London 2012: a főszervező szerint a város készen áll az olimpiára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.13. 18:09
null
Fő a biztonság (Fotó: Reuters)
A londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke, a kétszeres olimpiai bajnok középtávfutó Sebastian Coe azt mondta, az angol főváros készen áll a július 27-én kezdődő ötkarikás játékokra.

„Készen állunk arra, hogy a legjobb sportolókat fogadjuk a világ legfontosabb és legjobb sporteseményén a legnagyszerűbb városban” – mondta Coe az utolsó, a külföldi médiumoknak tartott tájékoztatón az olimpia előtt.

Az előkészületek nem voltak zökkenőmentesek, ám mostanra minden megoldódni látszik: az olimpia biztonsági őrizetével megbízott, G4S nevű magáncég ugyanis nem tudott garanciát vállalni arra, hogy időben ki tudja állítani a szerződésben foglalt tízezer biztonsági őrt. A brit hadsereg ezért mozgósított 3500 Németországban állomásozó katonát, emellett a fegyveres erők egy külön erre a célra összeállított, 13 500 fős egységgel is részt vesznek a rendfenntartásban.

„Nincs probléma, csak nem akarunk kockázatot vállalni. A biztonság mindenek felett áll. London már több nagy világeseménynek adott otthont első osztályú rendezéssel, s ez most sem lesz másként – mondta Coe. – Már csak apró részletek hiányoznak, s azon leszünk, hogy a hátralévő két hétben ezeket is megoldjuk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik