Vb-selejtező: 350 néző ott lehet a Puskás Arénában

B. B.B. B.
2021.10.09. 08:03
null
Csend lesz a Puskás Arénában (Fotó: Árvai Károly)
Bár a FIFA döntését követően zárt kapuk mögött rendezik meg szombat este a Magyarország–Albánia vb-selejtezőt Budapesten, 350-en mégis lehetnek a Puskás Aréna lelátóján.

Szombat este a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség döntése értelmében az Albánia elleni összecsapást zárt kapuk mögött kell megrendezni. A FIFA szeptember 21-én a fegyelmi bizottság ülését követően jelezte: a szeptember 2-i, angolok elleni 4–0-s vesztes mérkőzésen tapasztalt rasszista megnyilvánulások, rendbontások miatt két zárt kapus mérkőzéssel bünteti a magyar válogatottat, amelyek közül a másodikat két évre felfüggeszti.

Emellett az MLSZ-t kétszázezer svájci frank megfizetésére kötelezte.

Üres lelátók lesznek a Puskás Arénában, mindössze a stadionban dolgozók, a média képviselői, a labdaszedők, a mérkőzés lebonyolításához szükséges technikai személyzet, valamint a kirendelt orvosi stábok lehetnek jelen.

Az előírásoknak megfelelően rajtuk kívül a csapatok egyaránt ötvenöt tagú sportdelegációt akkreditálhatnak, 20-20 VIP-taggal kiegészülve, emellett az albánok kétszáz, első kategóriás tiszteletjegyet is kaptak, ez tehát azt jelenti, hogy háromszázötvenen a helyszínen láthatják a meccset.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Bogdán Ádám(FTC),Dibusz Dénes(FTC),Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország)
Védők:Bolla Bendegúz(Grasshoppers – Svájc),Botka Endre(FTC),Kecskés Ákos(FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország),Lang Ádám(Omonia – Ciprus),Nagy Zsolt(Puskás Akadémia),Loic Nego(Mol Fehérvár FC),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Szalai Attila(Fenerbahce – Törökország).
Középpályások:Gazdag Dániel(Philadelphia Union – Egyesült Államok),Kleinheisler László(NK Osijek – Horvátország),Nagy Ádám(Pisa – Olaszország),Schäfer András(FC DAC 1904 – Szlovákia),Szoboszlai Dominik(RB Leipzig – Németország),Vécsei Bálint(FTC)
Támadók:Hahn János(FC DAC 1904 – Szlovákia),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Nikolics Nemanja(Mol Fehérvár FC),Sallai Roland(Freiburg – Németország),Sallói Dániel(Sporting Kansas City – Egyesült Államok),Schön Szabolcs(FC Dallas – Egyesült Államok),Varga Roland(al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek)

VB 2022, EURÓPAI SELEJTEZŐ
I-CSOPORT
AZ OKTÓBERI PROGRAM

7. FORDULÓ
OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45:
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45:Andorra–Anglia
20.45:Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ
OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45:San Marino–Andorra
20.45:Albánia–Lengyelország

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia651–18– 2+1616
2. Albánia64–210– 6 +412
3. Lengyelország632119– 8+1111
4. MAGYARORSZÁG631212–10 +210
5. Andorra61–5 4–14–10 3
6. San Marino6––6 1–24–23 0

 

 

Legfrissebb hírek

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Olvasóink Szoboszlai Dominikot látták a grúzok elleni mérkőzés legjobbjának

Magyar válogatott
2026.10.03. 12:13

Az arab futballszövetségek támogatják Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.10.02. 12:17

A játék változik, a lelátóról érkező ötvenezres támogatás állandó a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2026.10.02. 10:01

A Svájci Labdarúgó-szövetség megvonta a bizalmat Gianni Infantinótól

Minden más foci
2026.09.30. 19:27

„Meztelen császárhoz” hasonlította Infantinót az UEFA-elnök

Foci vb 2026
2026.09.29. 19:45