Válogatott: Az utolsó tíz perc az én hibám – Marco Rossi

NAGY-PÁL TAMÁS (BELFAST)NAGY-PÁL TAMÁS (BELFAST)
2022.03.29. 23:52
null
Rossi: Az utolsó tíz perc az én hibám (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott Sallai Roland góljával 1–0-ra nyert az északír nemzeti csapat ellen Belfastban a két együttes keddi felkészülési mérkőzésén. A találkozón szinte végig a mieink birtokolták többet a labdát, ám a hajrában óriási bravúrokra volt szükség Dibusz Dénestől ahhoz, hogy a győzelem összejöjjön. A találkozó után így értékelt Marco Rossi szövetségi kapitány.

„Két különböző meccset játszottunk ma, melynek első része alapján megérdemelten nyertünk, az utolsó tíz percben viszont Dibusz Dénesnek köszönhettük a győzelmet – kezdte Marco Rossi a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.Én vagyok a hibás, mert hármat cseréltem az utolsó tíz percre, emiatt labdákat vesztettünk, nem voltunk már olyan agresszívak. Máskor egy ilyen meccsen, ebben a szituációban teljesen más attitűddel kell játszanunk, nem követhetünk el ennyi hibát. Az utolsó tíz percben szinte nem is találkoztunk a labdával.”

Hozzátette: ezt a mérkőzést a csapat az említett utolsó periódus előtt le is zárhatta volna.

„Miután megszereztük a vezetést, voltak helyzeteink, de nem fejeztük be az akciókat, nem lőttünk eleget kapura. Ebben fejlődnünk kell, többet kell lőnünk, hiszen most is volt két-három lehetőségünk, hogy eldöntsük a meccset.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: hogyan tetszett neki Callum Styles játéka, aki először volt kezdő a magyar válogatottban.

„Elégedett vagyok vele. Jól veszi át a labdát, biztonságban van nála, jó a mentalitása, nem fél semmitől. Amikor keretet hirdetek, mindig azt kérdezik tőlem, kit és miért hívok be, másokat miért nem. Azért, mert én vagyok a szövetségi kapitány, ez az én felelősségem. Annyi meccset néztem meg az elmúlt években, mint előtte soha, ezért a keretből mindenkinek tisztában vagyok a képességeivel.”

Elárulta: nem tudja még megmondani, készen áll-e a csapata a Nemzetek Ligájára, melyben Anglia ellen ellen kezd június 4-én.

„Viszont már tíz nappal korábban találkozunk, mint a hivatalos UEFA-időszak, úgyhogy lesz még plusz időnk a közös felkészülésre.”

DIBUSZ ÖRÜLT A VÉDÉSEINEK, DE TALÁLT HIBÁKAT A JÁTÉKÁBAN

BELFASTBAN IS ELÉNEKELTÉK A HIMNUSZT A SZURKOLÓK A JÁTÉKOSOKKAL

PERCRŐL PERCRE ÍRÓDOTT EREDMÉNYKÖVETŐ TUDÓSÍTÁSUNK ITT!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Észak-Írország–Magyarország 0–1 (0–0)
Belfast,
Windsor Park, 18 000 néző. Vezette: Harvey (ír)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG:
Peacock-Farrell – Ballard (Hume, 82.), Cathcart, Brown – McNair, Davis (Saville, 60.),McCann,Lane (Dallas, 60.) – Whyte (Thompson, 68.), Magennis (Charles, a szünetben), McGinn (Lavery, 68.)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Orbán, Lang (Kecskés, 82.), Fiola – Nego (Bolla, 82.), Schäfer, Styles (Vécsei, 82.), Nagy Zs. – Sallai (Gazdag, 72.), Szoboszlai (Nagy Á., 65.) – Szalai Á. (Ádám, 72.)
Gólszerző:
Sallai (56.)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
16 órája

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:00

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil-amerikai női labdarúgó-mérkőzés

Minden más foci
2026.06.10. 10:23

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15
Ezek is érdekelhetik