
"Jó fizikai állapotban vagyok, még annyira sem fáradtam el, mint egy Formula–3000-es verseny felénél. Remélem, nem ez volt az utolsó lehetőségem a Formula–1-ben. Nagyon szeretném folytatni, amit elkezdtem, bízom benne, hogy ez megvalósulhat a Jordannél.”
Miután kiszállt az autóból, első útja természetesen a csapatához vezetett. Eddie Jordan még ott ült a boxutcában, és a kis monitorokon nézte a versenyt.
Nem beszéltek sokat, szavak nélkül, a pillantásokból is értették egymást. Baumgartner azt mondta: "Köszönöm!”, Jordan pedig azt: "Nagyon sajnálom.”
Hát ezzel nem volt egyedül…