Sztárok várják a statisztákat

Ma e nagy meccs tiszteletére Kaiserslauternben csap össze a két ország válogatottja – de ez a találkozó minden ráaggatott jelző ellenére sem lesz a hajdani futballistazsenik nevével fémjelezte hajdani legendás csata visszavágója…

A szokásos esős reggelre ébredt szombaton Kaiserslautern – ám e nagy szürkeség ellenére is igen barátságos és kedves város Kaiserslautern, amelynek stadionja egészen világszínvonalú. Az 1954-es csapat legendás csatáráról, Fritz Walterről elnevezett létesítmény egy csodás domboldalba épült, és néhány méternyire tőle már kertes házak sorakoznak – mondjuk, meccsek idején nem túl szerencsés az ott lakóknak korán lefeküdniük… Bár azért sokan összetennék a kezüket, ha mindennap láthatnának egy ilyen stadiont: az arénában mintegy 47 ezren férnek el, és bizony megizzadtunk, amíg legmagasabb oldalán felcaplattunk a kakasülőre: cirka hatvankét sort kellett másznunk… A szemközti, Westtribüne-nek nevezett oldal valamivel alacsonyabb, és arról nevezetes, hogy egészen trükkös módon sikerült felszerelni rá a székeket: ha az ott tanyázó ugrálósabb szurkolók akarják, nyugodtan felhajthatják azokat és tökéletes állóhellyé alakíthatják szektorukat – igaz, az UEFA-t nem lehetett átverni, a hírek szerint oda nem adnak majd ki jegyeket. A belépőkről annyit, hogy viszonylag olcsón, 15 euróért (4 ezer forintért) árusítják, és veszik is derekasan a szurkolók, 37 ezren lesznek a meccsen – más kérdés, hogy a helyiek szerint annyian egy gyengébb Lautern-bajnokin is vannak… ---- Egy német első osztályú csapatnak persze egy pofás ajándékbolt is dukál: otthon ahhoz szoktunk, hogy az élvonalbeli együttesek sáljához vagy pulóveréhez legfeljebb úgy juthat a jámbor honpolgár, ha megkéri nagymamáját, gyötörje meg az öreg Singert, és állítson elő egy színben legalább stimmelő remeket. Ezzel szemben a kaiserslauterni ajándékbolt fél bevásárló-központnyi méretű, benne minden, amire fel lehetett festeni az FCK-címert. Mert az még hagyján, hogy százszámra állnak az aranyos ördögöt formázó kabalaállatok, a söröspoharak, mezek, zászlók, ám lehet vásárolni Lautern-emblémás bort, fogkefét, tusfürdőt, kilincset, dísztárcsát, sőt a legifjabb szurkolókra gondolva, szép nagy cumikat is…
"Szenzációs ez a város, az emberek megőrülnek a futballért. Kaiserslauternt csak százhúszezren lakják, de a stadion majdnem mindig megtelt akkor is, amikor itt játszottam, az ajándékboltban pedig törzsvásárló voltam, a végén már szép kedvezményeket kaptam…" – emlékezett Hrutka János, a válogatott menedzsere, aki német bajnok lett Szűcs Lajos kapussal együtt a pirosakkal. ---- Hogy a helyiek szeretik a focit, arról szombat délután mi is meggyőződhettünk: már a magyar válogatott edzésére is több százan érkeztek.
Lothar Matthäus természetesen nem akart egy nappal a meccs előtt különösebb programot találni a csapat számára, így a délelőttöt taktikai megbeszéléssel töltötte a csapat, majd 16 órakor megérkezett a Fritz Walter-stadionba. Jó egy órán át tartott az edzés, mindenféle extra esemény nélkül: a játékosok jókedvűek voltak, láthatóan feldobta őket, hogy egy ilyen stadionban futballozhatnak.
A német és magyar újságírók meg természetesen megrohanták a magyar kapitányt – nem sok sikerrel, hiszen a szakvezető még a sajtótájékoztatóját is lemondta, hogy a nála vélhetően komoly elsőbbséget élvező ARD-stábbal tölthessen fél órát. ---- A hoppon maradt többi tévés azért feltalálta magát, többen Buzánszky Jenőt kezdték faggatni – de kitétel volt, hogy Jenő bácsi lehetőleg nagyon röviden feleljen. Persze az egykori bekk azonnal huncutul elmosolyodott, és az első kérdésre egy jó ötperces választ adott…
Aztán nagy tapsba kezdtek az egyre inkább gyülekező nézők. "Visszajött Torghelle Sándor?" – kérdezte valaki viccesen, ám "csak" a német válogatott érkezett az edzésre. S az már az első pillantásra látszott, a tréningen ők sem szakadnak majd meg – arra ott lesz a vasárnap este. ---- Mindkét csapat edzését megtekintette Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egykori játékosa, aki Grosics Gyulával egyetemben a magyar küldöttség tagja. Vasárnap este az ötven évvel ezelőtt lejátszott világbajnoki döntőre emlékeznek a csapatok. A történeti hűség kedvéért tegyük hozzá: az 1954-es berni finálét július 4-én rendezték, és a mostani meccs azért került egy hónappal előrébb, mert a portugáliai Eb-döntőt éppen az évforduló napján rendezik majd meg.
"Ötven évvel ezelőtt mi voltunk a jobbak, de a németek nyertek, itt Kaiserslauternben az is előfordulhat, hogy minden fordítva történik majd – mondta a korábbi nagyszerű jobbhátvéd. – Néhány napja együtt vagyok már a válogatott mostani játékosaival, és megmondom őszintén, tisztelem őket az eddigi teljesítményükért. Remélem, a labdarúgóink komolyan veszik a mérkőzést, és méltóképpen emlékeznek meg a fél évszázaddal előtti döntőről. Ôszintén szólva akkor sem lennék teljesen elégedetlen, ha most is csak három kettőre nyernének a németek, mert akkor egy szoros, izgalmas meccset láthatnánk. Mindenesetre én nagyon szurkolok azért, hogy revánsot vegyenek a maiak a régi kudarcért."
A régi kudarcért?!
A magyar futball eddigi legnagyobb és gyaníthatóan még sokáig megismételhetetlen sikerét emlegette Buzánszky Jenő.
Mi, magyarok, boldogok vagyunk, hogy ezüstérmesek lettek… ---- Németország

Kahn (68)
Friedrich (19/0)
Wörns (55/0)
Nowotny (42/1)
Lahm (5/1)
Schneider (26/1)
Hamann (54/5)
Ballack (40/19)
Frings (28/3)
Klose (37/16)
Kuranyi (12/4)

Csapatfőnök: Rudi Völler

Magyarország
Király (47/-59)
Juhász (3/1)
Stark (6/0)
Tóth A. (0/0)
Bodnár (16/0)
Gyepes (9/1)
Tóth B. (6/0)
Leandro (1/0)
Huszti (3/1)
Gera (21/5)
Torghelle (6/1)

Szövetségi kapitány: Lothar Matthäus


Játékvezető: Steve Bennett. Asszisztensek: Dave Babski, Mike Tingey – mindhárman angolok


A játékosok neve mellett zárójelben a válogatottságok számát és a mezőnyjátékosoknál a szerzett gólokat tüntettük fel. Király Gábor kapusnál a kapott gólok szerepelnek, Oliver Kahn esetében a németek nem jegyeznek ilyen statisztikát.