És Ronaldo már futballozik

Tizenkét forduló elteltével ugyanis – ahogy mondani szokták – "csontutolsó” az RCSC, igaz a négy döntetlen és a nyolc vereség fényében ez már nem is meglepetés. Klubjával egyetemben Lendvai Miklós is padlón van, vagy inkább volt. Ha hinni lehet az előrejelzéseknek tavaszra újra harcra kész lesz a Charleroi csaknem egy éve sérült 18-asa.
– Javulgatok, javulgatok – mondta a tizenhatszoros válogatott középpályás az állapotát firtató kérdésre. – Van ideje? Mert akkor részletesen is elmondom a történetemet.
– Mondja csak!
– November huszonnegyedikén lesz egy éve, hogy utoljára pályára léptem a Charleroi színeiben. Az FC Bruges-t fogadtuk, és én megsérültem az egyébként négy–nullára elvesztett találkozón. A diagnózis szerint a térdemben elszakadt az elülső keresztszalag. A műtét elkerülhetetlenné vált, amire Brüsszelben került sor december végén.
– Akkor nem volt éppen boldog új éve.
– Hogy mennyire nem, az kiderül a továbbiakból. Az operációt követően a klub Franciaországba küldött rehabilitációra, ahol Európa egyik legjobb ilyen jellegű központja működik. A tényleg szuper körülmények, a gondos kezelés ellenére sem szűnt azonban a fájdalom a térdemben. Nyugtatgattak, hogy ez természetes, és majd idővel elmúlik, de persze semmi nem változott. Így pergett le a bajnokságból még fennmaradt időszak – futball nélkül. A nyáron, a felkészülés kezdetén végre edzésbe álltam, ám a fájdalom továbbra sem múlt, így hamarosan újra egy rendelőben kötöttem ki, ahol a doktor az előzővel éppen ellentétes diagnózist állított fel! Azt mondta, hogy nem az elülső, hanem a hátsó keresztszalagom sérült meg! Ez pedig akár azt is jelentheti, hogy be kell fejeznem a pályafutásomat.
– Mire gondolt, amikor mindezt meghallotta?
– Nem nagyon hittem neki, így Liége-be utaztam, újabb kivizsgálásra. Mint utóbb kiderült, ekkor léptem a helyes útra. Liége-ben ugyanis leszögezték, hogy semmi komoly gond nincs a hátulsó szalaggal, a problémáimért az elülső a felelős.
– Gondolom, hamarjában elmormolt egy imát.
– Nem egészen. A diagnózishoz ugyanis hozzáfűzték, hogy a szakadatlan fájdalomérzet a nem precízen elvégzett operáció miatt van. A sípcsontomba rögzített csavar rossz helyre került, azaz tulajdonképpen orvosi műhiba történt. Persze, ezt nyíltan nem mondták ki, hiszen óvatosan kell bánniuk a szavakkal, de mindenesetre tettek rá célzást. Megerősítés végett Párizsba, Ronaldo egykori orvosához, Saillant professzorhoz küldtek, aki egy véleményen volt a liége-iekkel. Ô két alternatívát vázolt fel. Vagy vállalok egy újabb műtétet Antwerpenben, Declerque professzor irányításával – ő operálta egyébként Andrij Sevcsenkót és Marco van Bastent is –, vagy részt veszek azon a három hónapos intenzív terápián, amelynek a végén kiderül, hogyan tovább. Nem akartam tovább várni, így az előbbi lehetőséget választottam. Augusztus tizennyolcadikán Antwerpenben újra felfeküdtem a műtőasztalra. A speciális beavatkozás jól sikerült, de a meglepetéseknek még nem volt vége… A professzor úr ugyanis meglehetősen bizarr dolgot közölt velem; a felvételeken nem látszik az elülső keresztszalagom. Egyszerűen eltűnt, ami csakis az első operáció alkalmával, vagy a beavatkozás folyományaként történhetett meg!
– Ha tényleg volt ilyen hiba, akkor nem fordult meg a fejében, hogy bírósághoz fordul? Elvégre az elrontott első műtét miatt további hónapokra le kellett önről mondania a klubjának.
– Ez is benne van a kalapban. Egyelőre gyűjtögetem a szükséges iratokat, de ez sem megy könnyen. A minap ugyanis Brüsszelben jártam, hogy megszerezzem az első operáció dokumentumait, ám ott azt közölték velem, hogy rejtélyes módon eltűnt a dossziém… Egyelőre nem dőlt el, perre megyek-e, de ezen a héten erre a kérdésre is megszületik a válasz. A klub vezetői mindenesetre támogatnak, így elsősorban a Charleroi ügyvédjén múlik, hogy beadjuk-e a papírokat. Amennyiben ő elegendőnek ítéli meg az anyagot, akkor igen.
– Jó, hogy említette a csapatát. Gondolom, visszavárják önt.
– Így van, és ez roppant jó érzés. Persze, ezen már csak azért sincs mit csodálkozni, mert én vagyok a klub legdrágább labdarúgója. Januárban három hétre újra a francia rehabilitációs központba költözöm, oda, ahol egyébként Ronaldo is eltöltött jó néhány hetet súlyos sérülését követően, februárban a remények szerint már a csapattal gyakorolhatok, és tavasszal jöhet a visszatérés!
– Mivel ott van minden mérkőzésen, biztosan van véleménye arról, hogy mi az oka a gárda mélyrepülésének?
– Sajnos, kevés a rutinos játékosunk. Az még elmegy, ha a kezdőcsapatban egyszerre két húszéves labdarúgó kap helyet, na de, ha öt?! Mi ugyanis rendszerint így álltunk fel az idén.
– Már bocsánat, de ezt a szintén Belgiumban, a GBA-ban futballozó Bodor Boldizsár is elmondhatná, lévén az őt foglalkoztató gárda igazi csikócsapat!
– Ez így van, csakhogy ők nincsenek híján egy olyan típusú labdarúgónak, mint én. Ne vegye szerénytelenségnek, de a Charleroiból tényleg hiányzom. Egy labdaszerző, a kritikus pillanatokban a vezérszerepet elvállaló játékos, aki nyugalmat és erőt sugároz. Úgy teljes a kép, ha hozzáfűzöm; a szerencse is messzire elkerült bennünket az idén.
– Önnek viszont volt szerencséje a hétvégén egy vendéget fogadni…
– Gellei Imre szövetségi kapitány látogatott meg nyugat-európai szakmai útján. Be kell vallanom, a kapitány úr rendszeres telefonjai, biztató szavai mindig felvillanyoznak. Természetesen én is hívom őt, és minden esetben gratulálok a válogatott eredményeihez.
– Ez az ősz a nemzeti csapat szempontjából egész szépre sikeredett. Mi lehet ennek a hátterében?
– A hit és a tűz. Amennyiben a csapatban lévő tüzet sikerül életben tartaniuk a kapitánynak és a fiúknak, akkor szép tavasz vár rájuk. És remélem, hogy a végén talán már én is velük lehetek.